Egy amerikai kutató szerint a pszichedelikus drogok újranyitják azt a kritikus periódust az életünkben, amelyben meghatározó dolgokat tanulunk meg a kötődésről.
Gül Dölen, a Johns Hopkins Egyetem kutatója már régóta vizsgálja a pszichedelikus szerek hatásait állatokon. Például egereken és patkányokon. Ezek az emlősök az állatkísérletek kedvelt alanyai. Hiszen viszonylag jól alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül modellezni lehessen a különféle tudatmódosító szerek emberekre gyakorolt hatását. Az egyik szer, amelynek hatásait a laboratóriumukban vizsgálták egereken, az MDMA.
Ez az hatóanyaga annak az illegális drognak, amit a feketepiacon Ecstasy-ként is ismernek (lásd a Drogriporter Tudástár szócikkét). És ami elsősorban az elektronikus tánczenei rendezvényeken közkedvelt. Hiszen a szerotonin nevű ingerületátvivő anyag kibocsátásának serkentésével nem csak hosszú órákra energikussá, éberré teszi a fogyasztóit. De még egy sajátos hatása is van. Blokkolja az agy félelemközpontjának, az amygdalának a működését. Amit az emberek úgy élnek meg, mintha a szociális interakcióikat hétköznapi tudatállapotban gátló szorongás kikapcsolna. Hirtelen úgy érzik, legszívesebben a keblükre ölelnék az egész emberiséget. Különösen nagy élvezetet jelent emberekkel lenni, beszélgetni, érintkezni, táncolni.
A legtöbb ember, aki még soha nem próbálta, összehasonlítási alap híján a részegséghez tudja hasonlítani az Ecstasy élményt. Pedig a kettő nagyon különbözik. Kötözködős részeg embert sokat lehet látni - az Ecstasy azonban éppen ellenkező hatással jár. Az Ecstasy-t nevezik empatogénnek is, hiszen az empátia, a másokkal való együttérzés fokozott megélését eredményezi, nyitottabbá, elfogadóbbá tesz az embertásainkkal.
Amikor laboratóriumi egereknek adnak MDMA-t, ők nagyon hasonlóan viselkednek, mint az emberek. Hétköznapi tudatállapotukhoz képest jóval intenzívebben keresik egymás társaságát, testi közelségét. Kevésbé agresszívek és területvédők egymással szemben.Az egerek és patkányok abban is nagyon hasonlítanak az emberekre, hogy nagyon szociális állatok. A fizikai és lelki egészségük szempontjából rendkívül fontos, hogy mennyire képesek egészséges kötődést kialakítani a szüleikkel és fajtársaikkal. Számos kísérlet igazolja például, hogy a szülőtől való szeparáció olyan traumát jelent a kisegereknek, ami egész életükre káros kihatással van és az egészségük romlásával mérhető.
Dölen még fiatal kutatóként találkozott Bruce Alexander ún. Patkánypark kísérletével. Ez a kanadai kutató a 90-es években azzal kísérletezett, hogy a hagyományos ketrecekkel szemben egy ún. gazdagított környezetetet (ezt nevezte patkányparknak) alakított ki a patkányai számára. Az ingerszegény, elszeparált hagyományos ketrec helyett a patkányparkban az állatok csoportosan élhettek ingergazdag környezetben, különféle játékokkal és ételekkel körülvéve. Összehasonlította azt, hogy a hagyományos ketrecben és a patkányparkban élő patkányok hogyan reagálnak arra, ha hozzáférhetővé teszik számukra a morfiumot.
A kísérlet azzal az eredménnyel zárult, hogy a patkányparkban élő állatok jóval kisebb arányban váltak morfiumfüggővé.
A kísérlet azóta is tartó tudományos vitát váltott ki. A kísérletet vegyes eredményekkel ismételték meg kutatók. Amiről azonban ma már egyre inkább konszenzus bontakozik ki, hogy az izolált ketreces tartásnak - és általában a társas környezetnek - bizony nagyon szerepe van a drogkísérletek eredményeinek alakulásában. Dölenre is nagy hatással volt ez a kísérlet, aki elgondolkodott azon, hogy vajon milyen stresszt okoznak a kutatók egy laboratóriumi állatnak önmagában azzal, hogy elszigetelve, ketrecben tartják. És ez a stressz egy olyan pro-szociális állatnál, mint egy egér vagy patkány, mennyire befolyásolja a kísérletek eredményeit.
Innen jött az ötlet: vajon mi lenne, ha kipróbálnák az MDMA hatásait egy olyan állatnál, ami rendelkezik szerotonin-rendszerrel, mint az emlősök. Ugyanakkor természetes élőhelyén kimondottan kerüli a társas érintkezést a fajtársaival. Magyarul milyen hatása van az Ecstasy-nak egy alapállapotában kimondottan aszociális, magányosan élő állatra?
