Ideje komolyan vennünk a junkfood-függőséget

Egy idén megjelent könyv szerint a junkfood éppen úgy függővé teszi az embereket, mint a dohányzás, és a káros hatásai miatt éppen úgy meg kellene regulázni a junkfood-ipart, mint a dohányipart.

Schobert Norbi néhány éve köznevetség tárgyává vált, amikor a kokain és a szacharóz molekula közötti hasonlóságokról kezdett értekezésbe a közösségi médián. Bár a dilettáns vegyészkedés fölötti derültség jogos volt, a drogok és a junkfood agyunkra gyakorolt hatásai közötti párhuzam egyáltalán nem olyan butaság, mint ahogy az elsőre látszik. Egy Pulitzer-díjas újságíró, Michael Moss idén megjelent Horogra akadva (Hooked) című könyve szerint például a junkfood sok szempontból addiktívabb még a kokainnál is.

Amerikában a lakosság 42%-a túlsúlyos – Magyarországon ez az arány „csak” 37%, amivel Európában a legelhízottabb nemzetté váltunk. És ez az arány nem stagnál, hanem egyre nő. A megbetegedések és halálozások egyre nagyobb hányadáért felelős a túlsúly. Túl sokat eszünk és túl keveset mozgunk – ez korunk legfőbb népbetegsége. És az elhízásban bizony alapvető szerepe van annak, hogy mit eszünk és hogyan, nem csak annak, hogy mennyit. Nem mellékes tehát feltérképezni annak a folyamatnak a mozgatórugóit, amelyeknek köszönhetően az agyunk függővé válik a túlzott evéstől.

A mértéktelen zabálás neurobiológiája

A neurobiológusok számos kutatással igazolták, hogy az elhízásban, a kóros evésben az agynak ugyanazon jutalmazó központja játszik alapvető szerepet, mint ami a drogfüggőség, például a kokainfüggőség kialakulásában. A kokain elsősorban a dopamin nevű ingerületátvivő anyag szabályozásának módosításán keresztül fejti ki a hatását. Ez az anyag alapvető szerepet játszik az étvágyunk szabályozásában is. Mint ahogy szerepet játszanak a szervezetünk által belsőleg termelt ún. endokannabinoidok is, amelyek igen hasonlóak a kannabisz növény aktív hatóanyagához (erről lásd a korábbi írásomat).

Egyes ingerületátvivő anyagok (például a dopamin) elsősorban az élelem megszerzése iránti motivációért felelősek, míg mások (például a kannabinoidok) az élelem élvezetéért. Amikor az ember olyan ingerekkel találkozik, amelyek ételre utalnak, dopamin termelődik, ami az étel iránti sóvárgást eredményez.

Amikor viszont eszünk, és az étel ízlik nekünk, akkor más anyagok, így opioidok és kannabinoidok játszanak fő szerepet, amelyeknek köszönhetően az élvezet elraktározódik a memóriánkba.

A cukorban gazdag étrendre fogott patkányok ugyanúgy reagáltak az opiát-túladagolások ellenszereként használt gyógyszerre, a naloxonra, mint a heroinfüggők: elvonási tünetektől szenvedtek. Ez a szer úgy fejti ki a hatását, hogy leblokkolja azokat a receptorokat, amelyek az opioid molekulákat felveszik. Kutatók ebből arra következtetnek, hogy a cukor ösztönzi az endogén, szervezetünk által termelt opioidok előállítását.

A jutalmazó rendszerünk az evolúció során fejlődött ki, hogy eredményesebben tudjunk alkalmazkodni a környezetünkhöz. Többek között azzal, hogy megtanuljuk, hogyan szerezzünk ételt, és motiváltak maradjunk megszerezni azt.

Az agy jutalmazóközpontja éppúgy alkalmazkodik a túlzott ételfogyasztáshoz, mint ahogy a mértéktelen drogfogyasztáshoz is. Az étel fogyasztása enyhébb jutalmazó-reakciót eredményez, amit az egyén azzal kompenzál, hogy többet eszik belőle – hogy megtapasztalja ugyanazt az étel-eufóriát, amire a korábbi evésekből emlékszik.
Kutatók agyi képalkotó eljárásokkal vizsgálták és hasonlították össze az elhízott és a normál testtömeg indexel (BMI) rendelkező emberek agyának reakcióit a magas kalória-tartalmú ételeket ábrázoló képekre. Az derült ki, hogy ezek az ingerek az elhízott embereknél nagyobb dopamin-kiválasztást – és nagyobb sóvárgást – eredményeztek. Ugyanakkor maga az étel kevesebb élvezetet váltott ki. Akárcsak a drogfüggőknél a tolerancia: az egyén egyre többször, egyre több drog után sóvárog, miközben az élmény egyre laposabb, és egyre inkább csak a normál működés fenntartását eredményezi.

2017-ben a nagy szakmai elismerést jelentő Brain Prize-al jutalmazták azt a három kutatót, Peter Dayant, Ray Dolant and Wolfram Schultzot, akik az agyi jutalmazó rendszernek ezt az oldalát feltérképezték.

Amikor kellemesen csalódunk a várakozásunkban, akkor a dopamin segít elraktározni az emlékezetünkben az ingert. Ha ellenkezőleg, a várakozásban kellemetlenül csalódunk, akkor kevesebb dopamin termelődik – az emlék törlődik, az inger nem fogja kiváltani az izgalmi reakciót.

