4 videó a globális drogpolitika idei fejleményeiről

A Drogriporter az ENSZ idei kábítószerügyi kongresszusán járt és filmezett: filmjeinkből többet tudhatsz meg arról, merre halad a drogpolitika a világon!


2020 márciusában, pont a lezárások előtt, a Drogriporter filmes stábja még eljutott Bécsbe, ahol az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) 63. ülésszakán vett részt. Négy, eredetileg angol nyelven készült, de magyar feliratokkal is elérhető videót mutatunk most be, amelyek képet adhatnak arról, milyen viták zajlottak az ENSZ éves drogfórumán, és merre halad a globális drogpolitika. (A magyar feliratok automatikusan elindulnak.)

Az ENSZ a dekriminalizáció mellett

2019-ben 31 ENSZ ügynökség közös állásfoglalást fogadott el, amelynek lényege, hogy elítélik a drogfogyasztó emberek büntetőjogi fenyegetését, és a drogfogyasztás dekriminalizációját (a büntetőjogi szankciók megszüntetését) szorgalmazzák. Ez nem jelenti a legalizáció melletti állásfoglalást, hiszen nem a drogok forgalmazásának engedélyezését, csupán a fogyasztók büntetésének megszüntetését támogatja. Így is azonban igen nagy előrelépést jelentene számos országban, így például Magyarországon is, ha ebben a szellemben alakítanák át a törvényeket. Erre azonban a közeljövőben nem lehet számítani, és nem csak a magyar kormány, de számos más állam, így például Oroszország ellenállása miatt sem. Meginterjúvoltunk néhány szakembert, akiket arról kérdeztük, mi ennek az állásfoglalásnak a jelentősége, és milyen vitákat váltott ki.



Norvégia: az ENSZ által támogatott dekriminalizáció modellje

 

A bécsi konferencián a norvég kormány egy külön szemináriumot szervezett, amelyen bemutatták, hogy milyen alapvető reformokra készülnek a drogpolitikájukban. A rendezvényt maga a norvég igazságügyminiszter nyitotta meg és vezette le, de meghívott előadóként felszólalt az ENSZ számos ügynökségének képviselője is. A norvégok teljes dekriminalizációt hajtanak végre, és a drogfogyasztók büntetése helyett a megelőzésre, kezelésre és ártalomcsökkentésre csoportosítják át az erőforrásaikat. Mégpedig a civil társadalommal, köztük maguknak a drogfogyasztóknak az egyesületével való összefogásban. Vajon Magyarország mikor jut el oda, hogy kikérje az érintett csoportok véleményét is a róluk szóló törvények meghozásakor?



A kannabisz újraosztályozása

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feladata, hogy az ENSZ számára javaslatot tegyen arról, hogy miként szabályozzák az egyes tudatmódosító szereket. A kannabisz jelenleg az ENSZ egyezmények szerint olyan kábítószer, amely nem rendelkezik jelentős gyógyászati potenciállal. Mivel a kannabisz gyógyászati felhasználásáról szóló tudásunk az újabb kutatások tükrében gyökeresen megváltozott, a szervezet idejét érezte, hogy állást foglaljon a növény gyógyászati hatásainak elismerésére. Erről kérdeztük a WHO szakértőjét.



Orosz drogpropaganda-ellenes törvény

Oroszország eddig is élen járt a szigorú drogpolitikák alkalmazásában és népszerűsítésében. Az elmúlt években azonban további szigorítások zajlottak le, ezek nagy része az állam által üldözött civil szervezetek ellehetetlenítésére irányul. Így például egy törvénymódosítás büntethetővé teszi azokat a szervezeteket, sajtótermékeket, amelyek olyan módon tájékoztatnak bármilyen droggal kapcsolatos hírről, ami a jogalkalmazók szerint alkalmas lehet a drogok népszerűsítésére. Ez gyakorlatilag lehetővé teszi az eddig is csak a tűrt és tiltott kategória határán létező ártalomcsökkentő szerveztek munkatársainak kriminalizálását is. Egy orosz szakemberrel beszélgettünk ennek várható hatásairól.





Takács István Gábor és Sárosi Péter

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.