Ártalomcsökkentő tippek (nem csak) droghasználó fiataloknak a karantén idejére

Egyetemista vendégszerzőnk írása arról, hogy miként érinti a válság a generációjából azokat, akik drogokat fogyasztanak - és miként előzhetik meg az ártalmakat.

A nagyjából globális szintű kijárási tilalom/korlátozás sokadik napjára szerencsére már elég sok cikk született arról, hogy érinti ez a hirtelen, drasztikus változás a pszichénket, milyen érzések kavaroghatnak bennünk, és ezeket hogy tudjuk kezelni – így az is előtérbe került, hogy ez a trauma milyen hatással lehet a szerhasználati szokásokra.

Viszonylag kevés szó esett azonban kifejezetten a fiatalokról – a generációzás mindig elég absztrakt, de jelen esetben elsősorban a fiatalabb millenialokra és a Gen Z-re gondolok. Bár könnyen ránk lehet fogni, és sokan meg is teszik, hogy mi ezelőtt is online éltük az életünket, talán mégis minket érint legérzékenyebben a nagyjából teljes izoláció. Gimis és egyetemi éveinknek szerves része az intenzív szociális élet, a programok, a relatív függetlenség. Ez legtöbbünknek alapvetően borult most fel, elveszett az iskolai rutin, ami keretet adott; tervek, régóta várt programok kényszerültek lemondásra; bizonytalan mi lesz az érettséginkkel, egyetemi vizsgáinkkal. Emellett sokunk veszítette el a munkáját, anyagi biztonságát és függetlenségét, és a kollégiumokból hazakuldott vagy az albérletet fizetni már nem bíró fiatalok tömege költözött most, legtöbb esetben sok év után, újra haza a családhoz.

Ezek a jelentős változások nagyon megterhelőek lehetnek, és anélkül, hogy azt a látszatot kelteném, hogy minden gimis vagy egyetemista fiatal drogozik vagy esetleg már problémás szerhasználó (mivel ez nem igaz), fontos arról beszélni, hogy érintheti a jelenlegi helyzet a szerhasználati szokásainkat.

Kattints a képre, ha drogfogyasztó vagy és kitöltenéd a névtelen kérdőívünket a hazai drogpiac változásairól - csak 6 perc!



A szociális és mindennapi életünkben szinte egészen biztosan megjelenik valamilyen szer – barátokkal iszogatás, cigizgetés, bulikban 1-2 tabi. Ehhez igazából elég normális hozzászokni, anélkül, hogy bármilyen addiktológiai zavarról lenne feltétlenül szó, és ha rendszeresen használsz szereket akár társaságban, akár egyedül, a “vesztegzár” /” kényszerleszállás” nem kellemes; az előbb említett változások miatti stressz, szorongás, vagy akár az unalom pedig késztethet a normálisnál kockázatosabb és/vagy fokozottabb szerhasználatra.
Tehát fiatalok, ha szereket használtok, a következő tippeket érdemes megfontolnotok az ártalomcsökkentés érdekében a karantén alatt.

Az érvényben lévő kijárási korlátozásokat igyekezzetek betartani, és nem találkozni személyesen a baráti társaságotokkal. Bár túl lett hangsúlyozva, hogy a fiatalokra mennyire nem veszélyes ez a vírus, még ha mondjuk ugyanazzal a 4-5 az emberrel jöttök össze minden karanténszegéskor, magatokat és a családjaitokat is fokozott kockázatnak teszitek ki. Főleg, ha közületek van, aki még jár dolgozni, hiszen érintkeztek másokkal is a találkozásaitok között. Ha mégis társaságban találkoztok, és a program része valamilyen szer fogyasztása, érdemes kerülni a nyilvános helyeket a fokozott rendőri intézkedések valószínűsége miatt.

Szintén gondoljatok a fokozott rendőri figyelemre amikor drogot mentek venni vagy eladni. Mindig legyetek tisztában az éppen aktuális helyi szabályozásokkal – az egyes önkormányzatoknak joga van az országosnál szigorúbb intézkedéseket bevezetni szükség szerint. Lehetőleg mindig legyen legitim indokotok az utcán tartózkodásra, vagy legalább készüljetek fel egy sztorival, mint a bevásárlás, egyéni sporttevékenység (haha tekerés), vagy idősek segítése. Ne “suliidőben” menjetek ki, gyanúsabbak lehettek. Emellett persze, mint mindig, legyetek tisztában a jogaitokkal arra az esetre, ha elkapnak kis mennyiségű droggal – erről frissíthetitek a memóriátokat a TASZ kisfüzetéből.

Vásárlás/eladás előtt, közben, és után is tartsátok be az általános védekezési ajánlásokat a koronavírus terjedésének lelassítására, mint a kézmosás, fertőtlenítés, maszk és kesztyű viselése, és a két méter távolság megtartása a másik embertől. Lehetőleg ne érintkezzetek fizikailag a díleretekkel/vásárlótokkal, jelöljetek ki egy biztonságos helyet, ahol megtörténhet a csere, vagy használjátok a klasszikus földre letevős majd eltávolodós módszert. Ha elkerülhetetlen a fizikai kontaktus, fertőtlenítsétek a kezeteket a drogos pakk és a papírpénz kezelése után. Fertőtlenítsétek magát a pakkot/zacskót is.

