A metadonprogram rendbe tette az életem

Olvasónknak a metadonfenntartó program segítségével sikerült rendbe tenni az életét, de aztán szigorítottak a programon, és most úgy érzi, minden veszélybe került. Olvassátok alább a korábban elkezdett történet folytatását!

A börtönről

A börtönélményeimről még nem írtam. Pedig tanulságosak. Amikor először csuktak le, vittek a Fazekas utcai börtönbe fiatalkorúak közé. Ahogy beléptem a zárkába, abban a pillanatban leütöttek két székkel. Amikor magamhoz tértem, már elvették mindenem. Cigi, dohány, ruha. Akkor még volt civil ruhám, mert előzetesben voltam. De ez nekik nem volt elég. Ezután lefogtak négyen, majd körülbelül 10 csikket nyomtak el a derekamon.

De nem szereztem meg nekik azt az örömöt, hogy kiabáljak. Csak összeszorított foggal bírtam ki, hogy ne ordítsak. Majd éjszaka fogták a WC papírt, berakták a lábujjaim közé, majd még raktak a lábamra is, meg mellé, és meggyújtották.Egyszóval felgyújtottak. Gondold el, arra keltem, hogy ég a lábam, meg majdnem az egész testem.

Természetesen a felső ágyon voltam és leestem a padlóra. Aztán rohantam a csaphoz, hogy minél hamarabb vizet engedjek a lábamra. Azután én voltam a zárka box bábuja. Rajtam gyakorolták a pörgőrúgást. Abban a három hónapban minden este imádkoztam az Istenhez. Kértem, hogy segítsen, adjon erőt. Tudtam jól, hogy sok időt fogok bent tölteni. És ha ez így megy, ezt nem fogom kibírni.

Aztán betettek hozzánk egy srácot. Garfield volt a beceneve. Mondta nekem, hogy ne hagyjam magam, álljak ki magamért, még ha megvernek, akkor is. Na és akkor kezdtem kikupálódni. Visszaszóltam, verekedtem, nagyon sokat. De egy idő után leszálltak rólam, sőt, kártyázni hívtak. Úgymond bevettek a csapatba. Amikor jött egy új, azzal ugyanezt csinálták, mint velem. De én nem. Én mindig kimaradtam ezekből a dolgokból.

Ez volt a fiatalkorú börtön. A felnőtt börtön az teljesen más. Oda is úgy mentem, hogy arra számítottam hogy verekedés lesz. Már ahogy beléptem a zárkába, felvettem a küzdőállást. De hamar rám szóltak az idősebbek, hogy ezt fejezzem be. Ez a Thököly-stílus ez itt nem divat. Itt családos emberek vannak, akik féltik a kedvezményeket és nem akarnak balhét.

A metadonfenntartó kezelésről

Miután szabadultam, sokszor, sokféle rehabon voltam, de soha nem tudtam tartósan leállni. A metadonfenntartó kezelés (a heroinfüggőség gyógyszeres helyettesítő kezelése, itt olvashatsz róla bővebben - a szerk.) segített rendbe tenni az életemet. A metadon program jó oldala az, hogy tulajdonképpen a szó szó szoros értelmében elmulasztja a sóvárgást az agyban. Leköti azokat az idegvégződéseket, amelyek a sóvárgást előidézik. De nem vagyok én orvos, hogy ilyen nyelven fogalmazzak. Szóval a lényeg, hogy ha benne vagy a programban, és betartod a program szabályait (például nem szúrod be, mint sokan, hanem megiszod a metadont), akkor rendben vagy. Ha be tudod osztani, és tényleg nem kamu, hanem frankó munkáltatói igazolást tudsz felmutatni, akkor megkaphatod egy hétre a gyógyszert.

Nem akarom fényezni magam, de én mindig be tudtam osztani rendesen a gyógyszert. Így dolgozni is tudtam mellette rendesen, úgy, ahogy kell. Sőt, emlékszem, tavaly elmentünk nyaralni, és azon idegeskedtem, hogy Úristen mi lesz, ha 10 napra nem adják ide a metadont. Ugyanis elég magas mennyiségen vagyok. De odaadták, csak be kellett mutatni a szállás-foglalást, illetve alá kellett írni egy papírt, hogy megkaptam a metadont.

