Ayahuasca elvonulás Brazíliában

Olvasónk, Réka, egészen Amazóniáig utazott, hogy autentikus ayahuasca sámáni szertartáson vegyen részt. Olvassátok a beszámolóját!

A repülőn ülve, úton Brazíliába azon gondolkoztam, hogy vajon melyik a szürreálisabb, hogy

ami tudatom mélyére repít.

Miért éppen ayahuasca?

Nem kerestem a kapcsolatot az ayahuascával, még csak nem is hallottam róla korábban, de egyszer csak szembejött. Pont akkor, amikor már minden reményem elvesztettem, hogy megértsem mi történik velem, bennem. Azt ma már sokan tudják, hogy az ayahuasca egy alapvetően két komponensű növényi főzet, amit a Psychotria viridis (Chacruna) leveléből és a Banisteriopsis caapi liánjából főznek.

Hát én is nagyjából ennyit tudtam, és bevallom ez a fordítás azért hagyott némi aggodalmat bennem.

Már másfél hete diétát tartottam, nem ettem vöröshúst, sót, cukrot, nem ittam kávét (nagy lemondás a részemről!), alkoholt. Mielőtt repülőre ültem, kitöltöttem egy kérdőívet, amiben fölmérték az egészségi állapotom, és hogy mi a problémám. Ezt követően skype-on részletesebben beszélgettünk arról, hogy miért is akarok kiutazni, mivel akarok kint dolgozni.

Mikor megérkeztem pár nap asszimilálódás volt, ezalatt a diéta tovább folytatódott olyan ételekkel, mint batáta, sült banán, rizs, manióka és mindenféle zöldségek. Gyümölcsöt viszont már egyáltalán nem lehetett enni, mivel elég sok cukrot tartalmaz.

A szeánsz

A program kéthetes volt, ami alatt négy este fogyasztottunk ayahuascát, pár napos szünettel.

Igazából közvetlen volt, elég humoros – ami a legnehezebb pillanatokban nagyon sokat tudott segíteni - és nagyon is emberi, ugyanolyan hibákkal és gyarlóságokkal, mint bármelyikünk. Viszont, amikor a szertartást tartotta megváltozott, nem tudom ezt jobban megfogalmazni, de valahogy „semleges” lett. Ők ezt úgy mondják, hogy üreges csővé, egyfajta közvetítővé válnak.
A rapét Tipivel, egy V vagy L alakú, esetleg egyenes szárú üreges „fúvócsővel” fújják az orrba. Egyáltalán nem mindegy, hogy ki készítette és ki adja, mert az őslakosok hite szerint energetikai kapcsolat jön létre azok között, akik adják egymásnak a rapét.

A folyamatot már ismertem, nem ez volt az első alkalom, levegő bent tart, rapé befújás az egyik, majd kis szünettel a másik orrlyukba, közben levegő szájon ki. Amit viszont itt kaptam, bizony fejbekólintott. Az agyam égett, a szememből folyt a könny, megfordult velem a világ, és már húzott is befele.
A rapé nem pszichedelikus, alapvetően energetikai tisztítást szolgáló szakrális szer, ami a Huni Kuin hagyomány szerint segít a szellemi és anyagi világ közti kapcsolat fenntartásában, emellett középpontba hoz - és ahogy nálam is történt, fizikai tisztulással, hányással is járhat a fogyasztása.

Amikor átmentem a befújás utáni kellemetlen érzéseken, utána mindig azt éreztem, hogy stabil vagyok, sokkal koncentráltabb és nyugodtabb. Ha ayahuasca szertartás során használják, akkor általában akkor adja a sámán, ha valaki nagyon „beragadt” valami rossz, nehéz élménybe és nem tud onnan továbblépni.

Szavakkal nehéz megfogalmazni, de mintha valahogy megkönnyebbültem volna – és nem azért, mert túl voltam valami fizikailag (is) rossz dolgon.

Atomokra szakadva

Az elvonulás egésze alatt viszonylag keveset beszélgettünk egymással, nem használtunk telefont, ami azt volt hívatott elősegíteni, hogy befele figyeljünk és ne kifele „meneküljünk” a feljövő érzések elől.

Az összes ilyen és ehhez hasonló kétségem előjött, de mindig megnyugtató bátorítást kaptam. Azt ugyan senki nem mondta, hogy az utazás könnyű vagy szép lesz, de azt megígérték, hogy gyógyító lesz.

Összegyűltünk a malocában (egy köralakú szertartáshely), a sámán imádkozott, fogyasztott az ayahuascából, kapcsolódott a szellemvilághoz, mi pedig egyesével odamentünk hozzá, és ő kimérte mindenkinek az adagot, amit ott előtte ittunk meg.

Akkor még nem tűnt olyan rossznak sem az íze, sem az állaga – ma már, hacsak rágondolok is libabőrös leszek. Visszamentem a fekhelyemre (polifóm, pléd, párna), és amikor mindenki megkapta az az adagját, a sámán elkezdett ikarókat énekelni.

