Pszichedelikumok, hallucinogének, papír, lecsó, eki, ecstasy, biztos hogy a legtöbb 20-as, 30-as éveiben járó magyar fiatal találkozott életében ezekkel a fogalmakkal. Ha csak a saját ismeretségi körömben felmerülnek ezek a témák, azt tapasztalom, hogy félinformációk alapján, régi megcsontosodott hiedelmek alapján állnak ehhez a témához az emberek, és akkor még tényleg csak az Y és Z generációról (1980 és 1995 között, ill. 1996 és 2007 között születettek) beszélek, az idősebb 40-es 50-es generáció tagjairól a személyes tapasztalatom, hogy a drogokat en bloc elítélik, mindenféle tárgyi tudás híján vannak, amik hozzájuk eljutnak, azok tényleg a pletyka szintjén vannak, jobb esetben a mindenegyben blog, NLCafé, life.hu, vagy éppen a dívány.hu oldalairól tudnak begyűjteni féligazságokat, a „drogokról” ugye, ami eleve egy hamis paradigma, hiszen az agy biokémiájára eltérő hatásmechanizmusú szerek vannak.
Célom ezzel a cikkel, hogy amennyire képességeim és informáltságom engedi, betekintést nyújtsak a pszichedelikumok világába, eloszlassam a tévhiteket, és akiket bővebben érdekel a téma, azoknak a cikk végén linkeket és könyvek címét is megadom, melyekkel tovább képezhetik magukat a témában. Azért tartom fontosnak ezzel a témával foglalkozni, mert a pszichedelikumokban rejlő potenciál a véleményem szerint elképesztő, biztonságos orvosi és pszichoterápiás keretek között egy sor betegséget lehet nem hagyományos úton kezelni, ezekre ugyancsak ki fogok térni.
A pszichedelikumok (újra)felfedezése
1938-ban a Sandoz cég baseli gyógyszerészeti laboratóriumában egy fiatal kutató Albert Hofmann egy légzést javító gyógyszer előállításán dolgozott, és előállította az azóta legendává nemesült, vagy átokká szidott szert az LSD-25 nevezetű vegyületet (25. alkaloida). A szert állatkísérletben kipróbálták és mivel nem tapasztaltak különösebb fiziológiai változást az állatokon, félre is rakták évekre a szert. Ugrunk az időben, 1943-at írunk, tart a 2. világháború, a semleges svájcban zavartalanul zajlik az élet, Hofmann professzor újra elkezdett dolgozni a vegyülettel, ám hiba csúszott a rendszerbe, a szer vizes oldata a bőrén keresztül a szervezetébe jutott, és aznap kolléganőjének kellett hazakísérnie hazáig biciklin (a történelem első LSD tripje). Később a Sandoz cég elkezdte forgalmazni akkor még gyógyszer besorolású készítményt, Delysid néven, mivel akkoriban tévesen úgy gondolták, hogy a készítménnyel előídézhető mesterségesen a pszichózis, és biztonságos időn belül el is múlik, ezért pszichiáterek és pszichológusok kezdtek el foglalkozni először az LSD-vel, majd később az ugyancsak Hofmann által szintetizált pszilocibinnel (varázsgomba hatóanyaga).
Pszichedelikumok kutatása, elterjedése az ellenkultúrában, a szer betiltása
Az ötvenes években az LSD-t egyre széleskörűbb pszichiátriai kutatásokban alkalmazták, elsők között Humphrey Osmond (1917-2004) pszichiáter vizsgálta a szert, ő nevezte el pszichedelikumoknak is, ami pszichét feltárót jelent, ugyanis tudatküszöb alatti tartalmakat, érzéseket, sokszor elfojtott gyermekkori emlékeket is felszínre hozhat. A korábbi feltételezés hamisnak bizonyult, hogy pszichózist imitál, mert bebizonyosodott, hogy az élmény bizonyos fokig kontrollálható, a felhasználó tudatában van az esetek túlnyomó részében, hogy nem természetes tudatállapotban van, valamint az észlelés torzulása inkább vizuális, ellentétben a pszichózissal, ahol legtöbbször auditív.
Az alapos orvosi kutatások szerint a szer a közvélekedéssel ellentétben egyértelműen kimutatta, hogy ellentétben az ópiátokkal, vagy éppen a morfiumszármazékokkal, fizikai függőséget nem alakít ki, lelki függőség kialakulhat, de minden cselekvés, akár a számítógépes játék, a horgászás, sőt mindenek felett a szerelem is kialakíthat lelki függést.
