Ünneprontás a szabad pálinka földjén

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Miközben önfeledten ünnepeljük a pálinka szabadságharc tíz éves évfordulóját, talán ideje lenne elgondolkodni azon is, miért csak az alkohol promóciójáról szól a hazai alkoholpolitika. 

Olvasom a hírekben, hogy Orbán Viktor a pálinka-szabadságharc kitörésének 10. évfordulóját a Zala megyei Becsehelyen ünnepelte, ahol híveivel közösen pálinkát fogyasztottak. A miniszterelnök kijelentette, hogy az otthoni pálinkafőzés legalizálása, ami az Orbán-kormány első lépése volt 2010-ben, iskolapéldája annak, hogy a tartós kezdeményezések nem csak Budapesten születnek (kis odaszúrás a vörös rongyokba öltözött fővárosnak).

„Az a tartós és az a fontos, amit valahol a magyar életben a terepről hoznak fel, rögzítenek, ápolnak, visznek tovább” a döntéshozók elé - fogalmazott Orbán , aki arra biztatta a jelenlévőket, "ne várakozzanak arra, hogy megmondják felülről, hogy mikor, hogy és miképpen".

Nos, ha ez így van, akkor én innen alulról tennék néhány tiszteletteljes javaslatot a magyar élet terepéről szerzett tapasztalatok alapján!

Miért nincs alkoholstratégiánk?

Ha már a pálinkának külön nemzeti tanácsa van, ami külön nemzeti pálinka-stratégiát dolgozott ki a tömény szesz promóciójára, talán ideje lenne egy nemzeti alkohol-stratégiát is kidolgozni arról, hogy miként lehet visszaszorítani az alkohol-fogyasztás ártalmait. Ezzel a stratégiával ugyanis a rendszerváltás óta minden magyar kormány adós maradt!

Annak ellenére is, hogy Magyarország még mindig élen jár az alkohollal összefüggő megbetegedések és halálozások terén. Az alkoholfüggőség nem válogat, egyaránt sújt konzervatívokat és libernyákokat, egyházfiakat és ateistákat.Alsó hangon több százezer ember küzd alkohollal kapcsolatos problémákkal. Majdnem minden családban van valaki, akinek az életét tönkretette a függőség. Egyes statisztikák szerint a túlzott alkoholfogyasztásnak tudható be az összes halálozások 10%-a!

Ez nem is csoda. A Nielsen Közönségmérés Kft. 2014-es kimutatása szerint 2013 és 2014 első félévében az élelmiszerekhez kapcsolódó termékkategóriák közül az édességeket és a tejtermékeket követően a szeszes italok televíziós hirdetései érték el a legtöbb nézőt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy még a csapból is ez folyik!

Ha a jelenlegi kormány, mint ahogyan ez a hivatalos kampányokban gyakran szerepel, valóban a családok kormánya, akkor ideje lenne foglalkozni az alkoholizmus családromboló hatásaival. És ez nem merülhet ki annyiban, hogy csinálunk egy óriásplakát-kampányt arról, hogy igyanak az emberek mértékletesen. Ó nem. Ennél jóval mélyebbre kell ásni. Kényelmetlen, szőnyeg alá söpört igazságokat, gondosan rejtegetett titkokat kell hozzá a felszínre hozni.

Az alkoholizmus nem csak az alkoholról szól

Mert az alkoholizmus nem egyszerűen az alkoholról szó. Népbetegség - de nem csak a test, hanem a lélek, a család, a közösség és a társadalom betegsége. A függőség ott talál a legtermékenyebb táptalajra, ahol az emberek nem beszélnek nyíltan azokról a fájdalmakról, sérülésekről, amiket még kora gyermekkorukban szereztek. Ahol egy rózsaszín ködben úszó propagandakép él a Családról és az Anyákról - aminek a valódi családokhoz és valódi anyákhoz vajmi kevés köze van.Súlyosan traumatizált társadalomban élünk, ahol a lelki sérüléseket generációról generációra adjuk át egymásnak. Azok a szülők, akik ma alkoholproblémákkal küzdenek, és emiatt elhanyagolják vagy bántalmazzák egymást és a gyermekeiket, nagy valószínűséggel maguk is olyan szülőkkel rendelkeztek, akik elhanyagolták és bántalmazták őket.

