A tudat nehéz problémája

Egy filozófus és egy idegtudós 1998-ban fogadást kötött, hogy a tudomány 25 éven belül választ talál-e arra a kérdésre, milyen idegi folyamatok magyarázzák a tudatos élményeinket. A 25 év tavaly lejárt - de vajon ki nyerte a fogadást?

Vajon milyen lehet denevérnek lenni?

Thomas Nagel amerikai filozófus 1974-ben egy nagy hatású cikkében tette közzé azt az érdekes gondolatkísérletet, ami erre a kérdésre próbálta megtalálni a választ.

Vegyünk egy denevért, ami elsősorban a szeme helyett visszhangokon keresztül tájékozódik a térben. Emberként, jó képzelőerővel, el tudjuk talán képzelni, hogy mi miként fognánk fel a visszaverődő hangokat. De még ha valamilyen csodálatos módon át is alakulhatnánk denevérré, a barlangból való éjjeli kirepülés vagy a rovarevés élménye nem lenne azonos egy denevérével - akinek az agya már születéstől ezeknek az élményeknek a felfogására huzalozódott. A miénk pedig az emberi élményekére.

Szerinte ugyanis semmilyen eszközzel nem lehet meghatározni, felmérni, amit vizuálisan észlelsz - a tágasság vagy a színek élményét. Vagy az ízt, amit érzel - az alma savanykásságának élményét. Nincs olyan mérhető idegi folyamat, ami leírhatná a színek vagy a savanyúság szubjektív élményét.

Mary és a színek

Ha már a színekről van szó: a filozófusok évszázadok óta vitáznak arról, hogy vajon miként lehet meghatározni, mi a szín. Egyesek szerint a színeket össze lehet kötni anyagi jelenségekkel, fizikailag leírhatók. De Frank Jackson érdekes gondolatkísérlete ezt az elméletet megkérdőjelezi. Tegyük fel, írja, hogy egy kiváló kutató, Mary, egész életét egy olyan szobában töltötte, ahol semmi színeset nem látott. Közben kiképezte magát a látás neurofiziológiájának szakértőjévé. Tehát elméletben mindent megtanul, amit a színek felfogásáról csak tanulni lehet.

Nagel és Jackson gondolatkísérletei nagy figyelmet váltottak ki és azóta is komoly viták kísérik az alaptézist: miszerint a tudatot, a tudatos élményeket nem lehet anyagi folyamatokra redukálva megérteni, leírni és mérni.

Vannak olyan természettudósok, akik ezzel nem értenek egyet. Sokak szerint a tudat éppúgy a materiális, fizikai univerzum keretein belül megismerhető és mérhető, mint például az öröklődés. Amit a gének felfedezése előtt szintén nem tudtunk megmagyarázni. Csak idő és a tudományos technológia fejlődésének kérdése, gondolják, hogy előbb-utóbb megtaláljuk azt a neurális tulajdonságot, ami a tudatosság alapját képezi.

Ezzel az ún. fizikalista megközelítéssel szemben számos filozófus úgy véli, hogy a mentális élményeknek mindig lesz egy olyan minősége (ezt kválénak nevezik), amit a természettudományos kutatás nem fog tudni leírni és megmagyarázni. Fájdalom, félelem, tapintás, szaglás és a többi.

A Mátrix és a tudat nehéz problémája

A Mátrix című filmben van egy jelenet, amiben az egyik szereplő azon lamentál, hogy a mesterséges intelligencia által létrehozott szimulált világban vajon a gépek honnan tudják, hogy a különféle ételeknek milyen íze volt. Hiszen már senki sem élt, aki azokat megkóstolta.

Ez pontosan ez a filozófiai probléma - amit David Chalmers brit filozófus 1994-ben a "tudat nehéz problémájaként" aposztrofált. Vannak olyan jelenségek, amiket viszonylag könnyű megmagyarázni: például azt, hogyan integrálja az agy az információkat, hogyan fókuszálja a figyelmet. Ennél jóval nehezebb megmagyarázni, hogy miért éppen ezt vagy azt a érzést éljük át bizonyos helyzetekben. Amikor megszúrnak egy tűvel, akkor miért azt az érzést éled át, amit "szúró fájdalomnak" nevezel, és miért nem mondjuk viszketést?

Chalmers először 10 évesen találkozott ezzel a problémával, amikor rövidlátóként szemüveget kapott. Soha nem felejtette el az élményt, ahogy a világ hirtelen mélyebbnek és három-dimenziósabbnak látszott, mint korábban. Vajon hogyan lehet megmagyarázni ezt a tudatos élményt - miként kapcsolódnak a tudatos élmények (kválék) a testünk fiziológiai folyamataihoz? Ez a kérdés foglalkoztatja filozófusként is.

Ez utóbbi álláspontot képviseli Christof Koch idegtudós, aki a Tudat: egy romantikus redukcionista vallomásai címmel nemrég könyvet is írt a témában. Koch és Chalmers a 90-es évek óta többször is folytattak nyilvános vitát erről a tudat nehéz problémájáról. 1998-ban egy konferencián fogadást kötöttek:
A 25 év 2023-ban járt le - de a tudat nehéz problémájára azóta sem sikerült kielégítő magyarázatot találni. Az elméleteknek persze se szeri, se száma. Egyesek szerint a tudat kulcsa az új agykéregben (prefrontális cortex) rejlik. Mások az agy más idegi hálózataira és neurális kommunikációs módjaira fókuszálnak. Az ún. integrált információs teória (IIT) szerint minden olyan rendszerben keletkezhet tudatosság, amelynek részei bizonyos matematikai modell szerint cserélik az információkat. Viták zajlanak a mesterséges intelligenciáról - és arról, hogy vajon tudatára ébredhet-e egy gép. Vannak, akik a kvantum mechanikát hívják segítségül a tudatosság magyarázatára. De mindezek a teóriák és hipotézisek nélkülözik a szilárd empirikus bizonyítékot.

A fogadás elvesztése azonban nem törte össze Koch hitét és bizalmát abban, hogy a tudatosság nehéz kérdésére a tudomány záros határidőn belül választ talál. A közönség nagy tetszésére újabb fogadást ajánlott Chalmersnek, és duplára emelte a tétet: 25 éven belül a tudomány meg fogja találni azt a "tiszta" neurális mintát, ami a tudat mérhető materiális megkülönböztető jegye.

25 év múlva, 2048-ban, ő 91 éves lesz, Chalmers pedig 82 éves. Hogy vajon személyesen megélik-e ezt az évet, azt éppen annyira nem tudhatjuk, mint azt, hogy vajon a tudománynak sikerül-e megoldania a tudat nehéz problémáját.