A Fővárosi Drogstratégia védelmében
A kormánysajtó is kritikátlanul átvette a kormánypárti Drogkutató Intézet megalapozatlan vádaskodásait a Fővárosi Drogstratégiával szemben.
A kormánysajtó is kritikátlanul átvette a kormánypárti Drogkutató Intézet megalapozatlan vádaskodásait a Fővárosi Drogstratégiával szemben.
A Drogriporter stábja idén is ellátogatott az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának éves gyűlésére, ahol filmet is forgattunk - ez most már magyar felirattal is megtekinthető.
Egy ál-dokumentumfilm mutatja be Trump pszichedelikus utazását és átalakulását önző politikusból spirituális guruvá.
A médiában megjelent megalapozatlan állításokkal szemben valójában a kannabisz fogyasztása önmagában nem növeli számottevően az idő előtti elhalálozás kockázatát.
Ha az ember csak a sajtót olvassa róla, olyan képe alakulhat ki Ozoráról, mintha csak meghalni mennének oda az emberek.
A gumicukor miatt rosszul lett turisták esete egyáltalán nem egyedülálló Európában: az ún. félszintetikus kannabinoidokkal dúsított termékek évek óta fejtörést okoznak a törvényhozók számára. A csehek most egy úttörő megoldással álltak elő.
A gödöllői HÉV-en évek óta áldatlan állapotok uralkodnak - de ez nem csak és kizárólag rendészeti probléma kellene, hogy legyen.
Július negyedikén Lisszabonban bejelentették, hogy a korábban Európai Kábítószer- és Kábítószer-függőség Monitorozó Központ (EMCDDA) nevű intézmény átalakul egy nagyobb költségvetéssel és hatáskörrel rendelkező ügynökséggé. A feladat: időben jelezni a drogtrendeket, tanácsot adni a döntéshozóknak és elősegíteni a tudás megosztását.
A világhírű terapeuta, Peter Levine idén megjelent önéletrajzi könyvében arról vall, hogyan találhatjuk meg a mindenkiben benne rejlő gyógyító erőt, amihez az út a saját traumáink feldolgozásán keresztül vezet.
Miközben arról vitatkozunk, hogy legalizáljuk-e a kannabisz növényt, élelmes vállalkozók már rég továbbléptek. Az új szintetikus hatóanyagokból készült termékeiket szó szerint úgy veszik és eszik a vásárlók, mint a cukorkát.
A drogellenes világnapon az ENSZ kiadta az éves drogjelentését, ami szerint a drogok kereslete és kínálata egyre bővül, miközben 11-ből csupán egy olyan ember jut ellátásba, akinek a függősége miatt erre szüksége lenne.
Az Amerikai Gyógyszerügynökség (FDA) tanácsadó testülete tegnap arról szavazott, hogy nem javasolják az MDMA gyógyszerként való engedélyezését. Az ellenérvek túlmutatnak az MDMA-n és a jelenlegi klinikai vizsgálatok egyik komoly hiányosságára mutatnak rá.
Ma 10 éve, 2014. június 2-án indult el utolsó tripjére a pszichedelikus kultúra egyik nagy öregje, Alexander "Sasha" Shulgin, az MDMA (ecstasy) hatásainak felfedezője.
Mivel jár, ha elkapnak valakit az utcán a rendőrök egy-két gramm fűvel a zsebében? Mit tehet a rendőr - és mit tehet a gyanúsított? Milyen szigorítások voltak az elmúlt években? Erről szólt a Drogriporter Szabadegyetem, amit most videón teljes egészében megnézhettek.
Hogyan érinti 2024-ben a magyar vidéket és a városokat az olyan új pszichoaktív szerek, mint a "herbál", vagy a "kristály" használata? Hogyan bánik a magyar társadalom ezeknek az anyagoknak a használóival? Droghasználók, ex-díler, polgármester, segítők és szakértők válaszolnak ezekre a kérdésekre, a Drogriporter új dokumentumfilmjében.
A drogellenes háború által rákényszerített több évtizedes Csipkerózsika-álom után az LSD terápiás használata Svájcban ébredt fel először a 90-es években - interjút készítettem Peter Gasser pszichiáterrel, a pszichedelikus terápia egyik úttörőjével.
Idén is kíváncsi rá a világ legnagyobb online kérdőíves vizsgálata, hogy milyen legális és illegális szerekkel élsz.
A módosult tudatállapotok kutatása, terápiás alkalmazása egészen az 1990-es évek végéig különcségnek számított akadémiai berkekben - de manapság bekerült a tudományos érdeklődés fókuszába.
A Synanon a drogfüggőségből felépülők terápiás közösségeként indult, de aztán az amerikai történelem egyik legveszélyesebb és legerőszakosabb szektájává vált, aminek a káros hatásai mind a mai napig érezhetőek.
Nincsen egy olyan könnyen meghatározható személyiségtípus, ami önmagában hajlamosítana a drogfüggőségre.
Ittál már meg egy pohár sört szex előtt? Szexeltél már részegen? Esetleg vettél már részt chemsex buliban? Vagy te sosem kevered a szexet szerekkel? Ez a kérdőív neked is szól.
A holland filozófus szerint mindannyian csupán lehasított részei vagyunk ugyanannak a nagy univerzális tudatnak - és a pszichedelikus drogok bölcs használatával visszafordíthatjuk ezt a kozmikus tudathasadást.
Réka beszámol arról, milyen önismereti utazást tett a traumái középpontjába varázsgomba és az MDMA kombinációjával, ami az értékelése szerint terápiás értékkel bírt. Olvasóink írták rovatunk legújabb posztja következik!
