Tőlünk nyugatra az utóbbi években ismét egyre több figyelmet kapnak a pszichedelikumok elsősorban a gomba mód szaporodó klinikai vizsgálatoknak köszönhetően, melyeknek a depresszió a szorongás és a függőségek kezelése a fő témája; másrészt a mára szinte divattá vált ayahuasca turizmusnak köszönhetően. Az ilyen típusú figyelem előbb vagy utóbb a legalizáláshoz vezet, így arra gondoltam, hogy egy kicsit előre ugorva az időben eljátszanék a gondolattal, hogy mit nyerhetne az egyén és a társadalom ezen szerek által.
Elsősorban új nézőpontokat, egy olyan világlátást, ahol hirtelen már nem tűnik hitelesnek, hogy az élet értelme a két gyerek, három szoba, négy kerék; ahol az ember nem egy számlaegyenleg és az identitásának nem az az alapja, hogy milyen munkát végez éppen. Egy olyan látásmódot, ahol más emberek, akár teljesen idegenek is, úgy kezdenek el számítani nekünk, hogy közben egyre kevésbé akarunk megfelelni a környezet elvárásainak. Ahol az élni és élni hagyni nem csak egy üres frázis, hanem szívből jövő alapelv. Az LSD-től hajtott tudatállapotok magasságában, hirtelen értelmét vesztik a különbségek ember és ember közt, legalábbis elveszítik pejoratív felhangjukat, már nem szülnek ítélkezést. Hirtelen nem vagyunk már annyira egyedül a tömegben. A harag, a gyűlölet, az irigység mind értelmüket vesztik. Ismét képesek vagyunk egy gyermek szemén át tekinteni a világra, egy olyan gyermek szemén át, aki rendelkezik egy felnőtt minden élettapasztalatával. Nem lenne egyszerűbb globális kihívásokra úgy választ találni, hogy képesek vagyunk együtt dolgozni? Hogy képesek vagyunk tiszteletben tartani másokat és nem csak azt nézni, hogy mit nyerhetünk egyéni, vagy akár nemzeti szinten azzal, hogy fölébe kerekedünk? Nem lenne üdítőbb a saját belső értékeink alapján elhelyezni magunk a világban, semmit az alapján, hogy mikor kivel állunk szemben, vagy milyen érdekcsoporthoz, politikai párthoz, zenei irányzathoz vagy akármi máshoz tartozunk?
Egy gomba trip az erdőben és az ember újra érzi, hogy része a természetnek, hogy se nem ura, se nem kiszolgáltatottja annak. Érzi, hogy otthon van. Vajon mennyit nyerhetne vele a világ, ha mindenki az ökoszisztéma részének tekintené magát? Ha úgy érezné, hogy a környezetszennyezéssel az otthonát teszik tönkre? Ha azzal, hogy mindenhol csak beton és üveg veszi körül, hogy fát csak a tévében, azzal azt érezné, hogy lényének egy darabjától fosztják meg?
Egy közös MDMA trip a barátokkal vagy a szerelmünkkel hihetetlen közel tud hozni egymáshoz. Szívesen nyílunk meg, mondjuk el a másiknak, hogy mennyire szeretjük, hogy milyen fontos. Hogy erényeivel és hibáival együtt csodálatos. Érzelmeink olyan spektrumát tapasztalhatjuk, amit talán csak a legmélyebb szerelem eksztatikus beteljesülésének rövid pillanataiban tudunk. Nem lenne jobb egy olyan világ, ahol az emberek szívében a szeretet érzése ilyen erővel képes felébredni? Nem jobb mosolyogni a másikra mint, gyanakvóan tekintgetni a mellettünk ülőre, vagy épp félelemmel vicsorogni rá? Nem lenne jobb mosolygó, bizakodó arcokat látni a buszon, akik emlékeznek rá milyen tiszta szívből szeretni az egész világot?
Ne értsetek félre. Nem azt mondom, hogy mindenki drogozzon, még csak nem is azt, hogy ezek az érzések nem tapasztalhatók meg másképp. Ott a meditáció. Remek eszköz, amit mellesleg azoknak is melegen ajánlok, akik élnek ezekkel a szerekkel. Higgyétek el, könnyebb úgy integrálni az átélteket. Viszont végső soron a meditáció is csak egy módosult tudatállapot. Egy szó mint száz, csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy a 21. században nincs minden embernek lehetősége, ideje, vagy türelme, hogy évtizedeket gyakoroljon míg ilyen szintű megtapasztalásokhoz juthat meditáció által. Pedig az emberiségnek nagy szüksége lenne arra, hogy ezeket mindenki átélhesse, vagy legalábbis minél többen. Egy függőségekkel és mentális problémákkal terhes úton tartunk egyenesen a pusztulásba és a legtöbben egyszerűen nem törődnek vele, nem törődnek a saját életükön és boldogulásukon kívül semmi mással. Sokszor még azzal sem igazán. Nyilván ennek okai jóval összetettebbek, de ezeket az okokat sem keresik, csak mennek a sárban lehajtott fejjel a mélyen kitaposott keréknyomot követve, egyenesen a szakadéknak.
Talán ezek a szerek segíthetnének felébredni, felelősséget vállalni; közösséget kovácsolni; elfogadni, hogy az egész emberiség egy nagy sorsközösség. Segíthetne, hogy ismét emberek legyünk a társadalom szemében, ne pedig termelési tényezők, statisztikai adatok, vagy biztos pártválasztók, akiket a hatalom elérésének érdekében befolyásolnak hol innen, hol onnan.
Na de miért is jó, ha az emberek szemében nem a vagyonszerzés lesz a legfontosabb? Ha életük nem a pénzkeresés körül forog? Talán elsősorban azért mert akkor ezt az egészet már nem kéne magyarázni. Másodsorban jelentősen csökkennének a vagyoni különbségek. Talán azok, akik most mások vérén és verejtékén híznak képesek lennének önmérsékletet mutatni, és persze azok, akiket kihasználnak, akiket a fogyasztói társadalom csillogó illúzióival tartanak rabláncon mind ráeszmélhetnének, hogy a sorsuk az ő kezükben van, hogy együtt képesek megváltoztatni a rendszert. Tudom, hogy ezek nagyon nagyívű elképzelések, de hát csak játszunk a gondolattal, nemde? Talán sokkal kézzelfoghatóbb eredmény lenne a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb társadalom. Egy olyan társadalom, ahol az emberek igénylik a kritikus gondolkodást, képesek értelmesen vitázni, gyűlölködés nélkül, ahol a különböző vélemények és elvek nem szétválasztják az embereket, hanem gazdagítják a másik világképét. Lehetne ez egy olyan világ ahol a szülőknek fontosabb a családi vacsora, vagy a gyerek focimeccse, mint az előléptetés. Egy olyan világ ahol a természetvédelem nem merül ki a szelektív szemétgyűjtésben.
Még sokáig lehetne folytatni a sort, így arra bátorítok mindenkit, hogy játsszon ő is a gondolattal. Képzeljen el egy emberibb világot és mikor ez megvolt, mesélje el minél több embernek, mert az ébredésnek nem kötelező eleme a drog fogyasztás. Az csak felgyorsítja a folyamatot. Időnk pedig már nem sok van.
Kalmár Richárd
FIGYELEM! Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a rightsreporter@rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.