Választásuk a polipokra esett. A legtöbb polipfaj ugyanis igazi megrögzött agglegény- és leány, a tengerek magányos farkasa. Legfeljebb akkor keresik az érintkezést fajtársaikkal, ha párosodni akarnak. Találkozásaik többnyire ellenségeskedésben végződnek. A polipok agya elég eltérő az emberi agytól, ugyanakkor rendelkezik azzal a fehérjével, ami a szerotonin molekulát az idegsejtvégződésekhez köti. A fehérjével, amire az MDMA is kifejti hatását.
Arisztotelész még úgy tartotta, hogy a polip ostoba állat (hiszen úgy fogták ki, hogy bedugtak egy botot a vízbe, amire rákapaszkodott, és egyszerűen kihúzták). Ma már tudjuk, hogy a polipok valójában nagyon is intelligens állatok, még ha nem is rendelkeznek az emlősök fejlett agykérgével. Megfigyelték, ahogy polipok medúzákat használnak fegyverként, tehát eszközt használnak. A polipok viselkedése még a robotikai mérnököket is inspirálta. És ez mindig is izgalomban tartotta a tudósokat: vajon egy ilyen "primitív" fejlábú lény hogyan képes ilyen bonyolult viselkedési reakciókra, mint a polip?
Izgalmas volt tehát megvizsgálni, hogy vajon az MDMA ugyanúgy hat-e a polipokra, mint az emlősökre. Vajon képes-e ugyanazt a szociális viselkedést kiváltani belőlük? A kutatók egy ilyen fejlábú fajt, a kétpettyes polipot (octopus bimaculoides) szemeltek ki. A kísérlet eredményeiről a Current Biology című szaklapban számoltak be.
Először is ki kellett azonban találni azt is, hogy tudják a polipoknak beadni a szert. Az egereknél használt alhasi injekció nem jöhetett szóba. Ezért egy tartály vízben oldották fel az MDMA-t, amit az állatok a kopoltyújukon keresztül tudtak felszívni.
Az embereknél és az egereknél az MDMA nagyjából ugyanabban a testsúlykilogram/gramm adagban működik. De vajon mi a megfelelő dózis a polipoknál? Erre nézve nem létezett semmilyen ajánlás. Ezért a kutatók először nagy dózissal próbálkoztak. A polipok ezt egyenesen utálták. Teljesen kikészültek tőle és olyan hiperéber állapotba kerültek, mint a természetben akkor, ha ragadozókkal szembesülnek.
Ezért aztán fokozatosan csökkentették a dózist, amíg megtalálták a megfelelő adagolást. Ami, mint kiderült, meglehetősen hasonló, mint a rágcsálók és emberek esetében. És ekkor kezdődött a kísérlet legizgalmasabb és legmeghökkentőbb része.
Az alapból aszociális, morózus és mogorva állatok ugyanis alapvető viselkedés-változáson estek át és hirtelen party animal-é változtak.Hogy ezt miként tudták vizsgálni? Úgy, hogy a polipokat olyan tartályokban helyezték el, amelyek kapcsolatban álltak egymással. A polipok választhattak, hogy az elszigetelt tartályba úsznak be, ahol a kutatók valami játékot helyeztek el nekik. Vagy a másik tartályba, ami egy olyan tartály közelében volt, amiben az egyik társukat helyezték el. Elválasztva persze, nehogy az állatok megtámadják egymást.
Hétköznapi tudatállapotban a polipoknak esze ágában sem volt közel menni a fajtársukhoz. Inkább az elszigetelt tartályt választották. Amikor azonban MDMA hatása alatt álltak, elkezdték keresni a fajtársaikkal való kapcsolatot. Mi több, olyan viselkedést tanúsítottak, ami merőben szokatlan volt tőlük.
A máskor fagyosan távolságtartó polipok ölelkeztek és smúzoltak!A kutatók érdekes különbségeket találtak abban is, hogy a polipok neme miként befolyásolta azt, hogy mennyi időt töltenek egymás társaságában az állatok. Mind a hím, mind a nőstény polipokra jellemző volt, hogy több időt töltöttek el a társukkal, ha az nőstény volt.
A kutatás fontos támpontokat nyújtott ahhoz, hogy jobban megértsük azt a szerepet, amit a szerotonin, ez a sokak által örömhormonnak nevezett anyag, az evolúcióban játszik. A polipok és az emberek ősei mintegy 500 millió évvel ezelőtt váltak el egymástól. És a kísérlet arra enged következtetni, hogy ez az emberi együttérzés és szociális viselkedés kialakulásában fontos szerepet játszó rendszer még régebbi eredetű. És egy csomó állatfaj képes együttérzésre, még csak nem is kell emlősnek lennie.