Nem elég piedesztálra állítani a Család eszményét. És nem elég olyan pénzügyi támogatást kidolgozni, ami (főleg a felső és középosztálybeli) családok anyagi helyzetén javít. Foglalkoznunk kell a gyermekek és a nők jogainak védelmével. Az egyedülálló szülők és a nem hagyományos családok támogatásával. A családon belüli erőszak visszaszorításával.  Gondoskodni arról, hogy az emberek képzett terapeuták segítségével dolgozhassanak a lelki prolbémáikon, és ne csak felirassák marékszámra a xanaxot. Foglalkozni azokkal a gyerekekkel, akik intézetben nőnek fel, aztán az utcára kerülnek, és utánpótlást adnak a perspektíva nélkül tengődők és a börtönben fogva tartottak tömegének. Értelmes rekreációs lehetőségeket biztosítani a fiataloknak. Felszámolni a gettókat. Megannyi probléma, ami az elmúlt 10, de mondhatnám, hogy az elmúlt száz évben alig kapott figyelmet a döntéshozók részéről.

Komoly befektetésekre lenne szükség az egészségügy és a szociális ellátás területén ahhoz, hogy az ördögi kört megszakítsuk. És ez nem csak arról szól, hogy több pénzre van szükség, de intézményes reformokra is. Az nem szociálpolitika, hogy átjátszuk az ellátást az egyházaknak, és ellehetetlenítjük a civileket. A stratégia azért kell, hogy meghatározza az erőforrásokat és szükségleteket, kijelölje a felelősöket és feladatokat, a határidőket és a büdzsét.  De nem azért kell alkoholstratégia, hogy szaporítsuk azoknak az újabb hangzatos nevű papírfecniknek a számát, amiket ünnepélyesen aláírunk, aztán a fiókba rakunk és elfejtünk. Mint a drogstratégiát, ami 2020-ra drogmentes országot álmodott (muhaha). Csak akkor van értelme, ha komolyan vesszük. Sürgősen javítani kellene az addiktológiai ellátórendszer helyzetén. A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet megszüntetése óta nincs komoly háttérintézménye az addiktológai szakmának. Egyre nyomasztóbb a szakemberhiány. Ez megint csak nem kizárólag pénzkérdés, de a szakma elismertségének kérdése is. És szakítani kellene azzal a szemlélettel, ami kizárólag kórházakban gondolkodik. A függőséggel küzdő embereket meg kell találni, motiválni kell a változásra, különösen azokat, akik a társadalom peremén élnek. És segíteni kell őket abban, hogy lakhatást és megélhetést találjanak - erre valók például a housing first programok.

És persze ott a megelőzés. Szégyen, hogy 2020-ra eljutottunk oda, hogy az iskolai megelőző programoknak idén egyáltalán nem írtak ki pályázatot. És az hiányzik a jövő évi költségvetésből is. Miközben egyre több rendőrt küldünk az iskolába, a képzett szakemberek és segítők vért izzadhatnak, amíg a színvonalas programjaikhoz támogatást találnak.

Bizony, ez rengeteg megoldandó feladat - te talán ha feleannyi figyelmet és támogatást kapna a szakma és a civil társadalom ahhoz, hogy foglalkozzon az alkoholizmussal, mint amennyit a pálinkafőzök és kereskedők kapnak, akkor már csodákat lehetne művelni. Ha működik kormányzati hátszéllel a Pálinka Lovagrend és van Nemzeti Összetartás Pálinkája (fővédnöke: Szijjártó Péter külügyminiszter), akkor tényleg olyan nagy kérés, hogy legyen egy nemzeti intézet és stratégia, ami az alkoholizmus ellen küzd?Sárosi Péter