2011 és 2014 között, abban az időszakban, amikor a dizájnerek injektálása nőtt Magyarországon, a tűcserék forgalma pedig jelentősen csökkent, a hepatitis C fertőzések aránya megháromszorozódott az országban. Hogy hány drogfogyasztó élhet ma hepatitis C vírussal, azt pontosan nem tudjuk megállapítani, hiszen a legtöbben soha nem jutnak el szűrésre, tanácsadásra és kezelésbe. A két legnagyobb tűcsere 2014-es bezárása óta a helyzet tovább romlott: több ezer drogfogyasztó maradt mindenféle ellátás nélkül: ők az állam számára szinte láthatatlanok.
Körülbelül 150 millió ember él hepatitis C vírussal a világon. Régebben a fertőzések nagy része a kórházi vértranszfúzióval történt, ma már ezt az európai kórházak többségében kiküszöbölték, a fertőzések nagy része az injekciós droghasználat során terjed, az injektáló eszközök megosztásával. A hepatitis C egy rendkívül alattomos vírus: fertőzőbb még a HIV-nél is, és miután a szervezetbe jutott, akár évtizedekig ott lappanghat mindenféle tünet nélkül. Eközben kicsinálja a májat: az esetek jelentős részében (tízből nyolc esetben) krónikussá válik a fertőzés, ha nem kezelik időben, akkor májcirrózishoz vezethet, ez pedig májrák kialakulásához. Ilyenkor már legfeljebb a májátültetés segíthet. Néhány évvel ezelőttig egyféle kezelés létezett a hepatitis C vírusra: egy kombinált gyógyszerkezelés, amelynek során két vírusölő szert, peginterferont és ribavirint adtak a betegnek. Ez sajnos csak az eseteknek körülbelül a felében eredményes, és nagyon komoly fizikai és pszichés mellékhatásokkal jár. Néhány éve azonban kifejlesztették a gyógyszerek új generációját, a direkt-ható antivirális gyógyszereket (sofosbuvir, simeprevir), amelyek tízből kilenc esetben néhány hónap alatt teljesen meggyógyítják a betegeket, méghozzá mellékhatás nélkül.
Hepatitis C fertőzöttség az injekciós drogfogyasztók körében, szertípus szerint Forrás: Nemzeti Drog Fókuszpont
Remek, örvendezhet most az olvasó: ha van gyógyszer, akkor nincs nagy baj, egyszerűen csak kezelni kell a fertőzötteket, és megállíthatjuk a járványt! Ez valóban ilyen egyszerű lenne, ha a fertőzöttek többsége eljutna oda, hogy kezeljék. De nem jut. A HCV-vel élők jelentős része ugyanis marginaizált csoportokhoz tartozik, akik kívül esnek az egészségügyi ellátórendszer spektrumán, nehéz őket elérni. Az olyan ártalomcsökkentő programokat pedig, mint például a tűcsere, amelyek képesek erre, sok országban, így Magyarországon is akadályozzák vagy bezárják a hatalom azon képviselői, akik szerint ezek a programok erkölcstelenek. Nos, nem tudom, mi lenne annál erkölcstelenebb, mint saját erkölcsi magasabbrendűségünk elefánttornyában ülve hagyni, hogy emberek ezrei fertőződjenek és haljanak meg. A drogfogyasztók megbélygezése és kriminalizálása egy másik komoly akadály, ez is rejtőzködésre kényszeríti őket.
És aztán ott van az egyik legnagyobb akadály, a gyógyszerek magas ára. A gyógyszercégek szemérmetlenül drágán próbálják eladni a gyógyszereket az egyes államoknak, amelyek pedig csak keveset vesznek meg belőlük, és különféle módszerekkel szűrik azokat a pácienseket, akik részesülhetnek az új kezelésben. Magyarországon például kizárólag az kaphat új kezelést, akinek a mája már nagyon rossz állapotban van. És nem csak az ár a probléma: egy diszkriminatív protokoll több hónapos absztinenciát követel meg a drogfogyasztóktól, mielőtt kezelésbe vennék őket. Pedig az összes nemzetközi ajánlás azt mondja, hogy a drogfogyasztókat kellene a leginkább kezelésbe juttatni minél nagyobb számban ahhoz, hogy a járvány terjedésének útját állják. Akit ugyanis kezeltek, az nem fertőz, és ha elég embert kezelnek, akkor az újrafertőződéseket is csökkenthetik, míg végül a vírus teljesen eltűnik.
A Drogriporter csapat nem elégszik meg azzal, hogy mindezt a nyilvánosság elé tárta: a Drogriporter Filmklub legközelebbi rendezvényén a hepatitis C lesz a téma, ahová meghívjuk a téma hazai szakértőit, kutatókat, orvosokat, szociális munkásokat, döntéshozókat és érintetteket. Amennyiben érdekel ez a rendezvény, kérjük, kövesd a Facebook-oldalunkat, ahol időben tájékoztatni fogunk a részletekről!
Sárosi Péter és Takács István Gábor