A kábítószer-használó aktivizmus történetét bemutató sorozatunk második részében Kanadába utazunk, ahol vancouveri és torontói droghasználó aktivistákkal ismerkedünk meg.
A második részt fent az oldal tetején lehet megtekinteni. A film magyar felirattal indul.
Amilyen gazdag és gyönyörű Vancouver, olyan nagy a társadalmi egyenlőtlenség és a nyomor is a kanadai városban. A felhőkarcolók árnyékában a Downtown Eastside Hastings Street-jén az utcán élő droghasználók mászkálnak egész nap drog után, az illegálisan előállított szintetikus opioid fentanil miatti drogtúladagolások pedig mindennaposak.
A drogtúladagolás okozta halálozások száma miatt Kanada történelmének egyik legsúlyosabb egészségügyi krízishelyzetét éli meg. 2016 januárja és 2020 szeptembere között 19355 ember vesztette életét opioid túladagolás következtében, túlnyomó részt az illegálisan előállított szintetikus fentanil erőssége miatt (2020-ban 82%-ban fentanil túladagolás volt a halál oka). 2018 októbere óta a kannabisz legálisan kapható Kanadában, a droghasználó aktivisták és a velük szövetséges szakértők pedig a jelenleg illegális többi kábítószer legális és biztonságos formában való hozzáférését követelik azért, hogy a feketepiaci mérgező drogot kontrollált legális szerekre lehessen cserélni, és ezzel életeket lehessen megmenteni. 2020 februárjában Brit Kolumbia tartomány a drogtörvények alóli mentesülést kérte a szövetségi kormánytól, hogy dekriminalizálhassa a csekély mennyiségű kábítószerek birtoklását, és bár Trudeau eddig elzárkózott előle, újabban a kanadai kormány is az illegális drogok dekriminalizációját fontolgatja.
A kanadai drogpolitikai reform mozgalomnak fontos szereplői voltak az olyan aktív droghasználók, akik kiálltak közösségük jogaiért. A 90-es évek elején alakult meg a VANDU (Vancouver Area Network of Drug Users) Vancouver Környéki Droghasználók Hálózata, az intravénás droghasználók között terjedő HIV járványra adott közösségi válaszul. Filmünkben őket mutatjuk be. A VANDU és Ann Livingston, a csoport közösségszervező segítője fáradhatatlan munkájukkal elérték, hogy Vancouver városa radikálisan változtasson azon, ahogy a droghasználókkal bánik. A VANDU sorstárs segítői ártalalomcsökkentő munkát végeztek, tűket cseréltek, közösségi teret tartottak fent, őslakos csoportot szerveztek és ők létesítették az első illegális belövő szobát, amely
utat mutatott Észak-Amerika első legális felügyelt droghasználó szobájának, az InSite-nak (amiről 2012-ben forgattunk díjnyertes dokumentumfilmet). Aktivizmusuk hozzájárult, hogy Vancouverben indítsák el a kontinens első kísérleti orvosi heroin felíró programját (NAOMI és SALOME néven).
Filmünk másik főszereplője Zoë Dodd, a Torontói Droghasználók Egyesületétől (Toronto Drug Users Union) és a Torontói Túladagolás Megelőző Társaságtól (Toronto Overdose Prevention Society). Zoë és aktivista társai azzal váltak Kanada szerte híressé, hogy a tiltás ellenére illegális, “pop-up” túladagolás megelőző sátrakat vertek fel a város parkjaiban, ahol segítettek az intravénás használóknak biztonságosabban drogot fogyasztani, és közbe tudtak lépni ha túladagolás történt. Sok-sok ember életét mentették így meg, és elérték, hogy legálissá váljon Kanadában az ilyen jellegű életmentő ártalomcsökkentő intézmények létesítése.
Ahogyan az Egyesült Államokban, úgy Kanadában sem a tudományos információ és bölcs mérlegelés, hanem a rasszizmus és az idegengyűlölet állt a tiltó drogtörvények hátterében. Az 1908-as Opium törvény tiltotta be először az opium birtoklását és kereskedelmét (korábban adóztatott legális termék volt) elsősorban azért, mert így lehetett a korábban olcsó munkaerőnek számító, de ekkorra már a fehéreknek konkurenciát jelentő ázsiai (elsősorban kínai és japán) vendégmunkásokat diszkriminálni. 1922-ben a drogtörvények miatt megkorbácsolt vagy deportált elítéltek ⅔-a kínai származású volt.
A drogtilalom Kanadában aránytalanul sújtja az őslakosokat is a mai napig. A Downtown EastSide droghasználóinak fele őslakos “indián” akiknek droghasználata éppen az állam által okozott traumákkal való együttélést teszi elviselhetőbbé. Egészen az utolsó ilyen intézet 1996-os bezárásáig (a legtöbbet a 60-as években bezárták) Kanadában az volt a gyakorlat, hogy az őslakosok rezervátumaiból a gyermekeket elszakították a szülőktől és bentlakásos, egyházi fenntartású intézetekbe zárták őket, hogy asszimilálódjanak, azaz “megöljék az indiánt a gyerekekben”.
