Olvasónk jelenleg a negyvenes éveiben jár, és végigszenvedte a heroinfüggőség minden stádiumát: az utcát, a börtönt és a rehabot. Megkértem, hogy írja le nekünk az életét: honnan jött, hol tart most és merre tovább.
Emlékek apámról
Miskolcon születtem, és azóta is ott élek. Panelban laktunk. Amikor
gyerek voltam, apám nagyon jól keresett. Emlékszem a családban nekünk
volt először TV-énk, illetve videónk. Természetesen csak lejátszó. Soha
nem felejtem el, ahogy ültünk 25-en, 30-an egy szobában és néztük a
narrátoros filmeket. Azok voltak az igazi szép idők. Akkor kilenc éves
voltam.
Arra is emlékszem, hogy egyszer elvitt egy mérkőzésre, merthogy
futballbíró is volt, ez volt a hobbija. NB1-ben, idegenben játszott a
Diósgyőr. Természetesen nyertek. És hát ilyenkor kit kell megverni? A
bírót. Még azt sem nézték., hogy gyerekkel van. Emlékszem apám felkapott
az ölébe és futottunk futottunk a vonathoz. Nem tudom, hol voltunk.
Tényleg nem nem akarok hazudni, de sose felejtem el, ahogy hátranéztem.
És ez kiabáló tömeg olyan szavakat használt, amiket előtte soha nem
hallottam. Hogy apám mit csináljon az ő édesanyjával, satöbbi satöbbi.
Ja és az igazi szívemben őrzött emlék vele kapcsolatban az, amikor feküdt az ágyban és úgy csinált, mint aki alszik. Én közelebb mentem, ő elkapott és felemelt a magasba. De úgy, hogy rásegített a lábával, és azt mondta, mint a Frédi Béni: “subidubidú subidubidú.” Soha nem felejtem el.
Még gyerek voltam, amikor édesapám meghalt. Még sokáig haragudtam rá. Gyűlöltem. Anya mindig azt mondta nekünk, hogy apátok egy alkoholista hülye volt. És hát én ezt elhittem, mindaddig, amíg felnőttem és rájöttem, hogy ez nem igaz. Ugyanis anya elhallgatott egy nagyon fontos információt. Mégpedig azt, hogy megcsalta apát, amikor apa katona volt. Ráadásul a legjobb barátjával. Ezután kezdett apa inni kőkeményen.
Akik ismerték apát, nagybátyám barátai például, mind
azt mondják, hogy húzóra megivott fél liter pálinkát.Szóval én úgy
gondolom hogy nem tudta feldolgozni a csalódást. Valószínűleg ő is függő
személyiség volt és szó szerint a halálba itta magát.
Emlékszem
a temetés napjára. Esett az eső és odajött hozzám Zoli bácsi, az egyik
nagybátyám. Nagyon jó ember volt, sajnos ő is elment 2005-ben. És akkor
átölelt, leguggolt hozzám és azt mondta: “igyekszem apád helyett apád
lenni.” Ami több-kevesebb sikerrel ment is neki. De egy idő után belátta
ő is, hogy menthetetlen vagyok.
A rácsúszás
13 éves voltam, amikor először találkoztam a kábítószer egyik fajtájával. Mégpedig a fűvel. Kíváncsiság, Talán ez az ami rávett arra, hogy kipróbáljam. Persze most mondhatnám azt is, hogy a haverok. Meg hogy apám meghalt. Azt azért hozzáteszem hogy nálam jóval idősebb fiúkkal bandáztam, 16-17 évesekkel, sőt, volt köztük 20 fölötti is.
Soha nem felejtem el az első slukk cigimet. Amíg a többiek biztattak, hogy "ne fújd ki, ne fújd ki", én már majd megfulladtam, alig kaptam levegőt. Mikor az utolsó másodpercben kifújtam tényleg már majdnem elájultam. Ők meg csak nevettek. Aztán meg én is nevetni kezdtem, csak nem tudtam, hogy mi azon a vicces, hogy majdnem megfulladtam. Aztán egy két évig csak ez ment.
