Egy kutató az 50-es években a chicagói jazzkocsmákban tanulmányozta a fűszívókat, és rájött, hogy semmivel sem betegebbek vagy bűnözőbbek, mint a sörivók.
Kevés olyan ember élt a világon, aki Howard Becker-nél korszakalkotóbb módon járult hozzá ahhoz, hogy megértsük a fűszívást, mint társadalmi jelenséget. Az ő tudása nem a könyvtárakból és nem is laboratóriumokból származott. Fiatal társadalomkutatóként éveket töltött el a chicago-i éjszakában. Füstös jazz kocsmákban éjszakázott, strip klubokban figyelte meg a vendégeket és a lányokat, hozzácsapódott az utcán a füvező társaságokhoz. Ötven fogyasztót interjúvolt meg. Tapasztalatait a "Marihuána-fogyasztóvá válni" című tanulmányában foglalta össze, ami az Amerikai Szociológiai Folyóiratban jelent 1953-ban.
Az írás nagy szenzációt - és botrányt - váltott ki. Becker ugyanis szakított a kor szociológiai kánonjával, ami kizárólag bűncselekményt és patológiás jelenséget volt hajlandó látni a fűszívásban, mint "devianciában". Nem "abúzusról", szupán fogyasztókról írt, és úgy mutatta be őket, mint "normális", valódi embereket - nem holmi perverz, undorító vagy éppen szégyenteljes társaságot. Rámutatott, hogy nem minden fogyasztó függő - sőt, a legtöbb ember, akivel ő találkozott, inkább a "rekreációs fogyasztó" kategóriába tartozott.
A kannabisz-fogyasztás egy tanult közösségi viselkedés, fejtette ki, amihez nem elég egyszerűen elszívni egy spanglit. Az ember nem egyszerűen betép - hanem megtanulja, hogyan kell betépni, megtanulja, hogyan értelmezze és élvezze ki ezt az élményt. Az első fogyasztás során az ember az élményt gyakran zavarónak, akár egyenesen kellemetlennek éli meg, mutatott rá. Gyakran több fogyasztási alkalomra is szükség van, amíg a fogyasztó valóban megérti és át tudja élni a betépés élményét, és ebben éppen olyan nagy szerepet játszanak a tapasztaltabb fogyasztók által mutatott viselkedésminták, a velük való interakció, mint maga a drog. Ennek során nem egyszerűen a fogyasztás technikáját sajátítja el (cigitekerés, letüdőzés stb.) - de azt is, hogyan ismerje fel, hogyan fogja fel a hatásokat, és végül azt is, hogyan élvezze ki azokat.
1. fázis: a szívás technikája - a fogyasztónak meg kell tanulnia, hogyan készítse elő a szert (pl. spangli tekerése), mekkora dózist használjon, hogyan szívja be és tartsa bent a tüdejében a füstöt (vagy manapság már ugye a vaporizátorból keletkező gőzt), miben más ez, mint a dohányzás. A kezdő játszani próbálja a nagymenőt, szégyelli tapasztalatlanságát - ezért figyeli a tapasztaltabb társait és tanul tőlük.
2. fázis: a betépés - a fogyasztó észleli a kannabisz hatásait, de önmagában ez nem elég: tudatosítania kell azokat, saját magának is. Gyakori reakció, hogy a kezdő fogyasztó azt állítja, hogy "semmit sem éreztem", vagy "rám nincs hatással", az egészet illúziónak minősítheti. A tapasztalt fogyasztók segítő szándékú kommentjei itt is nagy szerepet játszhatnak, tudatosíthatják, mire kell a fogyasztónak figyelnie.
3. fázis: az élvezet - az ember a fű hatására bódultnak érzi magát, a szája kiszárad, a szeme kivörösödik, az idő- és térérzékelése megváltozik, mások a színek, a szagok, az ízek - de vajon ez kellemes élmény? Ezt az értékelést, ítéletet már csak a szociális környezetbe ágyazott egyén vonhatja le. Ahhoz, hogy folytassa a fogyasztást, hogy fogyasztóvá váljon, ahhoz meg kell tennie ezt. Jelentést kell adnia az élményeknek.
Becker később az Outsiders (Kívülállók) című könyvében fejlesztette tovább elképzeléseit, és kialakította a címkézés-elméletet - ez már egy másik cikk témája lehet. Ez az első tanulmány mindenesetre történelmi jelentőségű volt, mivel rámutatott arra a ma még mindig gyakran fel nem ismert igazságra, hogy maga a drogfogyasztás is egy alapvetően társadalmi jelenség, nem létezhet elszigetelten, valamiféle petricsészében. Bár egyes kémiai, neurológiai jellemzőit lehet vizsgálni laboratóriumokban, de ezeknek a kutatásoknak az eredményeiből soha nem lehet általánosítani.
Rávilágítanak arra is, hogy amennyiben a drogfogyasztás tanult társadalmi viselkedés, akkor hasonló módon, a szociális környezet, a közösségi normák megváltoztatásával, (a nem didaktikus, egyirányú értelemben vett, hanem interaktív) tanulással lehet rá hatni. Egy fogyasztó éppúgy megtanulhatja a káros, mértéktelen fogyasztási mintákat, mint az ellenkezőjét. A függőség maga is egy tanulási folyamat az agy számára, akárcsak a felépülés. Mindkettő közösségben történik. Most, amikor egyre több ország dönt úgy, hogy legális termékként szabályozza a kannabiszt, ez a tudás fontos abban, hogy úgy alakítsuk ki a fogyasztás környezetét, hogy az minél kevesebb ártalommal járjon a fogyasztóra és a társadalomra.
Sárosi Péter