Az őslakos gyerekek körülbelül 30%-a, mintegy 150 ezer gyermek került ilyen intézetbe a fennállásuk 100 éve alatt, ahol aztán a szexuális, verbális és fizikai abúzus minden borzalmát átélték a gyerekek. Ha a saját nyelvükön szólaltak meg, az apácák tűket raktak a szájukba. A katolikus misszionáriusok rendszeresen megerőszakolták sokukat. Amennyiben nem álltak egyenesen, mint a katonák a himnusz alatt, megverték őket. A gyerekeket éheztették, verték, volt olyan iskola ahol a halálozási arány a 69%-ot is elérte. A becslések szerint 6000 körüli az intézetekben meghalt gyerekek száma, de a pontos számot nem lehet tudni, mert sokszor jelöletlen sírba temették el őket.
Az intézetből kikerülve hazavitték az összes fájdalmat a rezervátumba, majd a garantált családi konfliktusok után előbb utóbb a belvárosok sikátoraiban kötöttek ki droghasználóként és szexmunkásként. A Downtown Eastside szexmunkásainak fele őslakos indián, akiknek 96%-a számol be szexuális bántalmazásról gyerekkorából. Filmünk egyik VANDU-t képviselő megszólalója is ilyen intézetben nevelkedett indián lány volt.
Először 2008-ban kért hivatalosan bocsánatot az indián bentlakásos iskolákban elkövetett borzalmakért Stephen Harper miniszter (aki egyébként az ártalomcsökkentés és a droghasználók felszabadításának nagy ellensége volt, kitartóan küzdött például az InSite bezárásáért.) Az őslakos indiánokat mindezek után nagyobb arányban kapják el kábítószer miatt, súlyosabb ítéletet kapnak, és a teljes börtönbüntetést ki kell tölteniük, míg a fehérek hamarabb szabadulnak.
A droghasználó nőket is kegyetlenebbül sújtja a drogtilalom okozta diszkrimináció. Ennek egyik rettenetes példáját meséli el röviden Ann Livingston és csapata a filmben, egy Pickton nevű vancouveri sorozatgyilkos történetét. Ez az ember 49, többnyire szexmunkás és droghasználó nőt csalt el a farmjára, ahol a szexuális együttlét után meggyilkolta őket, a tetemeket pedig a disznók elé vetette. Mivel az áldozatok szexmunkások és droghasználók voltak, a rendőrség négy évig tétlenkedett, a bejelentéseket nem vették komolyan, és nem akarták az eltűnt szexmunkásokat sem eltűntnek nyilvánítani. Az egyik áldozatának még 1997-ben sikerült megszöknie a karmaiból. Mikor Pickton meg akarta ölni, ő sikeresen küzdött ellene, megsebesítette és elszökött a farmról. Bilinccsel a karján, sokkos állapotban futott az autópályán amikor egy stoppos felvette és kórházba vitte. A férfi is ugyanabba a kórházba került a sérülése miatt. A kórházban a rendőrök a gyilkos zsebéből kivették a kulcsot, a lány kezéről leszedték a bilincset, a férfit pedig elengedték. A bűnügyet végül évekkel később az egyik hozzátartozó oldotta meg, aki a farm kerítésén átmászva csontokat talált a földben.
Ennek a 49 nőnek nem a droghasználat okozta a halálát, hanem a droghasználat miatti stigma, ami egy elmebeteg gyilkos szabad prédájává tette őket.Jövő héten a harmadik részben Németország, Dánia és Norvégia következik, ahol a droghasználó szervezetek nagyon sokat el tudtak érni közösségük érdekében.
A második epizód elkészítésének hátteréről
A sorozat elkészítéséhez korlátozott költségvetés állt rendelkezésünkre. Előre meg volt szabva a 34 interjúalany száma és az is, hogy hány forgatócsoportot tudunk megbízni. Kanadában egy videóinterjúra és két hanginterjúra volt forrásunk. Azért készítettünk hangfelvételet, mert az INPUD egy írásos tanulmányt is publikált, amihez további interjúalanyokkal is felvettünk anyagokat. 2012-ben Sárosi Péter kollégámmal Vancouverben forgattunk az InSite történetéről, arról, hogy a Harper kormány hogyan akarta betiltani a programot, és miként nyert az állam ellen az InSite a bíróságon. Amikor forgatunk valahol, a lehető legtöbbet próbáljuk kihozni belőle, ezért filmeztünk az alatt az idő alatt egy hosszú interjút Dr. Máté Gábor orvos íróval, aki azóta többször tartott népszerű előadást Budapesten is. Forgattunk az egyik délelőtt a VANDU csapatával is egy hosszú beszélgetést, amit idő hiányában nem használtunk fel eddig. Amikor ezt az epizódot el kellett készítenem, megörültem, hogy végre dolgozhatok ezzel a rég felvett, de sosem használt, ma is aktuális és remek anyaggal. Ann-el készítettem azért egy Zoom interjút is, de nem volt elég jó a felvétel minősége ahhoz, hogy használjam a filmben. Zoë Dodd-al egy Dan Charlebois nevű filmes készített interjút a megbízásunkra, a mi kérdéseinket használva. A vancoveri vágóképeket még a 2012-es utunk során forgattuk Petivel. Egyik kedvenc forgatásunk volt a vancouveri, jó volt látni ahogy csodálatos emberek fantasztikus dolgokat tesznek egymásért, és nagyon felemelő, egészen megható érzés volt az InSite-ban forgatni. Egy kutató barátunk ismerősei csak nekünk adtak mini jazz koncertet, isteni sushit ettünk és még egy őserdőben is eltévedtünk egy alkalommal.
Szöveg és videó: Takács István Gábor
A magyar feliratot Török Emma és Marcoverde készítették.