Metadonnal együtt lehet élni. Ezt a függők tudják. Ha nem élsz vele vissza, hanem élsz vele.Nekem sikerült is hosszú éveken keresztül. Az már más kérdés, hogy először emelni kellett a dózist, mert egyszerűen nem volt elég. Aztán beálltam egy szintre, és most úgy érzem, jól vagyok vele.

Időközben kitanultam a szakács szakmát, amiben azt gondolom, elég jó vagyok. A visszajelzésekből ítélve legalábbis. Miféle visszajelzés? Például az, hogy soha de soha nem jött még tányér úgy vissza, hogy maradt volna rajta étel. Egy szakácsnak ez a legnagyobb elismerés.

Dolgoztam kint Németországban is szakácsként egy olyan étteremben, amit egy görög főnök be akart zárni. De adott még egy utolsó esélyt. Én mondtam neki, hogy csináljunk magyar heteket, ahol csak magyar ételeket szolgálunk fel. Egy hét múlva már telefonálni kellett az étterembe, ha az ember asztalt akart kapni. Ezt magamnak tudtam be mint sikerélményt.
Sok haverom, akivel találkoztam, mindig úgy kezdte, hogy “Hát te még élsz? Azt hittem, hogy már rég meghaltál és eltemettek.” A szívükben már eltemettek. A terápia nélkül meg is haltam volna. Stabil lett az életem. Idővel rendeződött a kapcsolatom a családommal is, a nővéremmel, a húgommal és az édesanyámmal. Sajnos az öcsémmel nem, mert őt olyan szinten megbántottam annak idején, hogy nem tudott megbocsátani. Eltelt 20 év és még mindig nem tud megbocsátani. De végül is nem is rossz arány: a családom nagy részét visszakaptam.

A drogambulancia dolgozóival korábban nagyon jó kapcsolatom volt. Dolgoztam ott, mint önkéntes és jártam drogprevenciós előadásokat tartani. Amiben tudtam, segítettem. Ez jó volt nekem is. Adott a lelkemnek és gondolom jó volt a drogambulanciának is, hogy egy olyasvalaki beszélt a kábítószerről, aki nemcsak könyvben olvasta, hanem használta is. Gyerekek számára illetve fiatal felnőttek számára mindenképpen hitelesebb egy olyan ember, aki használt.

Vezetőváltás - munkahelyvesztés

De aztán jött egy vezetőváltás, és mondhatni pillanatok alatt új szabályokat hoztak. Például azt, hogy hétfőn, szerdán és pénteken lehet csak menni a metadonért. Hozzáteszem, ekkor négy műszakban (!) dolgoztam 2 nap reggel 6:00-tól este 6:00-ig, kettő nap szabad, majd 2 nap este hattól reggel hatig. Kérdezem én: hogyan oldod meg, hogy minden hétfő-szerda-pénteken szabad legyél? Lehetetlen, szó szerint lehetetlen.

És hiába vittem munkáltatói igazolást, beosztást. Sőt még azt is megmutattam nekik, mikor kapok sms-t a fizetésemről, az utalásról. Ez sem volt nekik elég. Hiába mondtam, hogy családfenntartó vagyok, egyszerűen lepergett róluk minden. Na ekkor “elszakadt a cérna”, és írtam mindenhová, ahová csak tudtam, hátha segít valaki. Sajnos nem sikerült. Közben kirúgtak a munkahelyemről.

Kérdezem én: mi a segítség abban, hogy most elveszítettem a munkám? És nem csak én. Körülbelül 30-an vagyunk a programban, ebből 8-an tényleg dolgozunk, illetve dolgoztunk, de már csak egy ember van, akinek megvan a munkahelye. A többit mind elküldték. Nem tud bejárni dolgozni és a gyógyszerért is egyszerre.Kérdezem én: a metadon program nem arról szólna, hogy segítsen visszailleszkedni a társadalomba? Ez olyan, mintha vissza löknének az utcára. Menjél bűnözni, menjél lopjál a boltból, vagy oldd meg, ahogy akarod, az életed.