Az emberek esetében azokat a dolgokat sóvárogjuk, amelyektől nagyobb jutalmat remélünk. Lehet ez egy nagyobb ház, autó, gyerek, de lehet drog, szex vagy étel. Többek között a dopamin felelős azért, hogy a jutalommal járó cselekedetek megismétlésére törekszünk. Drogfüggők esetében a kutatók azt találták, hogy az agy jutalmazórendszre már azoktól a képektől izgalomba jött, amelyek azokat az eszközöket, helyszíneket mutatták, amelyek a drogfogyasztáshoz kötődtek. Akárcsak a majmok és a gyümölcslé. Bizonyos szempontból az agy már azelőtt elkezd drogozni, mielőtt még droghoz jutott volna!
Fontos megjegyezni, hogy a függőséget nem önmagában a drog, és nem is önmagában az étel okozza. A kokain kipróbálóinak mindössze egy kisebbsége válik függővé. És a junkfood kipróbálóinak is csupán kisebbsége válik az olcsó kalóriák rabjává. Nem vagyunk egyformák: bizonyos genetikai hajlamok, bizonyos környezeti tényezőkkel összejátszva, eredményezik a függőséget.

Az evést, akárcsak a drogfogyasztást, egy spektrumon kell elképzelnünk (erről bővebben olvass itt!), amelynek egyik végén az egészséges étkezés, a másikon a kóros elhízáshoz vezető zabálás helyezkedik el. És az emberek többsége inkább közelebb áll az előzőhöz. Ami ugyanakkor aggasztó, hogy a társadalom egyre nagyobb hányada egyre jobban eltolódik ezen a spektrumon az utóbbi szélsőség irányába – és ebben bizony nagy szerepe van a junkfood-iparnak.

A jutalmazó-rendszer működése: inger (trigger)→ viselkedés → visszacsatolás → emlék-elraktározás.

És ez az agyi folyamat, amire a fogyasztói társadalomban iparágak, így a junkfood ipar is, építenek. Folyamatosan olyan audiovizuális és egyéb ingerekkel bombáznak minket, amelyek az ételeufória ígéretét hordozzák, és dopaminfröccsre késztetik az agyunk jutalmazó-rendszerét.

A junkfood bizonyos értelemben még ütősebb is, mint a drogok – mutat rá Michael Moss. Hiszen egy drog annál ütősebb, annál addiktívabb, minél gyorsabban váltja ki hatását az agyban. Az egyik leggyorsabb drogfogyasztási mód a cigarettából való elszívás. A dohányzás során a hatás mintegy tíz másodperc után jelentkezik az agyban.

Az élelmiszeriparnak nem érdeke, hogy az étel, amit elad nekünk, egészséges és tápláló legyen. A lényeg az, hogy minél nagyobb jutalommal járjon. „Most még több...” „Új...” „XL” „Supersize” és a többi. Gondoljunk az áruházak elrendezésére: az unalmas sorban állás közben karnyújtásnyira elhelyezett édességekkel és üdítőkkel piszkálják fel a dopaminerg rendszerünket.

Mint ahogy az alábbi ábra szemlélteti, az arányok nálunk is hasonlók.

Miért? Nem azért, mert az élelmiszeripari vállalatok valamiféle gonosz összeesküvés részei lennének, aminek a célja a mi egészségünk aláásása. Hanem azért, mert ezek elsősorban a profittermelést célzó nagyvállalatok. Márpedig a legnagyobb profitot azzal lehet megszerezni, ha minél több embert teszünk függővé a termékeinktől. Legyen szó édességről, üdítőről vagy sós snackről.

Az elhízás népbetegséggé vált – és erre ráépültek a fogyókúrákat reklámozó üzletágak, amelyek éppolyan változatos divathullámokat meglovagolva állítják elő a legújabb, "hihetetlenül hatékony" diétákat, mint ahogy a McDonalds az új hamburgereit.

A probléma és a megoldása tehát kollektív gondolkodást és cselekvést kíván, amihez újra kellene gondolnunk az egész módot, ahogyan a társadalmunk és gazdaságunk jelenleg működik. Moss szerint a junkfood-ipart éppen úgy meg kellene szabályozni, mint annak idején a dohányipart. Többek között azt javasolja, hogy az államok vessenek ki különadót az addiktív junkfoodra (cukoradó). Hazai civil szervezetek 2019-ben nyilatkozatban kérték a kormányt, hogy regulázza meg az egészségtelen ételek gyártóit és korlátozza a reklámozási lehetőségeiket.

Nagy szerencsénkre azonban egyénként sem vagyunk teljesen védtelenek az agy jutalmazóközpontjának zsarnokságával szemben. Az emberi agy elülső homloklebenyi kérge (prefrontális cortex) magasan fejlett – és ez felelős elsősorban a bonyolultabb mérleglést, gondolkodást igénylő folyamatokért. Bár nem vagyunk képesek puszta akaraterővel egyik napról a másikra újradrótozni az agyunkban azokat a pályákat, amelyek hosszú évek alatt (inger → viselkedés → visszacsatolás → elraktározás) rögződtek.

Egy következő cikkben majd foglalkozom azzal is, hogy használják a mindfulness meditációt az evés fölött kontroll visszaszerzésére.

Amennyiben tetszett neked ez az írás, kérünk, hogy támogasd a Drogriportert - ahhoz, hogy jövőre is színvonalas cikkeket, videókat készítsünk, szükségünk van 1000 olyan emberre, aki havonta legalább 2 ezer forinttal támogatja a munkánkat!