Amikor a spiritualitás mérgezővé válik

Immár empirikus kutatás is igazolja, hogy a spiritualitás gyakran tévútra vezet és önzőbbé tesz.

Carl Gustav Jung szerint „az, hogy teljes legyek, fontosabb annál, mint hogy jól legyek.” Ez a kijelentés szembemegy azzal, amit a kommercializált boldogságipar képvisel és sulykol nap mint nap mindenféle kommunikációs csatornán keresztül.

Mégpedig azt, hogy mindent alá kell rendelnünk annak, hogy jól érezzük magunkat.

Legalábbis pillanatnyilag. Anélkül, hogy komolyan megdolgoznánk érte. Hogy ássuk el a negatív érzéseket, indulatokat, felejtsük el a gyászt, és mindig nézzük a világ napos oldalát. „Légy pozitív! Don’t worry be happy! Öld meg az egódat!”

Önjelölt guruk, life coach-ok, ezoterikus tanítók és gyógyítók kínálják nekünk nap mint nap a maguk szolgáltatásait és portékáit az energizálástól a kristályterápián keresztül a csodálatos gyógynövényekig, jutányos áron. És azok az emberek, akik egyébként gyakran a több tízezer fővel végzett klinikai vizsgálatokon átesett oltásokkal és gyógyszerekkel szemben is bizalmatlanok, úgy habzsolják a különféle „természetes” terápiákat és „gyógyszereket”, mint a cukrot.

Fontos persze leszögezni: a spiritualitás nem feltétlenül sarlatánság, és aki műveli, az sem feltétlenül buta vagy szélhámos. A spiritualitás

Maga a spirituális útkeresés mélyen emberi szükséglet, de gyakran vezet minket tévútra.

Spirituális materializmus

Chögyam Trungpa tibeti buddhista szerzetes szerint „az ego mindent a maga szája íze szerint formál át, még a spiritualitást is.”

Trungpa 1973-as könyvében „spirituális materializmusnak” nevezte azt a jelenséget, amelynek során az elme egy mestertrükkel abba az illúzióba ringatja magát, hogy a spirituális fejlődés útját járja, miközben csupán a saját önzését erősíti spirituális technikák segítségével. Kapzsiság, mohóság, érzékiség, agresszió: mind spirituális köntöst kap.

Ráadásul az állítólag az egot meghaladó spirituális ember gyakran nem csak éppen olyan egoista lehet, mint egy materialista tőzsdecápa. De emellett még felsőbbrendűnek is képzeli magát másoknál a spiritualitása miatt. Az ilyen ember többnyire rosszul reagál a kritikára, és elüldözi maga mellől azt, aki a saját kényelmes önelégültségét bármilyen módon megzavarhatja.

Kutatás a spirituális nárcizmusról

Holland kutatók empirikus vizsgálatokkal is alátámasztották a mérgező spirituális felsőbbrendűség létezését. Roos Vonk és Anouk Visser a European Journal of Social Psychology folyóirat 2020. júliusi számában megjelent cikkben egy 3700 emberen végzett, három részből álló kutatás eredményeiről számolt be. Ennek során az Interneten keresztül olyan embereket toboroztak, akik különféle spirituális technikákat tanulnak (az első csoport mindfulness, a második csoport energizálás/auraolvasás, a harmadik csoport egyéb irányzatok).

Paradox módon azon spirituális technikák segítségével, amelyek az ego háttérbe szorítását célozzák, valójában nagyon is az egora összpontosító tevékenységet folytatnak, növelik saját fontosságuk tudatát.

A három csoport közül leginkább az energizálók/auraolvasók vannak elszállva maguktól. Akik gyakran olyan képességeket tulajdonítottak maguknak, mint hogy távolról képesek olvasni mások gondolataiban, esetleg energiát küldeni, gyógyítani másokat. A legkevésbé pedig a mindfulness meditációt folytatók tartották felsőbbrendűnek magukat a spirituálisok három vizsgált csoportja közül.

Mérgező pozitivitás

A felsőbbrendű sznobérián kívül azonban a spiritualitás más csapdákat is tartogat az óvatlanok számára. Mégpedig azt, hogy gyakran (nem mindig) együtt jár a mérgező pozitivitással. Azzal a törekvéssel, hogy elnyomjuk, kipurgáljuk a negatív érzéseinket, amelyeket az ego illúziójának vagy esetleg más emberek mérgező hatásának tulajdonítunk.

A fájdalommal és a félelemmel. Az elfuserált családi és egyéb emberi kapcsolatainkkal, a kínzó önértékelési problémáinkkal, és a többivel.

És aki belekerül egy mérgező spirituális közösségbe, az előbb-utóbb úgy fogja érezni, hogy a benne lévő negatív érzések csupán annak a következményei, hogy nem igyekszik elég kitartóan a spiritualitás útján. Hogy benne van a hiba. Mert az ilyen közösségekben az embereknek szinte kötelező maszkot kell viselni: mindenki folyamatosan csidicsudaszuperjól érzi magát. Legalábbis a felszínen, a műmosolyok és műölelések szintjén.

És ha az ember úgy érzi, hogy benne van a hiba, az szégyenhez vezet. Ahogy Brené Brown írja, a szégyen ott tud gyökeret ereszteni, ahol hallgatás van, titkolózás és ítélkezés. Ahol nem beszélünk a fájdalomról, ahol nem éljük meg a gyászt, ahol az egyéni gyengeségnek tulajdonítják azt, ha valaki érzelmileg kiszolgáltatottnak, gyarlónak mutatkozik.

Ahhoz bizony komoly terápiás munkára van szükség. Egy traumatizált embernél erőltetni a meditációt anélkül, hogy támogatnánk a felszínre került érzelmek, élmények feldolgozásában, gyakran kimondottan ártalmas lehet!

A rossz érzések is természetesek

A negatív érzések megélése – fájdalom, gyász, félelem – éppen olyan természetes, mint a pozitív érzéseké. Nem szégyen mérgesnek lenni vagy szomorúnak. Ez volt az egyik fő üzenete a Pixar meséjének, ami a magyar mozikban Agymanók címen futott.

Ezt a tanulságot tudományos kutatások is alátámasztják. A Journal of Personality and Social Psychology című szakfolyóiratban publikált tanulmány szerint nagyon is fontos, hogyan kezeljük az érzelmeinket. A vizsgálat szerint

Az ego nem feltétlenül ellenségünk: csak akkor válik azzá, ha teljesen alárendeljük magunkat neki, vagy ha megtévesztjük magunkat azzal, hogy teljesen legyőztük. Túl sokszor lehet látni azt, hogy az ego elleni harc nevében emberek valójában mimózaként bezárulnak és nem hajlandóak szembenézni a saját fájdalmukkal. Mélyre eltemetik magukba, de kitörölni nem tudják. Az ego-ellenesség jegyében gyakran a saját önutálatukat táplálják ahelyett, hogy megtanulnák szeretni önmagukat.

Sárosi Péter