Nemrég egy vizsgálatot folytattunk a Drogriporter oldalon az iskolai drogprevencióról - mégpedig maguknak a diákoknak a szemüvegén keresztül. Több mint 1100 fiatal töltötte ki az online kérdőívünket. Ami a válaszokból kiderült, az nagyjából lefedte a várakozásainkat: a magyarországi középiskolákban főleg az egyoldalú információátadáson (előadás, filmnézés) alapuló prevenciós módszerek dívnak, ritkák az interaktív programok, amelyek során a diákok saját élményei is feldolgozásra kerülhetnek. Az esetek többségében rendőrök tartják ezeket a programokat, és a drogok veszélyeinek elrettentő célú bemutatására összpontosítanak. Ez bizony elég lesújtó kép, hiszen a nemzetközi szakirodalom szerint a rendőrök által tartott elrettentő előadások jelentik az iskolapéldáját annak, hogy mi NEM működik a drogmegelőzésben.
Ideje elfelejteni azt az elavult felfogást, ami szerint a diákok agya egy tölcsér, amibe bele kell tölteni a drogok veszélyeiről szóló ismereteket, és akkor majd nem fognak drogozni. A tinédzserek kockázatvállalása nem így működik. Lehet, hogy az egyébként is normakövető fiataloknak tetszeni fognak az elrettentő előadások, de éppen a leginkább kockázatvállaló fiataloknál bumeráng-hatással járnak. Különösen akkor, ha olyat hallanak, ami ellenkezik a saját vagy a kortársaik tapasztalataival, és hiteltelené válik a szemükben az információ közlője. Például, ha valaki azt állítja, hogy a fűtől egyenes út vezet a heroinig, vagy hogy az LSD-től megőrülnek az emberek. Különösen álszentnek tartják a diákok, ha a drogok teljes elutasításáról prédikáló felnőttről egyébként tudják, hogy maga is fogyaszt legális drogokat. Ha az iskolai légkör nem kedvez az önálló vélemény megfogalmazásának és a vitának, a tanulók már megtanulták, hogy az iskola színlelt konformizmust vár el tőlük, és nem pedig őszinteséget. Az online vizsgálatunk egyik legmegdöbbentőbb eleme számomra az a cinizmus volt, amivel a diákok egy jelentős része az egész drogprevenció értelmét és legitimitását kérdőjelezte meg.
Az iskolai drogprevencióval nagyjából ugyanaz a baj, mint az iskolai szexuális edukációval. Mármint azon felül, hogy gyakran mindkettő hiányzik az iskolákból. Ha van, akkor mindkettő a puszta tények átadására összpontosít. A drogprevenció bemutatja, hogy milyen drogok vannak, mik a hatásaik és veszélyeik. A szexedukáció a női és férfi anatómia leírására, illetve a nem kívánt terhesség és a nemi betegségek elkerülésére összpontosít. De egyik sem foglalkozik azzal, ami a lényeg: a gyönyörrel. Mert a tanárok, a szülők semmitől sem félnek jobban, mint hogy erről a kédésről beszéljenek a tinikkel, hiszen attól tartanak, hogy amennyiben a drogfogyasztást/szexet gyönyörteli, élvezetes tevékenységként mutatják be, már ezzel önmagában felelőtlen drogozásra/szexelésre ösztönzik az ifjúságot. Jóval egyszerűbb az elrettentő moralizmusba, vagy a tudomány semlegességének köntösébe öltöztetni az egészet ahelyett, hogy foglalkozni kelljen a lényeggel.
Ez a bigottság és álszentség pedig éppen ellenkező hatással jár - párhuzamos valóságok épülnek ki, és szakadék nyílik az iskolában folytatott diskurzus és a diákok valódi viselkedésmintái között. Vajon véletlen, hogy amerikai kutatások szerint a tinik nemkívánt terhességének aránya éppen a déli államokban (az ún. Biblia Öv alatt) a legmagasabb, ahol a bigottság miatt az iskolákban tabu a szexuális gyönyör? Vajon véletlen, hogy az absztinencia-kultúrát hirdető észak-európai országokra jobban jellemző a mértéktelen ivás, mint a történelmi borkultúrával rendelkező latin országokra?