A segítség részükről annyi volt, hogy adtak egy A4-es papírt, amin rajta volt körülbelül 10 Rehab Ház elérhetősége. Hozzáteszem, én már mindegyikben voltam! Rengeteg terápián vettem részt: Kovácsszénája, Nagyszénás, Pécsvárad, Komló és a többi. Egy idő után már nem tudtak újat mondani.

Emlékszem, Pécsváradon Kovács Attila, aki ezt az egész rehabilitációt behozta Magyarországra, mondta, hogy már nem tudunk újat mondani. Minden ott van a fejedben. Már rég segítő kéne legyél az egyik terápiás házban. Csak az a baj, hogy ami a fejedben van, nem tudod magadra vonatkoztatni. Másoknak nagyon jó segítséget nyújtasz, de magaddal szemben katasztrófa vagy.

Most is gondoltam rá, hogy elmegyek rehabra. Nem nevezem meg a helyet. Annyit elárulok, hogy ez egy olyan rehab, ahol adnak metadont és csökkentik. Tehát úgy tudtam volna lejönni róla, hogy csökkentik az adagomat. Persze nem is hagytak más választást nekem. Elméletileg ez a terápia három hónap. Hiába számolgattam, fogalmam sem volt, hogyan férne bele a három hónapba a csökkentés úgy, hogy nulla legyen a vége. Főleg úgy, hogy emellett rengeteg Frontint ettem volna. Ennek még durvább elvonása van, aki képben van, az tudja. Szóval úgy döntöttem, hogy nem megyek oda.

Bár nem tudtam leállni, de a metadon segítségével normális életet tudtam élni. Ez most felborult. Az adagomat is csökkentenék. Pedig egy terápiának nem arról kellene szólni, hogy a beteg és az orvos együtt döntenek? Nekem semmi beleszólásom nincs a terápiába?És ha ez még nem lenne elég, a hab a tortán, hogy leváltották a biztonsági őrt, aki ott dolgozott, ahol kiadják a metadont. A vezetőség nem volt vele megelégedve, mert beszélgetett velünk. Szó szerint ezért rúgták ki. Majd pár nappal ezelőtt megjelent két pasi, az egyik nagydarab, a másik átlagos testalkat, és folyamatosan minket néztek. Megjött a főnök úr, váltottak vele pár szót, majd a kisebbik fickó elkezdte a mondanivalóját, szó szerint idézem: “Jó most már be lehet fogni a pofátok, szépen üljetek le a padra, és majd egyesével lesztek szólítva! Itt megszűnt az, hogy úgy viselkedtek, mint az állatok!” Nem is hagyott szóhoz jutni, hogy megvédjük magunkat. Ja azt is mondta ha nem tetszik akkor a mai nap elmarad a metadon-osztás.

Kérdezem én: ezt meg lehet tenni 2020-ban Magyarországon? Rendben, elismerem hogy metadon-programra járok, elismerem azt, hogy van egy múltam, amire nem vagyok büszke. De azt, hogy így beszéljen velem valaki, mint egy kutyával, azért ez már mindennek a határa.

Ja azt még hozzáteszem, hogy most már nem adnak vizet a metadon megivásához, otthonról kell hozni. A vécére, ami 25 évig működött (ugyanis azóta járok a drogambulanciára), furcsa módon ki van írva, hogy üzemen kívül. És folyton csak azt szajkózzák, hogy ez csak rosszabb lesz, és hogy mit akarnak még, napi bejárást?

Most azon vagyok, hogy minél hamarabb, de csökkentsem a metadonomat, és lépjek. Mármint a drogambulanciáról. Mert így dolgozni nem tudok. A baj az, hogy ha kényszerből abbahagyom a metadont, sajnos még az is benne van a pakliban, hogy jön valami olyan élethelyzet, amit nem tudok kezelni, és visszaesek.Köszönöm, hogy elolvastátok a történetem - aminek távolról sincs vége. Nem gondolnám, hogy írtam olyat, ami meglepett volna titeket. Minden jót kívánok! Vigyázzatok magatokra, maradok szeretettel egy társatok, aki ugyanúgy küzd a mindennapos problémákkal, mint ti.

Robi

FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a rightsreporter(kukac)rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.