Az ésszerűtlen drogpolitika ára

A média beszámolói alapján az ecstasy fogyasztás az elmúlt héten több halálesethez is vezetett. Dr. David Nutt drogkutató tisztázta, hogy a haláleseteket nem a klasszikus hatóanyag, az MDMA, hanem egyéb, veszélyes vegyületek okozták, melyek az ésszerűtlen drogpolitika eredményeként kerülhetnek az ecstasy néven árult tablettákba.

A brit pszichiáter-drogkutató Dr. David Nutt neve hallatán sokak számára a professzor egy öt évvel ezelőtti, elhíresült hasonlata ugrik be, miszerint az ecstasy (MDMA) fogyasztása nem veszélyesebb, mint a lovaglás. Az indulatokat csillapítandó Nutt igyekezett egyértelművé tenni, hogy állításával nem bagatellizálni kívánta a szerhasználatot, csupán arra próbált rávilágítani, hogy statisztikailag nem gyakoribb az ecstasy használatához köthető halálozás vagy komolyabb sérülés, mint amennyi a lovaglás számlájára írható.

A kritikusok az elmúlt hetekben ujjal mutogathattak az ecstasyt az alacsony kockázatú drogok közé soroló David Nuttra, hiszen a médiahírek alapján az ünnepek során több halálesethez vezetett az ecstasy fogyasztás. A professzor a The Guardian hasábjain tisztázta, hogy a haláleseteket nem az MDMA, hanem egy PMA nevű vegyület fogyasztása és annak rokona (PMMA) okozta. Mindezt elsősorban az ésszerűtlen, büntető drogpolitikának köszönhetjük.

Újév első napján szintén a The Guardian hozta le a hírt, hogy ecstasy-fogyasztás okozta két ipswichi és egy telfordi férfi halálát. A Superman logóval ellátott tabletták azonban a remélt MDMA helyett minden bizonnyal a nála jóval toxikusabb PMA-t tartalmazták. Nutt figyelmeztet, hogy az utóbbi években a PMA/PMMA vegyületek megvetették a lábukat a feketepiacon és fogyasztásuk már több mint 100 brit halálához vezetett.

A PMA nem új szer, már az 1950-es években kísérleteztek vele hangulatjavítóként, de egyértelmű pozitív eredmények hiányában elvetették, majd a tiltólistára is felkerült. Visszakapaszkodása veszélyes partidrogként elsősorban a nála alacsonyabb kockázatú MDMA előállítását és forgalmazását tiltó nemzetközi egyezményeknek köszönhető. 1988-ban született ENSZ egyezmény a tiltólistás szerek prekurzorainak (az előállításhoz szükséges anyagainak) ellenőrzéséről. Ezek egyike a szafrol nevű vegyület, mely az MDMA prekurzora. 2009-ben mintegy 1300 tartálynyi szafrolt égetettek el a kambodzsai hatóságok demonstratív célzattal, amiből körülbelül 245 millió darab ecstasyt lehetett volna előállítani, egy évre rá pedig Thaiföldön foglaltak le 50 tonna szafrolt. Nagyrészt ezeknek az akcióknak köszönhető, hogy 2010-re az MDMA tartalmú ecstasy tabletták gyakorlatilag eltűntek a partiszcénából és helyüket a mefedron, illetve a szafrolt helyettesítő ánizsolaj segítségével előállított PMA és PMMA vették át. Nutt meggyőző érvelése szerint ezek az MDMA-nál toxikusabb vegyületek nem jelentek volna meg a feketepiacon, ha az MDMA előállítását nem blokkolják
.
A PMA és a PMMA három tekintetben is veszélyesebb az MDMA-nál. Egyrészt körülbelül 10-szer potensebb nála, így az MDMA tekintetében enyhe-közepesnek mondható 80mg-os dózis erősségében 800mg MDMA hatásának felel meg, ami már könnyen okozhat túladagolást. Másrészt a PMA hatása lassabban jelentkezik, fél óra helyett úgy két óra után, ezért a fogyasztó – abban a hitben, hogy túl kevés MDMA-t használt – még a hatás jelentkezése előtt újabb dózist vihet be, ezzel még nagyobb veszélynek kitéve magát. Végül pedig az MDMA, illetve a PMA/PMMA hatása farmakológiailag is különbözik. A PMA-val végzett kísérleteket épp azért szüntették meg, mert a vegyület blokkolja az agy azon enzimeit, melyek a dopamin és a szerotonin kibocsátását szabályozzák. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztás szerotonin-szindrómát idézhet elő, mely során a testhőmérséklet veszélyes, akár halálos szintre emelkedhet.

Így bár a PMA megjelenése az MDMA előállítás blokkolásának „sikerességét” jelzi, a jelenség ékes példát nyújt arra, hogy a tilalom gyakran nagyobb ártalmat okoz, mint amelyet meg akar előzni. Ugyanezt figyelhettük meg az amerikai alkoholtilalom idején az 1920-as években, mely során sokan cserélték le az alacsony alkoholtartalmú, ellenőrzött italokat olyan illegálisan előállított égetett szeszekre, melyek esetenként metanolt is tartalmaztak, de utalhatunk az ópium füstölésének tilalmára is, ami a heroin megnövekedett előállításához és injektált használatához vezetett.

Nutt szerint számos módon meg lehetne előzni a PMA/PMMA használatával összefüggő haláleseteket. Egyrészt alkalmazható lenne a Hollandiából ismert gyakorlat, mely a drogtesztelést végző intézmények igénybe vételét büntetőjogi felelősségre vonás nélkül elérhetővé teszi a fogyasztók számára. Ezzel nem csak a droghasználók kapnak visszajelzést az általuk beszerzett szerről, de az állam is monitorozni tudja a potenciálisan veszélyes anyagok megjelenését (lásd például a kokainként kínált heroin novemberi felbukkanását Amszterdamban). Ennél radikálisabb megközelítést vázolt fel a Transform Drogpolitikai Alapítvány, akiknek elképzelése szerint a regisztrált fogyasztók biztonságos mennyiségű (~80mg) tiszta MDMA-t vásárolhatnának szabályozott keretek között, például gyógyszertárban. Emellett szükséges lenne a lefoglalt tabletták minél gyorsabb tesztelése és az eredmények nyilvánosan hozzáférhető adatbázisba helyezése, hogy minden fogyasztó tájékozódhasson arról, mit is készül használni. Ezzel a módszerrel sikerült csökkenteni az ártalmakat a partikról híres Ibizán is. Végül pedig Nutt szerint ideje lenne felhagyni annak a tettetésével, hogy a PMA használathoz kötődő halálesetek az ecstasy számlájára írhatók és ki kell mondani az igazságot: „ezek a jelenlegi ésszerűtlen és büntető drogpolitikánk következményei”.

Kardos Tamás

FRISSÜLÉS: Dr. David Nutt gyanúja időközben beigazolódott. A suffolki rendőrség január 7-én bejelentette, hogy a lefoglalt, Superman logójú tabletták tesztje PMMA jelenlétét mutatta ki.