Az
Internet népe remekül vidult a híren, hogy egy vajdasági magyar férfi
világrekordot döntött a vére alkoholszintjével. Pedig az alkoholizmus
valósága nem ad okot örömködésre.
Amikor szerda délelőtt néztem,
már több, mint kétezren lájkolták az RTL Facebook oldalán a hírt, a
kétezer reagálóból pedig több, mint ezeregyszázan a röhögős szmájlit
választották. Sokat elmond.
A mértéktelen alkohol-fogyasztás a
magyar társadalom számára: vicc. A részeg történetek örökös vidámság és
élcelődés forrása. A mértéktelenséget egyenesen díjazzuk. Tele van ezzel
a kultúránk. A filmek, kabarék, humoreszkek elmaradhatatlan figurája az
alkesz, akin jókat lehet röhögni. Cinkosan összekacsintunk mögötte.
"Erre bontok!" "Tud élni!" "Nekünk egyszer versenyt kell innunk!" - vidulnak a kommentelők a poszt alatt.
Hahaha. Hehehehe. Hihihi.
Csak aztán halálra ne röhögjük magunkat.
Mert
sajnos az alkoholizmusban nem sok vidámság van. És nem, egy
alkoholfüggő pont, hogy nem tud élni. Sajnos. Nem örömből iszik, hanem
szenved. Gyakran olyan lehetetlen élethelyzetekbe ragadva, amelyek úgy
tartják fogva, bénultan, mint a legyet a pókháló. Amelynek szálai
egészen a születésig visszavezethetők, ahol sajnos túl gyakran szintén
semmi vidámságra okot adót nem találunk. Annál gyakrabban találunk
testi-lelki elhanyagolást, megalázást, megszégyenítést és bántalmazást.
Esetleg generációkon átnyúló, ún. transzgenerációs traumák lenyomatát.
És
ha megnézzük a hazai alkohol-függőséggel kapcsolatos statisztikáinkat,
akkor sincs túl sok okunk örülni. Hiába csökkent az elmúlt évtizedekben
jelentősen az egy főre jutó alkohol-fogyasztás, az alkoholizmus és az
azzal együtt járó betegségek előfordulása tekintetében még mindig a
világelsők között vagyunk. Minden évben sok ezer ember hal meg ideje
korán a mértéktelen alkohol-fogyasztás következményeitől. És nem csak az
idősebbek: sajnos a fiatalabb generációk is verik a legtöbb másik
európai ország fiataljait, ha rohamivásról, mértéktelen ivászatokról van
szó.
Ami pedig még ennyire sem ad okot vidulásra, hogy a magyar
állam krónikusan semmibe veszi a kötelességeit abban a tekintetben,
hogy a mértéktelen alkohol-fogyasztást visszaszorítsa, annak ártalmait
csökkentse. Mi több, az alkohol-lobbin kívül alig szólal meg más ebben a
témában a sajtóban is (a legutóbb például az volt a fő téma, hogy
vajon eltöröljék-e a zéró toleranciát az ittas vezetéssel kapcsolatban).
A gyerekeket fóliákkal védjük a könyvesboltokban a meleg karakterektől,
de közben a mértéktelen ivászat valós veszélyeivel legfeljebb akkor
foglalkoznak az iskolákban, ha történetesen van egy lelkiismeretes, jó
szemléletű pedagógus vagy igazgató. És hogy nincs nemzeti
alkohol-stratégiánk, soha nem is volt, pálinka-promóciós stratégiánk van
csak - ezt már annyiszor leírtam ezen az oldalon, hogy szinte már én is
unom leírni. Pedig úgy tűnik, le kell írni, ha ezerszer is, mert nem
hatol át a tudatküszöbökön.
Mint ahogy azt is le kell írni, újra
és újra, hogy a függőség nem jellemhiba, nem morális fogyaték - hanem
egy olyan torz megküzdési stratégia, amelyből van felépülés. És a
felépülés esélyeit jelentősen növelheti, aki segítségért fordul. Mert
nem szégyen segítséget kérni.
Segítőhelyek itt: