“A drog nagyon veszélyes, azt gondolom nem kell hangsúlyoznom” – ilyen és ehhez hasonló épületes bölcsességekkel gyarapodhat az, aki végighallgatja a Magyar Rádió Csomós Miklóssal, a fővárosi főpolgármester helyettesével készített interjúját. Nehéz eldönteni, hogy a lojális lakájként a méltóságos polgármester-helyettes úr alá kérdező riporter a semmitmondóbb, vagy a válaszoló maga. Csak éppen olyan apróságok nem derülnek ki a műsorból, mint például hogy pontosan milyen szakmai szervezet bevonásával, milyen módszerrel, hány iskolában, hány órában, mennyiből folyik ez a bizonyos prevenciós program.
Sebaj, ha kicsit utánaguglizik az ember, akkor kiderül azért néhány részlet: a Főpolgármesteri Hivatal 1 millió forinttal támogatja a “Drogokról másképpen” című négyrészes előadássorozatot. Az előadásokat a Fővárosi Önkormányzat Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Szolgálata és a Trádió Alapítvány munkatársai tartják.
Az előadássorozat címe – Drogokról másképpen – azt sugallná, hogy itt valamiféle rendkívül újító, korszerű szemléletű prevenciós programról van szó. A pattintott kőkorszakhoz képest bizonyára. Egyrészt ott vannak az előadás szervezői, állítólag ugye talpig szakmai szervezetek. De vajon valóban a megelőzés területén dolgoznak? Ha megnézzük a Trádió Alapítvány honlapját, akkor az alapítványról ezt a leírást találjuk: “az alapítvány célja, hogy non profit alapon működve elősegítse a mentőszervezetek és a tűzoltó-szervezetek és az abban közreműködő személyek munkájának eredményességét, társadalmi támogatottságának növelését”. Hm. Vajon valóban úgy gondoljuk, hogy a tűzoltók és mentősök a legjártasabbak az iskolai prevencióban? Vagy a főváros “közbiztonsági” szakemberei? Azt el sem merjük gondolni, hogy vajon milyen megfontolásból nem fordult a főváros valamelyik szakmai szervezethez - nem nehéz őket megtalálni, elég kinyitni a Droginfo című kisokost.
Az előadásokat Balogh Sándor igazságügyi orvos-szakértő módszerére alapozták, aki 1987-től “vesz részt a kibontakozó kábítószer-ellenes küzdelemben." Szakterülete az igazságügyi orvostan és a patológia - ez azonban senkit nem tesz prevenciós szakemberré. "Módszerére" jellemző, hogy 2011-ben az ELTE Jogi Karon a következőt mondta az összegyűlt hallgatóknak: „Nem bódulatot, hanem gyakran visszafordíthatatlan pszichés-testi elváltozást okoznak a kábítószerek, terjesztőik pedig őrületet, halált árulnak.” Nos, ez a mondat a 80-as évek szemléletét tükrözi, és nem a 2010-es évekét: elrettentés a javából, ráadásul még csak nem is igaz. Ez a típusú prevenció a drogok negatív hatásainak felnagyításával, démonizálásával próbál érzelmi reakciót kiváltani a fiatalokból. Azok a fiatalok, akik bármi tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren, például kísérleteznek marihuánával, inkább kinevetik vagy agyonhallgatják a hasonló közhelyeket, mintsem valódi hatást gyakorolna rájuk.
A frontális előadások, a puszta tájékoztatás és az elrettentés a szakirodalom szerint a prevenció legkevésbé hatékony formáját képezik. A legutóbb Gregor Burkhart, az EU drogmonitorozó intézetének (EMCDDA) munkatársa előadását ismertettük a Drogriporteren arról, hogy milyen mítoszok élnek a megelőzéssel kapcsolatban (lásd: 6 mítosz és tény a megelőzésről). Az egyik ilyen mítosz az, hogy felvilágosító előadások segítségével vissza lehet szorítani a drogfogyasztást a fiatalok körében. Az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Irodája (UNODC) nemrégen hozta nyilvánosságra a prevenciós programok nemzetközi sztenderdjeivel kapcsolatos jelentését. Ebben találunk egy listát azokról a tényezőkről, amik a prevenció hatékonyságát aláássák. Ezek között első helyen szerepel “a nem interaktív módszerek használata, mint például az előadások mint a fő közvetítő módszer alkalmazása” és “az egyes szerekkel kapcsolatos információk közlése elrettentő céllal”.
Pedig a Fővárosi Önkormányzatnak lenne mit tennie a drogpolitika terén ahelyett, hogy alacsony hatékonyságú markeing-prevenciót folytat az iskolások és tanárok körében. Bár a drogproblémák túlnyomó része a fővárosba összpontosul, annak vezetői mintha egyre kevésbé lennének elkötelezettek azok valódi kezelésére. Míg például a bécsi önkormányzat jelentős összegeket költ a drogprevencióra és kezelésre, a területen dolgozó hazai civilek számára elérhető pályázati források az utóbbi években szinte teljesen elapadtak. A 2000-es drogstratégia szerint a hatékony helyi drogpolitika motorjai a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok, amelyek célja, hogy összefogják az érintett szakértőket és közösségeket. Nos, ilyen KEF a főrváros szintjén nem létezik. Amikor néhány éve a szakemberek létrehozták a fővárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot (FKEF), Tarlós István főpolgármester nem fogadta őket, az ötlet hamvába holt.
Bár többször figyelmeztettünk ezen a blogon is arra, hogy vészesen nő a HIV-járvány kitörésének veszélye a fővárosban, eddig nem láthattunk hathatós intézkedéseket sem a kormány, sem pedig a főváros részéről. Ez utóbbi nem költ a tűcsere programokra sem, holott a steril tűk és fecskendők hozzáférhetősége jelentheti az egyetlen akadályt a járvány előtt. A szórakozóhelyek problémáját is elsősorban rendészeti kérdésként kezelik, holott a kutatások szerint a szórakozóhelyek a prevenció fő színterei lehetnének – számos jó gyakorlatot ismerünk a biztonságosabb éjszakai életet promótáló programokra is. Az ilyen program bevezetése helyett persze ott vannak nekünk a kormány által szervezett táncos párválasztók, ahol szalonzenekarok muzsikájára ismerkedhetnek majd a fiatalok (copy right KISZ). Nem kéne már valami új lemezt feltenni?