Urfi Péter a 444-ben számolt be egy megdöbbentő esetről: “A katolikus egyház egyik papja szexuális zaklatással vádolt meg egy másik papot nyilvánosan, az érseket pedig gyakorlatilag bűnsegédlettel, de erről az egészről senki nem mond semmit se a híveknek, se a nyilvánosságnak már hónapok óta. Ugyanaz a hallgatás lebeg a vizek felett, amely eltakarja a legsúlyosabb gyerekmolesztási ügyeket is.” Várhattuk volna, hogy az egyház végül csak előrukkol valamiféle bocsánatkéréssel, amiért eltusolták, hogy egy fiatal papnövendéket egy felettese a hatalmával visszaélve többször szexuálisan zaklatott. Ehelyett most az érsek kiadott egy közleményt, amiben gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem mond magáról az abúzus-ügyről, ellenben személyében támadja az abúzus áldozatát, kiteregetve róla, hogy alkoholista, és ezzel összefüggésben milyen kihágásokat tett.
Én ezt felháborítónak tartom. Az ügy minden részlete nem ismert számunkra, de vannak dolgok, amiket tudunk. Tudjuk például, hogy a bántalmazás, a szexuális abúzus, és úgy általában a traumatikus élmények milyen nagy szerepet játszanak a szerhasználati problémák kialakulásában és eszkalálódásában. Az elhallgatásban, hazugságban élésről nem is beszélve. Azt nem állítom, hogy az illető alkoholizmusa kizárólag ennek az egy abúzus-esetnek az eredménye, ennél bizonyára összetettebb az ügy. De vajon az meg sem fordult a tisztelt érsek úr fejében, hogy a kispap alkoholizmusában, lelki válságában egy "icipici" szerepet játszhatott az, hogy egy általa tisztelt, az egyház tekintélyét képviselő ember visszaélt a bizalmával, és folyamatosan zaklatta? És ha ez még nem lett volna elég: többszörös visszajelzései ellenére az egyházi hierarchia nem védte meg, csak az ügy eltusolására játszott? "Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?"
Teljes értetlenségéről és érzéketlenségéről tanúskodik az is, amikor azt kéri számon az áldozaton, hogy nem volt hajlandó "gyógykezelésen részt venni". Szóval a probléma az áldozat: kezeltesse ki magát, csak hogy jobban kezelhetővé, menedzselhetőbbé váljon, ne okozzon több problémát a feletteseinek. Ez nem így működik. Nem kétséges, hogy az áldozatnak is szüksége van segítségre. De az is már közhelynek számít az addiktológiában, hogy a szerhasználati problémák nem csak egy egyén, hanem az egyént befogadó (vagy be nem fogadó) közösség rossz működését jelzik. Legyen szó családról vagy egyházról: nem lehet leszűkíteni a problémát az egyénre, és a megoldást sem. Ha egy egyént a közösségében bántottak, megaláztak, és ezzel a közösség nem hajlandó szembenézni, ezt nem hajlandó őszintén feldolgozni, akkor az egyén sem fog tudni elindulni a pozitív változás útján. A mostanában divatos kifejezés, a felépülés eredeti értelmében nem elszigetelt egyének felépülését jelentette - hanem közösségekét. Részét képezi az egyén méltóságának, jogainak helyreállítása a közösségen belül.
Az egyház vezetői rettegnek a botrányoktól. Ahol van intézményes hierarchia és hatalom, ott előfordulnak ilyen esetek. Az ilyen esetek elhallgatása az, amitől rettegniük kellene. A megoldás nem az, hogy őrizzük a látszatot, hanem az, hogy a közösség elé tárjuk és feldolgozzuk ezeket az ügyeket. Nem az elkövető megalázása a cél, hanem az, hogy a közösség számára nyilvánvaló legyen: védelemre számíthat, ha ilyen történik vele. Vajon tényleg ennyire törékenynek tartják az egyház vezetői a híveik hitét, hogy azt képzelik, az őszinte szembenézés hatására fordulnának el Istentől? Akkor az már régen rossz.
Miközben a kormánysajtó hangos volt a "balliberális kulturális elit" szexuális zaklatási botrányaitól, vajon most miért nem követeli hangosan az egyháztól a hasonló ügyek feltárását? Holott az alultámogatott színházakhoz képest az egyház jelenleg az állami támogatások egyik fő kedvezményezettjeként egyre nagyobb szeleteket hasít ki a közoktatásból és a szociális ellátásból. Többek között igényt tart arra, hogy fenntartóként részt vállaljon az alkoholisták és drogfüggők ellátásban is - miközben saját szervezeti kultúrája sajnos elősegíti ezeknek a problémáknak a súlyosbodását. Az állam egyre több közfeladatot outsourcingol egy olyan tekintélyelvű, hierarchikus intézményrendszerbe, amely egyáltalán nem tartja magára nézve érvényesnek az átláthatóság és elszámoltathatóság elveit. Ez aggasztó.