Fű = Heroin

 

A szörnyű igazság a kannabiszról: a mindent elsöprő, 20 évet átfogó tanulmány végképp lerombolja azt az állítást, hogy a fűszívás ártalmatlan”, „Egy új, átfogó tanulmány szerint a kannabisz éppoly addiktív, mint a heroin” – olvashatjuk a Daily Mail és a Telegraph hasábjain, holott az említett tanulmány semmi olyat nem állít, amit eddig ne tudtunk volna. 

Már csak azért sem teheti, hiszen nem egy új vizsgálatról van szó, hanem az 1993 és 2013 között született, a kannabisz-használat ártalmaival foglalkozó tanulmányok áttekintéséről. Mindemellett az is tudjuk, hogy míg a kannabiszra statisztikailag a fogyasztók kb 9%-a, addig a heroinra közel negyede, a dohányra pedig majdnem harmada szokik rá. Akkor mégis honnan származhat a hisztériakeltő cím, amit akár a heroin-fogyasztás kockázatainak elbagatellizálásaként is lehet értelmezni?
 
A tanulmányt egyetlen szerző, a londoni King’s College szakembere, az új-zélandi származású Wayne Hall jegyzi, aki 20 év kutatási eredményeinek áttekintéseiből vonja le tanulságait. A brit Egészségügyi Minisztérium szerveként működő National Health Service (NHS) elemzése rámutat, hogy Hall kutatása nem felel meg a rendszerezett szakirodalmi áttekintés (systematic review) követelményeinek, vagyis nem biztos, hogy minden releváns tanulmányt bevont-e vizsgálata körébe, ahogyan az sem egyértelmű, hogy a tanulmányokban megfigyelt ártalmakat minden esetben a kannabisz okozza. Sőt a szerző azt sem tárta fel, hogy egyáltalán felhasználta-e azokat a vizsgálatokat az elemzéséhez, melyek nem állapítottak meg ártalmat. E korlátok ismeretében érdemes tehát nekifutni a tanulmánynak. 
 
A szerző megállapításai között olyan jól ismert kockázatokat találunk, minthogy a kannabisz túladagolása gyakorlatilag lehetetlen és a szakirodalom nem is tud ilyen esetről, ellenben a beszívott vezetés kétszeresére emeli a baleset kockázatát vagy, hogy a terhesség alatti fogyasztás enyhén csökkenti a csecsemő születéskori tömegét. Kiderül az is, hogy a krónikus használat (hosszú távon, legalább napi egyszer) tinédzser korban jár a legtöbb kockázattal, illetve hogy a középkorúak körében, előzetes kardiovaszkuláris betegség esetén növeli a szívrendellenességek kialakulásának esélyét. Semmi újdonság tehát, az utóbbi 20 évben a kutatások valóban ezekre a kockázatokra hívták fel a figyelmet. De miért volt szükséges ezeket egy tanulmányba sűríteni?


 
Arra a fontos megállapításra szeretnék rámutatni, hogy a kannabisszal élők – és elsősorban a napi szinten, hosszú távon fogyasztók – számára problémákat okozhat a kannabisz használata” – foglalja össze lakonikusan elemzése tanulságait a szerző. A brit sajtó szerint azonban Hall azzal toldotta meg nyilatkozatát, hogy „a krónikus kannabisz használók az alkohol- és a heroinelvonáshoz hasonló tüneteket tapasztalnak”, amire a bulvár azonnal le is csapott. Ismert, hogy az alkoholelvonás megfelelő kezelés nélkül az esetek 35%-ában halálos kimenetelű, de a heroin is nagyon súlyos, szinte elviselhetetlen elvonási tünetekkel jár, amivel a kannabisz elvonása (izzadás, álmatlanság, idegesség) össze sem mérhető. Mindezzel Hall is tisztában van, hiszen említett tanulmányában így fogalmaz: „a kannabisz függőség miatt kezelésbe kerülő páciensek alapján a kannabisz használattal járó káros egészségügyi és társadalmi következmények kevésbé súlyosak, mint az alkohol- és opioidfüggőséggel járó hasonló tünetek”. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a kannabisz függőségből kigyógyult absztinensek száma hasonló az alkoholbetegségből felépültek számával, de kezeléssel a problémák súlyossága lényegesen csökkenthető, ahogyan a használat gyakorisága is. Mindez felveti annak gyanúját, hogy a függőségről szóló merész megállapítást csak a sajtó adta a kutató szájába, hiszen munkájában, mint látható, homlokegyenest eltérő észrevételeket tesz. Az igazságot a nyilatkozatról talán sosem fogjuk megtudni, de ahogyan az a történelemből már sokszor kiderült, egy szerencsétlenül sikerült, vagy éppen félremagyarázott nyilatkozat bőven elég ahhoz, hogy ideig-óráig ismét elültesse a fű=heroin képletet az emberek fejében. A Daily Mail ráadásul egészen odáig megy, hogy megkérdőjelezi Obama megállapítását, miszerint a kannabisz nem veszélyesebb, mint az alkohol és kétségbe vonja a kannabisz gyógyászati alkalmazásának és coloradói legalizációjának létjogosultságát, melyek pedig láthatóan hatékonyabban előzik meg a legsérülékenyebb csoport, a kamaszkorúak marihuána fogyasztását, mint a tilalom. 
Kardos Tamás
 
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.