A gyönyörrel való foglalkozás egyáltalán nem jelent hedonizmust vagy nihilizmust, az értékek és erkölcsök feladását, relativizálását. Éppen ellenkezőleg, csak azáltal lehet valódi tartalmat és értelmet adni az értékeknek és erkölcsi normáknak, ha egyébként tartalmat és értelmet adunk azoknak a gyönyörteli cselekedeteknek, amelyeket szabályozni hivatottak. A drogfogyasztás, akárcsak a szex, tanult viselkedés. Hogy az emberek milyen élményt élnek át az alkoholtól, a fűtől, vagy a szextől, az nem uniformizálható: meg kell tanulni. Nem véletlen, hogy sok lány egyáltalán nem él át orgazmust a szex közben, mert soha nem tanulja meg, hogyan kell, és a pornófilmeken nevelkedő fiú sem tanulja meg, hogyan adja meg neki. Az sem véletlen, hogy sok tinédzser az alkoholfogyasztást a rohamiváson (binge drinking) keresztül ismeri meg. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a tinédzserek gyakran azt képzelik, hogy amennyiben ők nem élik át ugyanazt az élményt, amit a médiából és az Internetről összeszedett ismereteik alapján "normálisnak" gondolnak, akkor azt hiszik, hogy velük van a baj. Pedig azt is meg kell tanulni, hogy a gyönyör, az élvezet nem szabványosítható, hanem egyénre szabott.
Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy a felnőtteknek a gyakorlatban kellene megmutatni a tiniknek, hogyan igyanak alkoholt, szívjanak füvet, vagy hogyan szexeljenek. De ezekkel a kortárs közösségekben amúgy is találkozni fognak. A kísérletezés ennek az életkornak a velejárója, és óhatatlanul felmerülnek személyes tapasztalatok, kérdések, vágyak, amelyeket őszintén meg lehet és kell beszélni. És itt most jóval többről van szó, mint a részegségről vagy orgazmusról: a jelenlegi digitális fogyasztói társadalomban annyi inger és kísértés éri a fiatalokat, mint soha azelőtt. Marketingesek serege dolgozik azon, hogy az evés, a vásárlás, a sportolás és a szórakozás új és új formáit fejlesszék ki, amelyek mind a gyönyörök ezernyi változatát kínálják fel, és egyben ezernyi veszélyt is rejtenek magukban. Az elhízás és a viselkedési függőségek népbetegséggé válása jelzi ezt. De ha csak a veszélyeken keresztül közelítjük meg a kérdést, ha elrettenteni akarunk, akkor nem érjük el, amit akarunk. Foglalkoznunk kell a gyönyörrel is, amit mindezek a dolgok nyújtanak.
Csodálatos közös táncolás egy fesztiválon a barátokkal, spirituális megvilágosodás a holdfényben egy gombatrip során, "szétröhögtük az agyunkat a haverokkal egy spanglival az erkélyen", ismerkedés és a gátlások feldoldódása - ezeken a pozitív élményeken keresztül lehet megérteni, miért keresik az emberek a tudatmódosítást. Éppen olyan fontosak, mint a másnaposság vagy a rosszullét. Nem szabad a drogfogyasztás minden formájában a “valóság elől való menekülés“ és a deviancia jeleit látnunk, mindenáron problémát keresni benne. El kell ismernünk a gyönyör iránti igényt, a felfedezés izgalmát, de segítenünk kell abban, hogy megtanulják szabályozni és menedzselni a saját gyönyöreiket, megtalálni a gyönyörszerzés kevésbé ártalmas, mértékletes formáit, és integrálni a gyönyörteli élményeket a mindennapjaikba. Segítenünk kell a nagyobb önismeretben, annak megértésében, hogy milyen funkciót tölt be a gyönyörteli cselekvés az egyén életében, és miként befolyásolják, alakítják az élményt a belső (set) és külső (setting) körülmények - és miként lehet megelőzni ezek szabályozásával a baleseteket, rosszulléteket és a függőség kialakulását.
A gyönyörszerzés pontos megértése, az élményekről való őszinte beszélgetés ahhoz is fontos, hogy felismerjük annak a jeleit, amikor a szex vagy a drogok nem a gyönyörszerzés vagy a kísérletezés eszközei egy fiatal számára, hanem a fájdalom csillapításának, és a valóság elől való menekülésnek az eszközei. Mert ezekben az esetekben bizony olyan komoly problémák húzódhatnak a háttérben, amelyek túlmutatnak drogokon és szexen. Ha az iskolai oktatás nem arról szólna, hogy versenyistálló-szerűen ezernyi, a későbbi életben alig használt lexikális ismerettel tömjük meg a tinik agyát, hanem felkészítené őket az élet olyan kihívásaira, mint a társkapcsolatok vagy az egészséges életmód, akkor a magyar társadalom nem lenne ilyen borzalmas lelki állapotban.
Sárosi Péter