Nóra harminc éve ismerkedett meg a fűvel, és stabil, alkalmi kapcsolatot épített ki vele. Olvasói beszámoló következik!
Középosztálybeli, értelmiségi családban nőttem fel, elfoglalt szülők gyermekeként, önbizalomhiányosan és gátlásosan.
17 évesen - lassan 30 éve - kínáltak meg először fűvel. Nem sokkal előtte kezdtem bulizós tini korszakomat élni, meglehetősen vadul, sok alkohollal, és legalább ennyi pasizással. Maradandó emlékek az éjszakai hányások, másnapi rosszullétek, az üresség, folyamatos élmény-hajkurászás.
A szüleim ezt nem tudták kezelni, nem is mondom, hogy könnyű volt velem… Visszaütött az, hogy előtte nem kaptam meg az a figyelmet, amire szükségem lett volna, és akkor már késő volt elkezdeni a beszélgetéseket, nem volt meg a bizalmi, mély és szoros kapcsolat.
Az iskolát nem szerettem, kortárs kapcsolataimat nem tudtam jól kezelni.
Ebben az időszakban esett meg, hogy bekapkodtam az otthon fellelhető gyógyszereket - ma azt mondom, figyelemfelkeltés és segélykiáltás volt ez, nem akartam én meghalni. Ez után az eset után rövid ideig pszichológushoz jártam, de nem láttam értelmét, ezt közöltem is vele. Ő meg mondta, hogy jó, akkor többet ne menjek. Nem mentem.
Az első spangliknál semmit nem éreztem, csak pillogtam a mellettem lévőre, aki folyamatosan 'vetített'.Aztán egyszer bejött - és onnantól része (volt) az életemnek.
Sokáig alkalmi, eseti dolog volt, a kezdetekben kipróbáltam kb. mindent, ami szembe jött (kivéve a bökős dolgokat, brrrr tű), de aztán ezek aránylag hamar kikoptak az életemből.
Az utóbbi évek alatt kiszámíthatóan és rendszeresen szívtam. Egy megbízható, számomra roppant szerencsés ismeretségi láncnak köszönhetően jutottam hozzá az anyaghoz.
Teljesen beálltak a dolgok: minden hónapban vettem egy kupacot, az eltartott úgy 2 hétig. Utána 2-3 hét szünet.Ha szívok, a szorongásaim oldódnak, ki tudok bontakozni, én ÉN vagyok. A munkámban jóval hatékonyabb, a magánéletemben –intenzíven megélve a pillanatokat- boldogabb vagyok. Jobban át tudom adni magam mindennek, legyen szó akár a hivatásomról, akár egy könyv olvasásának élményéről.
A ragyogó füves napokat (amikor kinyílok, szárnyal a kreativitásom, új ötletek lobbannak fel, fantasztikus a szex, lelkesen és türelmesen játszom a gyerekeimmel, csodásak az ízek, teljesen a másikra hangolódó beszélgetések zajlanak le, ’egésznek’ érzem magam, és mindez minden kellemetlen utóhatás nélkül) követték az 'átlag' napok. Amikor minden megy a maga útján, teszem a dolgom... csak nincs meg közben a ragyogás (de közben tudtam, hogy nemsokára újra lesz).
Az idők során a személyiségem – sok szempontból a szívásnak köszönhetően - lassan, folyamatosan változott. Kiteljesedtem, boldog párkapcsolatom van, tanultam, gyerekeim születtek, segítő szakmában dolgozom, elismert (és bizonyos körökben ismert) vagyok.
A füvezős és nem füvezős időszakok váltakozása lassan megtanított arra, hogy egyedül is képes vagyok helyt állni, nem kell feltétlenül 'segédeszköz'. Magabiztos(abb) és határozott(abb) lettem, ki tudok állni magamért és az általam képviseltekért, ha kell... csak nincs meg közben a ragyogás.
Tudom én, hogy bizonyos meditációs módszerekkel elérhető lenne...
Ha jól emlékszem, láma Ole Nydalhról olvastam, hogy használt ezt-azt, aztán megismerkedett a buddhizmussal, tanult, meditált, feladta az addigi életét - és a ragyogáshoz már nincs szüksége kívülről semmire.
De nekem se kedvem, se energiám, és -úgy érzem- időm és lehetőségem sincs, hogy meditálással töltsem a fél életem.
Pár hónapja kiapadt a forrás. És mivel minden régi kapcsolatom elévült, nem is akadt új.
Azóta csillogás nélkül, egyre szürkébben, egyre inkább 'robotként' megélve telnek egymás után a hetek, hónapok.
Én olyan sokat köszönhetek a fűnek, olyan sokat tett hozzám! Sokszor eszembe jutott, hogy ha nem lenne (lett volna), antidepresszánsokon élnék (mennyivel egészségesebb, mint a fű!...) és/vagy egy sárkány lennék, és csak botorkálnék az életben.
És... Mostanság előjött mindféle fájdalom, gyulladás, betegség. Nem szakértek, és nem akarok ideologizálni, de hát csak eszembe jutott: nem lehet, hogy a gyulladáscsökkentő és egyéb jótékony hatások (nyilván csúf mínusz a dohányfüst egészség- és környezetkárosító mivolta) tartottak eddig kordában?
Az évtizedek során jópár emberrel összeakadtam, akik –hozzám hasonlóan- alkalomszerűen, vagy kisebb-nagyobb rendszerességgel szívtak, és a „társadalom hasznos, értékes tagjai”. És megismertem egy-két ex-heroinistát, aki életükben nem füveztek.Személyes tapasztalatom egyáltalán nincs arról, hogy a fű kapudrogként működne.
Erősen bízom benne, hogy valamilyen úton-módon visszajönnek még a ’régi, szép idők’. És milyen jó lenne, ha közben nem kellene bűnözőnek éreznem magam, hanem szabadon és legálisan vehetném meg azt, amire igényem –ha úgy vesszük, szükségem- van!
Nóra
FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit
hasonló
szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy
bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek
tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy,
akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító
szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a
Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk
cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és
minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz
arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát,
milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a
fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett
tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz
drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú
könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg
szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a
rightsreporter(kukac)rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az
írásod, akár
nem, egy héten belül válaszolunk.