Az én nevem Gábor. Drogfüggőnek vallom magam. Elsősorban saját tapasztalataimat szeretném megosztani. Azt gondolom, hogy a függőség menekülés a valóság elől a fantáziák világába. Egy világba, ahol sebezhetetlenek lehetünk. Egy rövid ideig. Ez az illúzió édesebb, mint az az illúzió, amiben egy átlagos ember éli a hétköznapokat. A társadalom ma már olyan szinten manipulált, hogy észre sem veszi, hogy manipulálva van. Én viszont ezt láttam, és becsapva éreztem magam. Úgy voltam vele, hogy ebben az illúzióban nem szeretnék élni. Hát kreálok magamnak egy másikat. Ma már hálás vagyok azért, mert ma az lehetek, aki mindig is szerettem volna lenni. Más. De miből is indult ki ez az egész?
A rendszerváltás után születtem, utána cseperedtem fel. Nem állítom, hogy piszkos ruhába kellett volna járnom, vagy ne tudtam volna fürdeni, vagy ne lett volna étel mindig az asztalon. Tipikus kirakat-család volt a miénk. Anyám vitt minket a suliba, és ő jött értünk délután. Ő könyvelő volt. Apám felszolgáló, vele ritkán találkoztam, mert éjszaka dolgozott, nappal meg aludt. Mikor megkérdeztem tőle, hogy apa, te miért dolgozol ilyen sokat, azt válaszolta, azért, hogy mindent meg tudjon nekünk (nekem és a testvéreimnek) venni.
Már ekkoriban elkezdett bennem egy hiányérzet keletkezni és egy üresség. Aztán a szüleim válása nagyon megviselt. Hatalmas tehetetlenséget éreztem, és szégyent. De az élet ment tovább. Már a 2000-es években jártunk. Az iskolában jó tanuló voltam. Nem is lehettem más, mert anyám nagy hangsúlyt fordított arra, hogy mit gondolnak mások. Ugyan mit szólnának róla, ha a fia rosszul tanulna. Itt hibáztatnám az oktatási rendszert is, ami úgy pocsék, ahogy van. Mert elméleti tudásra fekteti a hangsúlyt ahelyett, hogy élni készítené fel a diákokat. Egyszóval megfelelési kényszert éreztem egészen a szüleim válásáig, amikor aztán lazult a gyeplő.
Ekkor kezdtem először vadulni. Green Dayt hallgattam, meg System of a Down-t és a többi rockzenét, mert menő és felszabadult akartam lenni, minden gálás nélkül. Alapjában egy nagyon visszahúzódó félénk gyerek voltam. Egy szülinapi partin rúgtam be először, ahol 13 évesen a barátom kertjében a tujafák között hányva töltöttem az est hátralévő részét. Rohadtul szégyelltem magam. Nem ismertem ezt az énemet. Aztán a középsulinak már hatalmas önbizalommal és egóval vágtam neki. Évet kellett ismételnem. Ezután jött a totális harag, düh, lázadás. Pia, fű, barátnő, fiatalság. Császárnak éreztem magam. De a fiatalság elmúlik és jön a valóság. Fel kell nőni! Én a könnyebb utat választottam, hogy sose növök fel. A csajom elhagyott, dolgozni nem akartam, önsajnálatba merültem.
Depressziós voltam. Ezután 5 éven át használtam a herbál/biofű nevű drogot, később speedet, ecstasy-t. Majd sittre vágtak, majd az utcán küzdöttem megint. Sitt, külföldi menekülés, utca, sitt, utca és végül a felépülés.
Nekem megváltás a felépülés. Gondolom érthető 3 év sitt és 3 év utcán töltött hajléktalan lét után. Másik 3 év alatt meg a családomat szipolyoztam szét, tönkre téve őket idegileg és anyagilag. Lényegében a 12 év használatból 3 volt, amire azt mondhatom, hogy jó volt. Miért nem láttam én ezt be 9 éven át? Mert beteg vagyok, mert erősebb volt az identitás, hogy egy lúzernek éreztem magam. És azt hiszem, hogy az is vagyok, mert nincs semmi. A nagy semmi van csak, üresség, néma csend és hullaszag.
Egy junkie-nak születtem és akként fogok is meghalni. De már látom, hogy van remény, és nem kell belehalni ebbe a betegségbe. Pedig már rég belehalhattam volna.
Megoldásként azt a módszer alkalmaznám, amit a 28 nap című filmben láttam. A droghasználók gyakran törvénybe ütköző dolgokat követnek el. Én ekkor kötelezném őket egy 28 napos terápiára. Ha nem is szokik le, de legalább elültetnek benne egy magot, és befolyásolják a szerhasználatát. Nálunk elég szigorúak a drogtörvények, sajnos nincs lehetőség egy ilyen szintű programra. Nincs hozzá hely, kapacitás és ember. Pedig ezáltal meg lehetne szüntetni a függők által elkövetett bűncselekményeket, és ami még fontosabb, a függők megmenekülnének a haláltól. Örülnék, ha nekik nem kerülne 10 évükbe rájönni, hogy ami "meg fog ölni, az nem a többi ember, hanem az én-központú rendszer" - Majka után szabadon.
Gábor
FIGYELEM! Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.