De láttam azt is, hogy a srácok mindig félre vonulnak, majd visszajönnek, és be nem áll a szájuk. Folyamatosan csak beszélnek és beszélnek. Már annyira, hogy majdnem kiakad az állkapcsok. Kiderült hamar, hogy speedet (amfetamin - szerk.) tolnak. Mondtam nekik, hogy szeretném én is kipróbálni. Nem is kellett sokáig könyörögni. Csakhogy nem orrba tolták a srácok, egyből intravénásan. Puff.
Sose felejtem el. Delma a haverom elemlámpa mellett a játszótéren legalább 10-szer szúrt meg, mire kiderült, hogy el van dugulva a pumpa. Aztán nagy nehezen talált egy vénát, beadta. Hát mondanom se kell, dobtam egy hátast. Jó volt, jó volt, de éreztem, hogy nem ez az, amit keresek.
Majd jött két év úgymond Rave korszak. Jártuk a partikat, hajnalig nyomtuk a táncot, kifulladásig.
Már volt olyan is, hogy zene se szólt, a villany felkapcsolva, de mi még akkor is nyomtuk a táncot.Persze már akkor becsúszott pár Ecstasy a hétvégén. Mindig ötkarikás Olimpia tabletta.
Találkozás a heroinnal
Aztán egyszer felmentünk a haveromhoz a negyedik emeleti lakásába. Ő egyedül élt, korán meghaltak a szülei, és megörökölte a lakást. Nagymamája is meghalt, így az ő lakása volt. Nem felejtem el azt a napot soha. Mentem fel, gondoltam megint gyorsozunk (gyors = amfetamin - a szerk.) egyet. Csakhogy ezúttal nem fehér volt betöltve, hanem barna (barna = heroin - a szerk.).
Kérdeztem is, hogy Noel, mi ez. Mire ő: most hozta Carlos Prágából. Persze akkor már volt annyi rutinom hogy be tudjam magam lőni. A többiek szóltak, hogy keveset toljak, úgyhogy nem kaptam sokat, csak egy jó nedves filtert. Azt kihúztam meg talán húztam rá egy ötöst összesen. 20 volt a pumpával.
Akkor még voltak vénáim. Messziről bele tudtam volna dobni a karomba a tűt, olyan vénáim voltak. Zárójelben jegyzem meg, most 40 évesen vérvételen körülbelül 20-szor szúrnak meg, mire találnak egy vénát. Zárójel bezár.
Na amikor beadtam magamnak a heroint, akkor éreztem életemben azt az érzést először, amit korábban soha. Akkor egyszer minden a helyére került. Úgy éreztem, minden kérdésre választ találtam. És azt éreztem, hogy örökké így akarok maradni, ebben az érzéstartományban.Azzal nem számoltam, hogy a heroin pénzbe kerül, nem adják ingyen. Akkor már 18 voltam. Persze nem jártam iskolába, de otthon azt mondtam, hogy járok. Igen, hozzáteszem, négyen voltunk testvérek, anyám egyedül nevelt minket.
Szóval nem sok ideje volt rám. Elhitte, kész. Szegény örült, hogy él. Négy műszakban dolgozott, minden forintért vért izzadt.
Utcára kerültem
Ha már a családról beszélünk, hamar kiderültek otthon a dolgok. Injekciós tű a szekrényemben. Kormos kanál, pakett, satöbbi. Azért édesanyám se hülye. Egy ideig ez ment, de egy idő után már nem bírt velem. Egyébként is betöltöttem a 18. évet. Fogott és kidobott az utcára, mondván, hogy még van három gyerekem, akit fel kell nevelnem. Köztük egy húgom, aki akkor volt négy éves.
Akkor nagyon haragudtam anyámra, hogy hogyan teheti ezt a saját fiával. De ma már tudom, hogy nem volt más megoldás, és ő csak így próbált nekem segíteni.
Nem akart nekem rosszat. Tényleg nem. De akkor hol volt még olyan, hogy rehabilitációs ház, vagy esetleg drogambulancia, vagy bármilyen segítség. A verés meg már nem segített. Én nevettem rajta, ha szíjjal ütött. Vagy bottal. Teljesen mindegy volt.
Ezután nem sokkal be is kerültem a börtönbe, mert ugye belekveredtem bizonyos mókuskerék effektusba. Reggel felkeltem, loptam, és amit loptam, azt pénzzé tettem. Abból pedig vettem anyagot. De miután belőttem magam, már azon gondolkodtam, honnan lesz meg a következő adag.