Áprilistól legális a fű Németországban - de vajon mit jelent ez a gyakorlatban? Ki, hol, mikor, hogyan szívhat, termeszthet, vásárolhat? A Drogriporter részletes ismertetője következik.
Paul Stametset világhírre tett szert a Netflixen ma is elérhető A gombák lenyűgöző világa című dokumentumfilm egyik főszereplőjeként. Nem csak a világ egyik legelismertebb mikológusa (gombaszakértője), de egyben a pszichedelikus gyógyászat egyik úttörője is. Nagy öröm volt megismerni személyesen is a haarlemi tudományos konferencián, ahol végre meg is interjúvolhattam és feltehettem neki pár kérdést.
A Drogriporter interjút készített a pszichedelikus szerekkel kapcsolatos farmakológiai kutatás egyik legelismertebb szaktekintélyével.
Vajon miért jár olyan gyakran együtt a magány a függőséggel?
47 másodperc. Ennyit időt tölt el egy ember manapság átlagosan a gép előtt egy feladattal anélkül, hogy a figyelme más irányba fordulna.
A Drogriporter interjút készített Houman Farzinnal, egy kanadai orvossal, aki a varázsgomba hatóanyagának, a pszilocibinnek az alkalmazását kutatja a súlyos betegségük végstádiumában lévők ellátásában.
Egy filozófus és egy idegtudós 1998-ban fogadást kötött, hogy a tudomány 25 éven belül választ talál-e arra a kérdésre, milyen idegi folyamatok magyarázzák a tudatos élményeinket. A 25 év tavaly lejárt - de vajon ki nyerte a fogadást?
A Drogriporter pár hónapja Berlinben forgatott filmet a crack-fogyasztási hullámról, és egy olyan programról, ahol alternatívát kínálnak az utcai fogyasztók számára.
A Fővárosi Közgyűlés a kormánypárti képviselők távollétében egyhangúlag elfogadta az új fővárosi drogstratégiát, amit civil szakértők segítségével dolgozott ki a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.
A Száraz November kampány kapcsán gondolkodtam el azon, hogy bár sokat lehet hallani arról, hogy a mértéktelen alkohol-fogyasztásnak milyen ártalmai vannak - arról viszonylag keveset beszélünk, hogy milyen problémákat tapasztal az, aki teljesen absztinens.
Matthew Perry küzdelmeiből sokat tanulhatunk függőségről, a magányról és a sorstárs támogatás erejéről.
Az Internet népe remekül vidult a híren, hogy egy vajdasági magyar férfi világrekordot döntött a vére alkoholszintjével. Pedig az alkoholizmus valósága nem ad okot örömködésre.
Az emberiség nagy gondolkodó elméit évszázadok óta megosztja a kérdés, hogy vajon létezik-e teljesen önzetlen segítség ember és ember között.
És vajon miért ütik fel a dílerek halálos dózisú fentanillal a kokaint? Az alábbi írásunkban röviden és közérthetően összefoglaljuk, hogyan jutottunk idáig.
A Drogriporter Szabadegyetem pénteki rendezvényén mutattuk be először a hazai közönségnek azt a két új filmünket, amelyekben szakemberek és érintettek vallanak a pszichedelikus gyógyászat ígéretes lehetőségeiről. A két film és az azt követő beszélgetés most online is megtekinthető!
Egy kelet-európai kalandjai Helvétiaban, ahol természetesen az is kiderül, tényleg annyira finom e a svájci csoki - olvasónk beszámolója következik Zürichből!
Vajon megoldást jelenthet-e egy oltás az Amerikát sújtó túladagolás-járvány megállításában?
Egy gyermeknek nem arra van szüksége, hogy egy férfi és egy nő monogám kapcsolatán alapuló családban nőjön fel - hanem arra, hogy legalább egy felnőttel elmélyült, biztonságos kötődést alakíthasson ki.
A kormánypárti média azzal riogat, hogy a kannabisz-legalizáció "óriási veszélyt" jelent. A Drogriporter készített egy részletes elemzést a legalizáció hatásairól Kanadában - ezenkívül egy videóinterjút egy vezető kanadai elemzővel is!
Megkérdeztem a finn kollégákat, hogy vajon tényleg olyan boldogok-e, mint ahogy a globális felmérések sugallják.
Mindennek meg kell fizetni az árát - tartja a közhelyes mondás. Aminek az igazságát a partizók és fesztiválozók a saját kárukon tanulják meg ezen a nyáron is. Mit tehetünk a más- és harmadnapok levertsége ellen?
Amikor W. S. Merwin amerikai költő és barátnője, Dana Naone 1975-ben elhatározták, hogy részt vesznek a buddhista Naropa Egyetem egyik tanfolyamán a Colorado állambeli Boulderben, még nem gondolták, hogy hamarosan rettegve fogják várni az elbarikádozott szobájukban, hogy rájuk törjék az ajtót. Pedig ez történt.
Az MDMA forradalmasíthatja a poszt-traumatikus stressz kezelését, de nem azoknak a piruláknak a sorát gyarapítja, amit a pszichiáterek tüneti kezelésre írnak fel, rendszeres szedésre.
Egyes kutatások szerint a pszichedelikus szerek, megfelelő módon használva, ígéretes szerepet játszhatnak a megbékélésben a világ konfliktus-zónáiban.
A trauma nem csak attól következhet be, ha valami nagyon rossz történt velünk, hanem attól is, ha valami jó nem történt meg velünk.
A betegek gyakran nem vallják be az orvosnak, ha illegális szert használtak, mert félnek attól, hogy problémáik lesznek emiatt.
A buddhista pszichológia kézenfekvő magyarázatot kínál arra, hogy miért menekülünk olyan rövid távon enyhülést, élvezetet nyújtó cselekedetekbe, amelyek kényszeressé, függőséggé válnak.