A polipkísérletből más izgalmas következtetéseket is levonhatunk. Például azt, hogy lehet, hogy félreétjük a pszichedelikus szerek hatásmechanizmusát. Hiszen amikor ilyen szerekről beszélünk, többnyire az emlősagyból indulunk ki. Az agyi képalkotó eljárások segítségével tudjuk, hogy az agy melyik területei aktiválódnak és passziválódnak például az MDMA hatására. A félelem-jelzéseket küldő amygdala, és az arra szorongó gondolatokkal, képekkel reagáló prefontális kéreg elcsendesedik.
Számos pszichedelikus szer hatására az agy ún. nyugalmi hálózata (default mode network) deaktiválódik: ez felelős az én-tudatunk folyamatosságának fenntartásáért. Az intenzív pszichedelikus élményeket ezért gyakran misztikus élményként élik meg, mintha az egyén énje feloldódna egy közös tudat nagy, egységes óceánjában. Hasonló változásokat az agyban azoknál figyeltek meg, akik mély meditációba merültek.
De vajon tényleg ezek a fiziológiailag is megfigyelhető folyamatok alkotják a pszichedelikumok hatásmechanizmusának a lényegét?
Hiszen a polipok agya teljesen máshogy épül fel. A központi agyuk a torkuknál van, a legtöbb idegsejtjük pedig a karjaikban található. Sokáig azt hittük, hogy az emlősök bonyolult agya felelős az állatok szociális viselkedéséért. De az, hogy a polipok hasonlóan reagáltak az MDMA-ra, mint az emberek és más emlősök, arra utal, hogy a szociális viselkedésért valami jóval ősibb mechanizmus felelős. Ami az agy szerotonin-rendszerével függ össze, és amit még nem értünk teljesen.
És vajon hogyan magyarázhatjuk meg a pszichedelikus szerek hatását? Mit tesznek velünk, ami miatt ennyire megváltozik az észlelésünk, a felfogásunk, a perspektívánk, a szociális kötődéseink? Mi a magyarázata a terápiás hatásaiknak, amelyek a depresszió vagy a PTSD kezelésében olyan ígéretessé teszik őket?Dölen maga is kereste erre a kérdésre a választ. És ismét túl akart látni a hagyományos laboratóriumi állatkísérletek által nyújtott szűkös perspektíván. Megróbálta holisztikusan szemlélni azokat az állatokat, amelyekkel kísérletezett. Vajon mi történik, ha a különféle életkorú állatoknál nézzük meg az ecstasy hatásait?
Még az olyan szociális állatoknál is, mint az egér vagy az ember, megfigyelhető az életkor előrehaladásával egy változás a társas viselkedésünkben. A kamaszkorunkban éri a csúcsot az a vágyunk, hogy minél több időt töltsünk el a kortásaink társaságában. Az egereknél sincs ez másként. Utána a szocializáció iránti vágy fokozatosan csökken. Az idősebb egerek éppen annyira értékelik a minőségi egyedüllétet (quality me-time), mint az emberek.
Amikor azonban MDMA-t adnak ezeknek az idősebb egereknek, akkor azt figyelhetjük meg, hogy visszatérnek a gyermek-állpotba. Kíváncsi, játékos, bohó kölykökké válnak. Tele energiával, nyitottsággal.
Mintha újra kinyílna egy olyan ablak, ami még a kamaszkor után bezárult, és amiről azt hittük, hogy már soha nem nyílhat meg.Dölen és kollégái a Nature-ben megjelent cikkükben ezt úgy magyarázzák, hogy a pszichedelikumok újranyitják a kritikus periodust.
A kritikus periódus fogalmát Konrad Lorenz ismertette meg a közvéleménnyel. Mindenki hallott már a kiskacsákról, amelyek a tojásból való kikelés után ahhoz fognak ragaszkodni, akit először látnak. Az első néhány perc ugyanis kritikus fontosságú a kötődéseik kialakulásában: bevésődik (imprinting) az agyukba az inger, amit ekkor kapnak.
Az emberek esetében többféle kritikus periódusról is beszélünk. Például az a kritikus időszak, amikor a kisgyermekek életük első évében kifejlesztik az empatikus készségeiket. A román árvaházakban felnövekvő gyermekek például soha nem tanulták meg rendesen a szociális kötődés, mivel életük első éveiben nem kapták meg ehhez a megfelelő ingereket. A nyelvtanulás szempontjából is van kritikus periódus: aki kisgyermekként megtanul egy nyelvet, az akcentus nélkül, anyanyelvi szinten fogja azt beszélni - ha felnőttként tanulunk meg nyelvet, akkor akcentussal beszéljük. Amikor valaki stroke-ot szenved, néhány hétig tart az a kritikus periódus, amíg még újratanulhat beszélni, járni, mozogni - ha ezt a periódust elmulasztja, a rehabilitáció esélye drasztikusan csökken.
