A drog mint politikai kampányeszköz

A szombathelyi alpolgármester esete bizonyítja, hogy a drog kampánytémává vált – csak éppen sajnos nem a drogpolitikáról folytatott értelmes párbeszéd, hanem lejárató bulvárkampányok formájában. Ami történik, az végtelenül álszent és elkeserítő.

Kedden vitatta meg az Országgyűlés az új nemzeti drogellenes stratégiát, ami 2020-ig drogmentessé kívánja tenni Magyarországot. A pletyka szerint a kormányülésen maga Orbán Viktor kérte, hogy nevezzék át a drogstratégiát az utolsó pillanatban, a szakmai egyeztetést felülírva drogellenes stratégiának, és a cél legyen a drogmentes Magyarország megteremtése. Mert ugye a magyar ember merjen nagyot álmodni. Természetesen még a kormánypárti padsorokban sem hiszi el senki, hogy 2020-ra kábítószer-mentes övezetté lesz az ország, hiába szónokolt erről Mátrai Márta háznagy asszony a T. Ház ülésén. Minden negyedik 16 éves, minden második 18 éves kipróbált már kannabiszt, a problémás szerhasználók számát pedig több mint húszezerre becslik – vajon mennyire reális az, hogy hét év alatt ez a jelenség csak úgy nyomtalanul felszívódik? Erre még 2000-ben sem volt esély, amikor a parlament teljes konszenzussal fogadta el az első nemzeti drogstratégiát, amit a szakma is támogatott, és megfelelő költségvetési forrásokat rendeltek hozzá. A jelenlegi drogstratégiát nem támogatja a szakma, a költségvetési források pedig még arra sem elegendőek, hogy az ellátórendszer túlélje a következő éveket. A droghelyzet minden mutató szerint sokkal súlyosabb következményekkel fog járni az elkövetkező években, mint valaha.

Sajnos azonban úgy tűnik, a politika még mindig sokkal inkább ideológiai bunkóként forgatja a drogtémát a választási kampányban ahelyett, hogy értelmes és reális megoldásokról vitázna. A kormánypártok a bajai választási kampányban az Együtt 2014 alelnökének kendermagos múltját, egy másik aktivistájának korábbi drogfüggőségét megszellőztetve próbáltak szavazatokhoz jutni, és egy olyan kérdőívvel vegzálták a polgárokat, ami azt sugallta, hogy Bajnai utcai drogárusítást vezetne be. Szombathelyen szintén a drog a fő téma: ott a fideszes alpolgármestert revolverezik a szocialisták egy olyan videóval, amin ő kokaint fogyaszt. A képviselőtestület tagjait nyilvános drogteszttel akarják színvallásra kényszeríteni. Bár az Egyenlítő Blog azt írja, hogy “ítélkezni nem tiszte”, de azért “szenvedélybetegnek” nevezi Lázáry Viktort, akinek “kezelőorvoshoz” kell fordulnia. Ez semmivel sem kevésbé aljasabb és övön alulibb támadás a fideszesek bajai lejáratókampányánál.

Egy közszereplőnek, politikusnak természetesen sokkal többet kell eltűrnie, mint egy magánembernek. Ha egy politikus egy olyan kormánynak dolgozik, ami szigorú büntetést ír elő a drogfogyasztók számára, miközben ő maga kábítószert használ, az nevezhető akár közügynek is. Lázáry ráadásul annak a Hende Csabának volt kampányfőnöke, aki drogellenes kirohanásairól ismert, és a háttérben nagy szerepe volt a 2004-es alkotmánybírósági határozat megszületésében, ami a drogfogyasztók szigorú büntetése mellett foglalt állást. Ez őrjítően képmutató és álszent dolog.

Lázáry egy olyan drogot fogyaszt, aminek a grammja 15 ezer forint. Egy VIII. kerületi roma drogfogyasztó pár ezer forintért veszi a ki tudja mivel felütött dizájner szemetet. A kokainfogyasztók többsége a közhittel ellentétben nem feltétlenül szenvedélybeteg. Ha azonban egy menedzser, celeb vagy politikus függővé válik, akkor könnyen bejuthat egy diszkrét luxus magánrehabba. Bár mindketten ugyanazt a bűncselekményt követik el, a kólázó politikus minimális eséllyel fog börtönbe kerülni szenvedélye miatt, a mélyszegénységben élő spurizó roma viszont ki-be jár a börtönből. Ellátásba jutni pedig szinte nulla esélye, és most még a tűcserét is bezárják a feje fölött. 

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mennyire képmutató az a társadalom, ami az alkoholproblémákat és az azokkal összefüggő családi erőszakot tolerálja, de ha valaki füvet szív, az már ördöggel cimborál.

A gond az, hogy jelenleg nem jut el a vita színvonala odáig, hogy rendszerszintű problémákkal és megoldásokkal foglalkozzon, a feleket csak a felszínen hajtja az ifjúság védelmének magasztos célja. A másik oldalhoz tartozó politikus drogfogyasztással való megbélyegzése valójában politikai kivégzést jelent. Amit a politikusoktól elvárhatunk, az nem a negatív drogteszt lobogtatása, hanem az, hogy reális stratégiai célok mentén pragmatikus, hatékony, az emberi jogokat tiszteletben tartó politikai intézkedésekkel segítsék elő a drogproblémák megelőzését, kezelését, ártalmainak csökkentését, ezekhez rendeljenek megfelelő költségvetési forrásokat és felelősöket.


Sárosi Péter