Okozhat-e halált a fűszívás

Az egyik leggyakrabban hangoztatott érv a marihuána biztonságossága mellett, hogy használatának több évezrede alatt egyetlen halálesethez vezetett közvetlenül. Ezt a tézist kívánják most felülírni a Düsseldorfi Egyetemi Klinika igazságügyi orvosai, akik tanulmányukban két olyan halálesetről is beszámolnak, melyeket álláspontjuk szerint csakis a marihuána fogyasztása okozhatott. Vajon felülírhatja-e két esettanulmány az eddigi tudásunkat az egyik legbiztonságosabbnak tartott természetes drogról, amit milliók fogyasztanak napi szinten világszerte?

 


A kannabisz halálos dózisát új megvilágításba helyező tudósok híre érdekes módon eddig elkerülte a magyar sajtót: az MNO ugyan nem mulasztotta el a politikai tőkekovácsolás lehetőségét, de rajtuk kívül csak a HVG-n találhatunk egy szűkszavú beszámolót, mely úgy fogalmaz, hogy az említett düsseldorfi orvosoknak „sikerült először a világon bebizonyítania, hogy két halálesetet is a marihuánafogyasztásra vezethető vissza”. Ennyire azonban még a kérdéses orvosok sem bíznak tézisük megdönthetetlenségében és nem titkolják, hogy a kutatásuk több kérdést is fölvet.

A tanulmányból kiderül, hogy a két áldozat egyike korábban többféle szerfüggőséggel küzdött (alkohol, amfetamin, kokain), melyek külön-külön is felelősek lehetnek a szívműködési rendellenességek kialakulásáért. Még meglepőbb, hogy az áldozatokon végzett drogteszt a kannabiszon kívül minden drogra negatív lett, leszámítva a nikotint és a koffeint. Mit ad Isten, mindkét szer használata szívrendellenességhez vezethet! Ezek után nem meglepő, hogy a tanulmány összegzésében az orvosok nem állítják, csupán „feltételezik, hogy a két fiatalember halált okozó szívritmuszavarát a kannabisz szívása okozta, de feltételezésük nem zárja ki, az erre hajlamosító szív- és érrendszeri tényezők közrejátszását”.
 

Az orvostársadalom szintén komoly kételyekkel fogadja a kutatómunka következtetéseit. A hannoveri székhelyű Drogokat és Függőségeket Felügyelő Német Egyesület (FDR) szerint a tanulmány egyrészt nem segít abban, hogy a kannabisz veszélyeiről informáljon – lévén egészen kivételes esetekre hívja fel a figyelmet – másrészt figyelmeztet, hogy "az orvostudomány jelenlegi állása szerint a kannabisz használata nem bénítja sem a légzést, sem a szívműködést.” Jost Leune, a szervezet vezetője hozzátette, hogy „a kannabisszal összefüggésbe hozható halálozások jellemzően olyan balesetek, melyeket nem maga a szer, hanem használatának körülményei okoznak”. Leune szerint a tanulmány szerzői eltúlozzák a kannabisz veszélyeit, amely kevésbé ártalmas, mint a dohányzás vagy az alkoholivás. Michael Tsokos, a Berlini Charité Egyetem törvényszéki orvosszakértője az ok-okozatiság egyértelmű jelenlétét hiányolja. Állítása szerint a két haláleset oka nem világos, így nem tudhatjuk, hogy kannabisz fogyasztása szerepet játszott-e a halálos szívritmuszavar kialakulásában.

A kutatást végző egyik orvos, Benno Hartung azonban azzal védekezik, hogy a toxikológiai vizsgálatokkal kizárták a halálozás egyéb okait, például a májbetegséget, vagy az alkoholfogyasztást. Azt Hartung is elismeri, hogy nagyon ritka esetekről van szó, de meggyőződése szerint a marihuána mindkét esetben hirtelen változtatta meg a szívverést és ez vezetett a halálhoz. Az orvos bízik benne, hogy példájuk nyomán további kutatások születnek, amelyek szintén a kannabisz halálozásokban játszott szerepét vizsgálják. Hartung mindezt azért is tartja fontosnak, mert a gyógyászati marihuána programoknak köszönhetően egyre több országban írhatnak fel az orvosok kannabiszt fájdalomcsillapításra.

Sok milliárd használat után kevéssé valószínű, hogy most derülne fény a kannabisz életveszélyes tulajdonságaira. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az orvosok által felírható fájdalomcsillapítók – melyek helyett a kannabisz valóban alternatívát nyújthat – a világ legkockázatosabb szerei közé tartoznak, melyek nem csupán erős függőséget váltanak ki, de használatuk csak az USA-ban évente több mint 16000 túladagolásos halálesethez vezet. Kétségtelen, hogy az igazságügyi orvosok eredményei további kutatásokat indokolnak, de kérdéses, hogy mennyire felelősségteljes az orvosoktól a fájdalomcsillapításra használt kannabisz elleni kiállás, amelynek fogyasztása nem egy év, hanem évezredek alatt talán(!) két halálesethez vezetett!

Kardos Tamás