Börtön - rehab - börtön
Mire kiadták rám az országos körözést, már 17 ügyben kerestek. Aztán bekövetkezett 1999. július 17-e. Emlékszem, Chat vezette a Golfot (Isten nyugtassa, azóta meghalt túladagolásban). Szóval sima közúti ellenőrzésbe futottunk. Volt annyi eszem, hogy az öcsém adatait diktáljam be. Alig két évvel volt fiatalabb nálam. Erre a CBA-n vissza szóltak, hogy ő tiszta, de a bátyja ellen országos körözés van kiadva. Hozzátok be, lehet, hogy ő az. Ugyanis nem volt nálam személyi.
Bevittek. Ezután kihallgatások, tárgyalások sorozata következett. Majd négy év börtön. Miután kijöttem, folytattam ezt az életformát. Majd megint börtön, megint visszaesés. Aztán rehabilitációs ház. Aztán visszaesés. Aztán börtön.
Rehab - börtön - rehab. És mi volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy elég? Itt meg kell jegyeznem, hogy a miskolci drogambulanciának dolgozom, mint önkéntes. Vagyis dolgoztam. És drogprevenciós előadásokat jártam tartani iskolákba, egyetemekre. Ott is mindig azt kérdezik, hogy sikerült abbahagyni.
Hát úgy, hogy láttam egy gyerekkori barátomat meghalni. A díler akitől vettük a heroint, szólt, hogy nagyon erős a cucc. Mi úgy voltunk vele, hogy mindig azt mondják, hogy erős. Szóval nem foglalkoztunk vele. Egyetlen szerencsém volt: hogy a barátom hamarabb talált vénát mint én.
Ő volt az, akivel együtt nőttem fel, mondhatom a testvérem volt, és akivel egy zárkában voltunk a börtönben. Tulajdonképpen egy életutat jártunk be. Én csak ültem ott bénán és arra figyeltem fel, hogy felakad a szeme. Nem kap levegőt. Hívtam a mentőket. Velük együtt jöttek a rendőrök. Engem elvittek, letartóztattak, ugyanis nem tudták, hogy ki adta be a halálos dózist a barátomnak.
Emberöléssel gyanúsítottak. Ez volt a vád. És mikor ott voltam előzetesben, a börtönben, akkor gondolkodtam el. Anyagozni már nem akarok többet, mert nem ad semmit. Akármennyit nyomok, ugyanúgy kattog az agyam, és jönnek az érzések.
A bűntudat, a szégyen és a többi.Meghalni nem akarok, próbáljuk hát meg azt, hogy józanul élek. Amit még eddig soha. Négy hónap után kiengedtek. Addig vártam arra, hogy megnézzék, hogy kinek az ujjlenyomata van az injekciós tűn. Természetesen tudtam, hogy szívatnak. De nem baj, legalább kitisztultam, lejöttem a cuccról, úgyhogy valahol még köszönöm is nekik.
Emlékszem, amikor kijöttem, azt se tudtam, hol leszek. Hogy hol alszok, mi lesz velem. Csak egyet tudtam: hogy többet nem nyúlok kábítószerhez. De jött a sóvárgás. Felkerestem a nővéremet. Ő kivett nekem egy albérletet és adott 40000 Ft-ot és sok sikert kívánt az életemhez.
Ezután nem sokkal megismertem a jelenlegi párom, akivel a mai napig együtt vagyok. Neki akkor volt egy 7 éves fia, most már 18. Úgy szólít, hogy apa, ugyanis én vagyok az apja. Én pedig úgy szólítom, hogy fiam mert úgy is érzem, mintha a fiam lenne. Szóval úgymond megtaláltam a számításaim.
A párom egy földre szállt angyal.Tud a múltamról. Mikor oda költöztem hozzá, nem volt semmim, csak egy jó nagy köteg iratom. Meg szakadt ruháim. Ez volt a hozománya. De még akkor is ott volt a sóvárgás. Ekkor jött az ötlet, hogy elmegyek metadon programra itt Miskolcon.
Robi
(Folytatás következik!)
FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit
hasonló
szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy
bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek
tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy,
akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító
szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a
Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk
cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és
minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz
arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát,
milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a
fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett
tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz
drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú
könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg
szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a
rightsreporter(kukac)rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az
írásod, akár
nem, egy héten belül válaszolunk.