Lelkendezve számolt be a sajtóban Curtis, a drogfüggőséggel küzdő rapper, hogy milyen remek élményekben volt része a drogrehabon: intenzív szaunázás és vitaminkúra. És még pszichológusra/pszichiáterre sem volt szüksége! A laikus ember erre egyetértően bólogathat: ez az, végre észhez tért a srác, jó úton halad! És valóban, vajon kinek a szívét ne töltené el örömmel, ha egy függő szembeszáll a démonaival és megindul a felépülés útján? A gond csak az ezzel a történettel, hogy az élmény, amiben Curtisnek része volt, köszönőviszonyban sincsen azzal, amit a szakma drogrehabilitációnak és felépülésnek nevez.
A leírásból ugyanis a Narconon nevű kamurehabra ismerhetünk rá, ami leginkább arról hírhedt, hogy a Szcientológia Egyház áltudományos módszereit ülteti át a gyakorlatba. Leplezett célja, hogy a zavarosban halászva új híveket szerezzen az egyháznak - ami sokkal inkább egy piramisjátékhoz hasonló üzleti vállalkozás, mint valódi egyház. 2015-ben egy jelentésben foglalkoztunk azzal, hogy a szcientológusok hogyan tévesztik meg tömegesen a felépülésre vágyó embereket. A Narconon módszerei pedig nem csak egyszerűen kóklerségek (a méregtelenítésről vallott nézeteiket már ezerszer cáfolták), hanem egyenesen veszélyesek is lehetnek az egészségre. Több halálesetet is regisztráltak a szcientológus kamurehabokban. Ráadásul félő, hogy a szcientológusok a kliensek személyes adataival is visszaélnek az ún. auditálás során.
A jelentésünkből az is kiderült, hogy a szcientológusok, különféle általuk gründolt fedőszervezeten keresztül, rendszeresen adják el magukat drogprevenciós szakembernek. A Drogmentes Maraton nevű programjukat sok település vezetője naívan pártfogásába vette - hiszen ki ne lelkesülne azért a célért, hogy minél kevesebb gyerek drogozzon? A drogprevencióhoz mindenki érteni vél, mint a focihoz, de valójában a rossz módszertanú programok nem segítenek, hanem inkább ártanak. Rajtuk keresztül a szcientológusok juthatnak több befolyáshoz és kapcsolatokhoz.
Az egész ügyért persze nem Curtis felelős, és nem a többi sorstársa, nem is azok az iskolaigazgatók, akiket a szcientológusok megtévesztettek. Hosszú távon bizony az államnak lenne a felelőssége az, hogy gondoskodjon a drogrerápiás és drogprevenciós programok minőségbiztosításáról. Természetesen a szakmán belül is sokféle megközelítés van, és a vallásos hitnek lehet szerepe a felépülésben. Azonban éppúgy, ahogy egy kuruzsló nem adhatja ki magát orvosnak, nem szabadna drogprevenciót vagy drogterápiát folytatni anélkül, hogy az ember bizonyos szakmai minimumfeltételknek megfelelne.
A drogprevenciós programoknak létezik ugyan akkreditációs rendszere, de ez a túlbürokratizált rendszer nem hatékony és alig néhány szervezet rendelkezik jelenleg szakmai ajánlással. Ráadásul a rendszer nem output jellegű: tehát az iskolákban nem ellenőrzik az ajánlásokat, a drogprevenciós programok nagy része elavult módszerekkel igen, ajánlással viszont nem rendelkezik. És igenis szükség lenne hasonló akkreditációs rendszerre a drogterápiás programok esetében is. És a szabályozás önmagában nem elég: képzésekre lenne szükség, hogy a szakemberek megfelelhessenek ezeknek a feltételeknek. Ami persze feltételezi, hogy a szakemberhiányon is enyhíteni kellene.
Amíg ez nem történik meg, sajnos nem szavatolhatjuk, hogy az iskolások és a drogfüggőséggel küzdő embertársaink valóban olyan szolgáltatásban részesüljenek, ami nem okoz több kárt, mint amennyit megelőz.
Sárosi Péter