Ahogy ültem törökülésben, azt gondoltam magamban (némi megkönnyebbüléssel), hogy nahát ez nem hat, mivel már mindenki körülöttem benne volt az utazásban.
Ebben az állapotban vergődtem egy jó ideig, míg tudatom mélyéről fel nem sejlett egy nagyon kedves ismerősöm tanácsa, amivel - mint valami hamuba sült pogácsa – útra bocsátott: ne állj ellen az élménynek, bármi is az, engedd bele magad, úgy legyél benne, mintha megfigyelő lennél.
A következő pillanatban, már azt éreztem, hogy én vagyok a dzsungel, annak minden élőlénye, olyan erőt, magabiztosságot, egységet, harmóniát, szeretetet még soha nem éreztem előtte.

Aztán sorra jöttek az élmények, volt amelyikbe könnyebben, és volt amelyikbe ugyanilyen ellenállásokon keresztül tudtam magam beleengedni.
Egy este három „kört” adtak, de csak annak, aki a saját lábán (esetleg négykézláb) oda tudott menni a sámánhoz, és a sámán is úgy ítélte meg, hogy szüksége van még gyógyításra.

Egyetlen porcikám sem kívánta az újabb kört, de annyira mélyen voltam lelkileg, annyira nem találtam a kiutat, hogy valahogy minden este összeszedtem magam és ott voltam egy újabb gyógyító ayáért.

Egyik este, miután megittam, azt éreztem, hogy a fejem ólomnehéz, mintha meg sem bírnám mozdítani, miközben iszonyatosan fájt, szenvedtem, nem voltak színes képek, nem láttam rá magamra, nem volt se szeretet, se egységélmény, csak iszonyatosan lefele húzott a fejem. Mintha minden félelem, fájdalom, akarás oda összpontosult volna.

Közben nagyon fáztam, már a hálózsákom, a pokrócom is rajtam volt, miközben a mellettem fekvő amerikai lány egyszál pólóban ült a plédjén törökülésben. Elkértem volna tőle is a plédjét, de attól az apródágtól eltekintve, hogy mozdulni se tudtam, az elején azt is elmondták, hogy a társunkkal nincs kommunikáció és ne is érintsük meg egymást, sem egymás dolgait. Végül nem bírtam tovább és segítséget kértem a sámántól, aki odajött és először dohányt fújt rám a pipájából, majd elkezdett ikarót énekelni.
Megkönnyebbülten mentem vissza a polifómomra, amire fáradtan lerogytam és a következő pillanatban, már arról kaptam tanítást, hogy hogyan engedjem el elvárásaimat, a folytonos agyalást, akarásomat és bízzak megérzéseimben, belső iránytűmben.

A gyógyítás hagyománya

A ceremóniák közti napokban többször mesélt a sámán a saját törzséről, arról, hogy az ayahuasca csak egy a tanító és mesternövények sorában, és hogy a tradícionális gyógyításban nem a gyógyulást kereső mondja meg, hogy milyen „gyógyszert” akar, hanem a sámán mondja meg, hogy az illetőnek mire van szüksége. Sokszor ez nem is az ayahuasca, csak a nyugati világban lett ennyire felkapott - ezen kívül még számos tanító növényük van.

Azt is tőle tudtam meg, hogy maga az ayahuasca csak egy része a gyógyítás eszköztárának, ők maguk hosszú időn keresztül diétáznak azzal a növénnyel, amivel kapcsolatot akarnak kialakítani, és az ikarókkal egyfajta energetikai munkát végeznek az emberen.

A folyamat része a fizikai, energetikai tisztulás, ami általában diéták által, gyógyító énekekkel, böjttel, a világtól való visszavonulással történik. Ugyanúgy a folyamat részét képezik a különböző növényi fürdők is.

Minél többet tudtam meg az ayahuasca tradícionális használatáról, annál inkább érdekelni kezdett ez a világ, és annál mélyebb tiszteletet éreztem e tradíció iránt.

Nagyon szeretnék bízni abban, hogy ennek a tanítónövénynek a használata megőrzi a tradicionális kereteket és használata a későbbiekben is szorosan kapcsolódik a tradíciót jól ismerős őslakosokhoz. Az itt szerzett élmények integrálása a mindennapi életbe még hosszú hónapokat vett igénybe, de egy új – néha kicsit ijesztő - világ tárult fel előttem.

Réka

FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Különféle emberek különféle szakaszán vannak a drogfogyasztói spektrumnak – vannak, akik rekreációs fogyasztók, vannak függők, és a kettő között a szürke száz árnyalata. Meggyőződésünk, hogy mindenkinek segít, ha leírhatja az élményeit. Az írásnak terápiás haszna is van. És akinek problémái vannak, annak is támogatás kell, nem pedig ítélkezés (abban is segítséget ajánlunk az olvasóinknak, hogy hol kaphatják ezt meg).

Ha érdekel a drogtéma – akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a rightsreporter(kukac)rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.