Az emlősök esetében az emberi kötődés kialakulásában nagy szerepe van az oxitocinnak, az agyunk által termelt anyagnak. Ami akkor termelődik, amikor megfelelő ingereket kapunk a szülőtől. A szülőktől való elszakítás, szeparáció súlyos károsodást okoz ebben a folyamatban embereknél és más emlősöknél egyaránt.
Dölen és társai MDMA-t adtak kamasz és felnőtt egereknek. Majd 48 órát vártak, amíg kiürül az MDMA, és megvizsgálták, hogy az egerek szociális viselkedésében felfedezhető-e változás. Azt találták, hogy míg a fiatal egereknél nem lehetett ilyen változást kimutatni, addig az idősebb egereknél igen.
Ezt azzal magyarázták, hogy az idősebb egerek esetében újra kinyílt az a kritikus periódus, ami a szociális tanulás szempontjából kulcsfontosságú az emlősöknél.
Ez az elmélet magyarázza azt is, hogy miért használhatók ilyen jól a pszichedelikus szerek a hagyományos kezelésnek ellenálló depresszió és PTSD kezelésében. Hiszen egy olyan nyitottságot, egy olyan ablakot nyitnak ki, ami érzékennyé teszi az agyat a kritikusan fontos tudás bevésődésére. Ami felülírja a korábban tanult viselkedésmintákat.
Nem egyszerűen arról van tehát szó, hogy a pszichedelikus szerek "fogékonyabbá" teszik az embert arra, hogy befogadjon új dolgokat, vagy hogy "ellazítják", hogy szembe tudjon nézni nehéz élményekkel. Hanem arról, hogy lehetővé teszik olyan implicit emlékek átírását, amelyek traumatikus élmények során vésődtek be.És egyben az elmélet arra is magyarázatot ad, hogy a pszichedelikus szerek esetében miért annyira kulcsfontosságú a környezet (setting). Hiszen azok a benyomások, amelyek a kritikus periódus ablak kinyílása után közvetlenül érik az egyént, meghatározóak lesznek a számára.
Ezek az szerek tehát nem olyanok, mint egy fájdalomcsillapító pirula, amit gyakorlatilag mindenféle környezetben lehet fogyasztani. Ezeknél a szereknél a szer kémiai hatásmechanizmusa mellett éppen annyira fontos az is, hogy milyen benyomások érik a fogyasztás után.Dölen szerint az embereknél az MDMA hatására a kritikus periódus újranyílása mintegy két hétig tart, és meghatározó, hogy ebben a két hétben milyen ingerek érik az egyént. Ha az ember egy techno bulin fogyaszt először MDMA-t, és utána éli tovább az eddigi életét, akkor az lehet a számára nagyon pozitív élmény, de terápiás hozadéka nem lesz. Ha viszont valaki az első MDMA élményét terápiás kontextusban éli meg, és az élményt terapeuta segítségével dolgozza fel, akkor jó esélye van komoly javulást elérni a depressziójával vagy PTSD-jével.
A kritikus periódus újranyitása óriási lehetőségeket jelent a gyógyászatban. Dölen például jelenleg egy olyan kísérletet szeretne végezni, ami a pszichedelikumok más gyógyszerekkel való kombinálásának terápiás lehetőségei vizsgálja autistáknál. Akiknél, sejtése szerint, a kritikus periódus újranyitásával bizonyos reményteli gyógykezelések jóval eredményesebbek lehetnek, mint eddig.
Egyes nagy gyógyszercégek máris nagy érdeklődést mutatnak a pszichedelikus szerek iránt. Dölen szerint azonban az érdeklődésük gyakran rossz vágányon halad. Hiszen ők azt remélik, hogy a kutatásokkal majd fel lehet tárni a pszichedelikumok pontos farmakopszichológiai hatásmechanizmusát. És ki lehet fejleszteni olyan gyógyszereket, amelyek a pozitív terápiás hatásokat megtartják - de azokat a csúnya pszichedelikus hatásokat (magát a trip-et) kiküszöbölik.
És vannak olyanok is, akik alapból ellenzik a pszichedelikus szerek használatát a gyógyászatban. Szerintük a pszichoterápiás módszerek fejlesztésével kémiai szerek alkalmazása nélkül is rekonstruálni lehet azokat a tudatállapotokat, amelyek terápiás hatást fejtenek ki. Például különféle meditációs gyakorlatokkal.
Dölen azt reméli, hogy elméletük arról, hogy a pszichedelikumok újranyitják a kritikus periódust, segítenek a félreértések és ellentétek csillapításában. Hiszen egyfajta arany középutat kínálnak a materialista gyógyszeripar és a spirituális gyógyszerellenes iskolák között.
Tetszett ez a cikk? Ha fontosnak tartod az érdekes és hiteles tájákoztatást ebben a témában, akkor támogasd a Drogriportert!