Ha megtehetitek, érdemes lehet előre gondolkodni és egyszerre nagyobb mennyiséget venni. Ezzel egyrészt csökkentitek a díleretekkel való találkozás gyakoriságát, másrészt a járvány alatt előfordulhat, hogy nehezebb lesz, vagy egyáltalán nem lesz lehetőség egy idő után hozzájutni az adott szerhez. Viszont ebben az esetben is érdemes annyit venni, ami nem haladja meg a Btk szerinti kis mennyiséget.

Ha társaságban fogyasztotok, ne adjátok körbe a spanglit, pipát, bongot, szipkát (semmiképpen se használjatok papírpénzt!). Lehetőleg magatoknak készítsétek elő a drogot, tehát ne mással tekertessétek meg mondjuk a cigiteket.

Egyes drogok, főleg a bulidrogok abszolút nem kompatibilisek a bezártsággal, magánnyal, az azokhoz kapcsolódó negatív érzésekkel – kerüljétek az ekit és a pszichedelikus szereket. Egyrészt valószínűleg nem lesz nagy élmény egyedül ekizgetni vagy papírozni, viszont a szorongást jelentősen felerősítheti. Bár elég sok opció jelent meg a karantén alatti bulizásra, mint a HouseParty app meg minden valaha volt DJ live streamje, hiába vagytok közben mondjuk videóhíváson a barátaitokkal, nem lesz ugyanaz a set és setting, nem lesz ugyanolyan, mint fizikálisan egy térben, viszont egy pszichedelikus élmény például felerősítheti az izoláltság érzését és a barátok fizikai hiányát jobban tudatosíthatja.

Bármilyen szer használata egyedül sokkal kockázatosabb tud lenni, mint társaságban. Ez igaz a fűre is, nagyon fel tudja erősíteni a szorongást, főleg, ha éjszaka a kertbe kilopódzva kell szívni, hogy a szülök meg ne tudják. Ilyenkor pont az ellentétét érhetitek el a szívással, mint amit szerettetek volna.

A mértékletességre érdemes talán a szokásosnál is jobban odafigyelni, az egészségügy leterheltsége miatt egy esetleges rosszullét esetén nem feltétlenül fogjátok tudni megkapni a megfelelő ellátást. Ez abból a szempontból is fontos, hogy ha rendszeres, mondjuk napi használók vagytok, vagy esetleg korábban már gondolkodtatok azon, hogy a szerhasználatotok már problémás, a karantén időszaka nem feltétlenül ideális a leállásra. Alkohol, nyugtatók (főleg benzodiazepinek) és ópiátok esetében az elvonási tünetek kifejezetten veszélyesek tudnak lenni, ezt szakember felügyelete nélkül ne csináljátok.

Ha a fűfogyasztásotokat mérsékelitek ebben az időszakban, akár tudatosan, akár kényszerből, arra számítsatok, hogy bár a fű nem okoz fizikai függést, ha rendszeres használók vagytok, a hirtelen abbahagyás vagy csökkentés érzékenyen fog érinteni, komoly mentális elvonással járhat, ami okozhat fizikai tüneteket is, mint alvászavar, fejfájás, vagy akár a nátha, influenza tüneteihez hasonlóakat is. Ha tudatosan akarnátok kihasználni ezt az időszakot arra, hogy abbahagyjatok a füvezést, érdemes igénybe venni drogambulanciák és ellátóközpontok online konzultációs lehetőségeit, amiknek a nagy többsége ingyenesen elérhető.

A szerváltás karantén alatt különösen veszélyes, fűről se forduljatok rá lehetőleg az alkoholra vagy bármi másra, az nem lejövés, hiába elfogadottabb talán a szüleitek előtt az, ha alkoholt fogyasztotok.
Ha az elmúlt hetekben előjöttek vagy gyakoribbak lettek a negatív gondolataitok, félelmeitek, felerősödött a szorongásotok, igyekezzetek ne a fokozott drogozást használni megküzdési stratégiának vagy öngyógyításnak, örömök keresésére. A jó öreg sport, hobbik, egyéb elfoglaltság keresése tanács ebben az esetben is releváns, érdemes vele megpróbálkozni. Ezen kívül beszéljetek barátokkal, szülőkkel, vagy ha ez bármilyen okból nem opció vagy nem elég, keressetek online elérhető segítséget - a járvány idején sok szakember online is elérhető!

Ha a karantén alatt csökkentettétek a szerhasználatotokat, vagy leálltatok/le kellett állnotok vele, a korlátozások lazulása után sem kell mindent egyszerre elszívni/megenni/benyalni, sok nemdrogozás után újbóli használatnál kisebb mennyiség is erősebben fog hatni.

Vigyázzunk magunkra és vigyázzunk egymásra!

Vas Beatrix

FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.