Az ötvenes években sikeresen használták az LSD-t többek között depresszió(!) kezelésére, valamint kevesek által ismert tény, hogy az anoním alkoholisták szervezet és a 12 lépéses leszoktató program kitalálója Bill Wilson személyesen érintőlegesen LSD segítségével szokott le az alkoholról.
A szer elképesztő intenzitása, olcsó előállítása, és a 60-as évek hippi mozgalmai miatt kikerült a laboratóriumok, és terápiás szobák védett környezetéből, és veszélyes módon elterjedt a fiatalok körében. Az LSD és a varázsgomba elterjedésében legnagyobb szerepe a Harvard Egyetem pszichológiaprofesszorának Timothy Learynek volt, akit kirúgtak az állásából, és az LSD amerikai népszerűsítőjévé vált, és akit Nixon elnök a világ legveszélyesebb emberének is nevezett, utalva a morális pánikra amit a hippikultúra, és a drogok mértéktelen használata okozott a az ország vezetésében és társadalomban.
1968-ban az USA teljes területén, majd az 1971-es ENSZ pszichotróp anyagokra vonatkozó egyezmények hatására mind a szabadidős, mind a terápiás felhasználást betiltották, kutatása pedig végletesen megnehezült, dacára a bíztató sikereknek. A betiltás oka sokkal inkább a morális pánikból adódott, semmint megalapozott pszichiátriai, orvosi érvek alapján. A témával jelenleg is foglalkozó kutatók főleg a kutatások ellehetetlenítését sérelmezték.
Pszichedelikumok kutatása napjainkban, terápiás felhasználásuk
A 2000-es évek elején, és még inkább a 2010-es évektől kezdve az egész világon a pszichedelikus kutatások újrafelfedezése zajlik, valóságos reneszánszát élik az egyetemi kutatások. Amerikától Nagy-Britannián át, Izraeltől Svájcig mindenhol a kutatások homlokterébe kerültek a pszichedelikumok, azokon belül is leginkább az LSD, az MDMA (extasy), pszilocibin (varázsgomba hatóanyaga), és a marihuána.
Az USA-ban a Johns Hopkins egyetem, és a Harvard egyetem jár élen a kutatásokban. Fontos megemlíteni a pszichedelikus kutatások nemzetközileg is talán legfontosabb nonprofit szervezetét, az 1986-ban alapított MAPS-et (Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies), mely szervezet az MDMA entaktogén és empatogén szer terápiás szerként való elfogadtatásért küzd, céljuk, hogy 2019-től legális pszichoterápiás keretek közt tudjanak gyógyítani veterán katonákat, akiket poszttraumás stressz zavarral kezelnek, és a hagyományos terápia nem segít, valamint szexuális erőszakon átesett nők kezelése, és párterápia esetén is ígéretesnek tűnik.
A téma magyarországi képviselői
Frecska Ede: pszichiáter, orvos, a debreceni Kenézy Kórház Felnőtt Pszichiátriai osztályának főorvosa
Szummer Csaba: Egyetemi Docens a Károli Gáspár Református Egyetem szociálpszichológiai tanszékén, egyik fő kutatási területe: A pszichedelikumok recepciója a nyugati kultúrában.
Móró Levente: a finnországi Turku egyetem doktorandusz hallgatója, doktori disszertációját tudatkutatásból írta; a magyar pszichedelikus kultúrában ismert daath.hu internetes oldal főszerkesztője
Bokor Petra: Tudatkutató, pszichológus
A Drogriporter beszélgetése a téma hazai fiatal kutatóival:
Filmünk a pszichedelikus szerek reneszánszáról:
A Bécsi Pszichedelikus Társaság rendezvényéről:
Könyv és internetes oldal ajánló
- Albert Hofmann – LSD Bajkeverő csodagyerekem, egy „varázsszer” felfedezése
- Rick Strassmann – DMT: The spirit molecule
- Stanislav Grof – LSD pszichoterápia
- Feldmár András – Tudatállapotok szívárványa
- Szummer Csaba - Pszichedelikumok és spiritualitás
- Szummer Csaba – LSD és más „csodaszerek”
www.drogriporter.hu
www.erowid.com
www.daath.hu
www.maps.org
Steindl Ákos cikke