A július elsején hatályba lépő új büntetőeljárásról szóló (Be.) törvény számos ponton módosítja az elterelés szabályait. Az elterlés eddig úgy történt, hogy már a büntetőeljárás rendőrségi szakában nyilatkozhatott róla a gyanúsított, hogy vállalja-e azt a büntetőeljárás alternatívájaként. Ha igen, akkor a rendőrség határozott a büntetőeljárás felfüggesztéséről, mielőtt az ügy még eljutott volna az ügyészségig. Ez alatt az egy év alatt kellett a gyanúsítottnak elvégeznie egy hat hónapos megelőző-felvilágosító, drogfüggőséget gyógyító vagy egyéb programot (az állapotfelmérés eredményétől és a helyi kínálattól függően). Hogy hol végezheti el az elterelést, azt ő maga választhatta meg, például a lakóhelyéhez legközelebbi drogambulancián, ahol ilyen szolgáltatást nyújtottak. Eközben járnia kellett pártfogó felügyelőhöz is. Az elterelés elvégzéséről szóló okiratot bemutatva aztán a büntetőeljárást megszüntették, bűnügyi nyilvántartásba nem került (priusza nem volt), és a bűnügyi költségeket az állam vállalta át.
Ez a rendszer most úgy változik meg, hogy egy konkrét személy meggyanúsítását követően elindul a büntetőeljárás ún. nyomozati szakasza, ez két alszakaszból áll, a felderítő és a vizsgálati szakaszból, ez utóbbit már az ügyészség irányítja. Bevezetik a büntetőeljárás ún. feltételes ügyészi felfüggesztésének intézményét. Ezután az ügyészség dönt arról, hogy egy évre felfüggeszti a büntetőeljárást, nem a rendőrség, és az ügyészség határoz a büntetőeljárás megszüntetéséről is.
Ez önmagában még nem óriási nagy változás, ennél sokkal jelentősebb az, hogy az új Be. 576 §. (3) szerint "a bíróság az eljárás megszüntetése esetén a bűnügyi költségnek vagy egy részének megfizetésére kötelezheti a vádlottat, ha az eljárást azért szünteti meg, mert a Btk. Különös Részében meghatározott, a terhelt magatartásától függő büntethetőséget megszüntető ok miatt a vádlott büntethetősége megszűnt." Ez bizony azt jelenti, hogy egy átlagos drogfogyasztásos ügyben akár 100 ezer forintot is elérő bűnügyi költséget (vagy legalábbis egy részét) ráterhelhetik a gyanúsítottra. Ez a kevésbé jól szituált gyanúsítottak esetében bizony komoly anyagi megterhelést jelent. Azt pedig tudjuk, hogy a drogproblémák gyakran együtt járnak, egymást erősítik az anyagi deprivációval és társadalmi kirekesztettséggel. A törvény gyakorlatilag még egyet lök a lejtőn megindult fiatalokon.
Jogorvoslati lehetőség van, az ügyész döntését meg lehet támadni a bíróságon, lehet részletfizetést kérni, rászorult gyanúsított kérhet költségmentességet is. Mindenesetre ehhez a bírósághoz kell fordulni, amihez ugyan nem kötelező ügyvédet fogadni, de egy átlagos fiatal nem fog egyedül beadványt írni, tehát tanácsos. Az elterelés lényege éppen az volt, hogy ezek az emberek ne kerüljenek bíróság elé - és a bíróságokat tehermentesítsék ezektől az ügyektől.
Az új Be. hatályba lépésével minden eddiginél sürgetőbbé válik az eltereléssel kapcsolatos rendelet módosítása, amely még a korábbi Be.-re épült. Ma még mindig a kilenc évvel ezelőtt hozott 4/2009. (III. 20.) IRM utasítás szabályozza az elterelést, ami jelentős frissítésre szorul, például legutóbb az EU új adatvédelmi rendelete (GDPR) miatt is. Az elterelést nyújtó ellátóhelyek listáját ritkán frissítik és nehezen hozzáférhető, a gyanúsítottak legfeljebb a Google kereső segítségével kereshetnek maguknak olyan drogambulanciát, ahol van ilyen szolgáltatás. És ha már az Internetről van szó, a 21. században talán bevezethetnék az online kommunikáció lehetőségét is az eltereltek számára. Ez például külföldön élő eltereltek esetében (is) igen fontos lenne.
A jelenlegi rendszer másik fonáksága, hogy míg a kábítószerrel visszaéléssel gyanúsított fiatal élhet az eltereléssel, addig az új pszichoaktív anyagok listáján szereplő szerrel elkapott gyanúsított nem - őt mindenképpen szankcionálják. Bár az utóbbi szabálysértésnek minősül, a büntetés azonban lehet pénzbírság, közmunka vagy akár elzárás is. Ezt az anomáliát is kezelni kellene és az elterelést kiterjeszteni az új pszichoaktív anyagok fogyasztóira is.
Sárosi Péter