Réka beszámol arról, milyen önismereti utazást tett a traumái középpontjába varázsgomba és az MDMA kombinációjával, ami az értékelése szerint terápiás értékkel bírt. Olvasóink írták rovatunk legújabb posztja következik!
Ebben a cikkben a tapasztalataimat szeretném megosztani egy olyan módszerrel kapcsolatban, aminek a terápiás potenciálját tőlünk nyugatra már felismerték. A különbség az, hogy a beszámolót arctalanul, névtelenül írom, mert ha valaki pszichedelikus szereket (pszilocibin gomba, ayahuasca, MDMA stb.) használ, bármennyire is pozitív lelki/terápiás hatásai vannak, bármekkora fejlődést, esetleg áttörést is ért el a segítségével, az sajnos nálunk ma még vállalhatatlan. Ugyanakkor, ha mégis valahogy beszédtéma lesz egy szűkebb közösségben, egyre több laikus-, és szakmai érdeklődő kérdés érkezik ezzel kapcsolatban.
A saját önismereti, terápiás utam ezeknek a szereknek a megfelelő set/settingben történő használata és az élmények megfelelő integrálása (feldolgozása és a tapasztalatok, belátások mindennapi életbe, viselkedésbe történő beépítése) mentén zajlott elsősorban. Emellett más terápiás eszközöket is igénybe vettem, mert azt gondolom, a problémához kell megtalálni a megfelelő eszközt, módszert. A trauma pedig egy olyan egyszeri esemény (PTSD), vagy folyamat (Komplex PTSD vagy fejlődési trauma), ami nagyon összetett módon hat az emberre, így a gyógyulásban is több módszer segíthet.
Épp egy hagyományos (verbális) terápiás folyamat legközepében voltam, ami szépen haladt a saját medrében, egy témát kivéve – ez pedig a bizonyos helyzetekben kialakuló nagyon erős szorongás, majd abból a pánik érzése. Ez sehogy sem akart változni bennem, és eléggé megkeserítette a mindennapjaim. Régen nem utaztam már pszichedelikus szerrel, aminek egyik oka az volt, hogy nem éreztem szükségét, nem éreztem, hogy épp segíteni tudna nekem. A másik pedig az volt, hogy szinte minden nagyobb dózisú utazásomban megjelent a pánik. Itt gyorsan meg is jegyezném, hogy tapasztalatom szerint (és egyre több kutatás is ezt igazolja), nem a szerek okozzák a pánikot egy-egy belső utazásnál, hanem a már amúgy is meglévő pánik, szorongás, kontrollvesztéstől való félelem erősödik ilyenkor fel. Az történik, ami a pszichedelikus szó egyik jelentése is, hogy „ami a lélekből megmutatkozni kíván”, az itt megmutatkozik. Hát nálam most a pánik kívánt megmutatkozni.
Mindig is volt egy elég jól leírható érzés bennem, valami olyan, mintha valami pánik, halálfélelem egy kicsi, sötét, sűrű érzéssé zsugorodva lenne bennem. Nem nagyon tudtam ezzel az érzéssel mit kezdeni, mert amikor megjelent egy-egy utazásban, akkor vagy az történt, hogy egy jó időre benne ragadtam a pánikban és csak nagy nehezen sikerült átvergődnöm rajta., Vagy pedig jött a pánik és az ayahuasca vagy gomba hirtelen átlökött ezen. De egy-két utazástól eltekintve, szinte mindig jött a pánik érzése az utazások elején. A mindennapokban pedig szorongás formájában volt jelen. A pánik, egy-egy erősebb trigger hatására pedig jött maga a pánik.
De mi is legyen? Féltem és bizonytalan voltam. Nem akartam megint átélni és beleragadni a pánikba, de nagyon szerettem volna ezzel az érzéssel valamit kezdeni. Olyan volt, mintha valami alap élmény lenne, valamiféle érzelmi-emlék, amihez nincs se kép, se hang, semmi. Mintha az idegrendszerem közepén csücsülne egy kicsi-fekete-sűrű-masszív feszültséggel teli valami, ami olyan, mintha onnan kirobbanthatatlan lenne, de bármikor aktiválódhat. Mint valami kis undok, rémísztő troll, aki abban leli örömét, hogy engem ijesztget.
A kérdés ott volt bennem, hogyan is dolgozzak most ezzel? Végül úgy döntöttem, hogy megkeresem azt a szakembert, aki már korábban is kísért ilyen utazásokban és elmondtam mi a helyzet. A klasszikus szer asszisztálta terápiában, egy folyamatba ágyazva történik az utazás, ugyanazzal a szakemberrel és nem a kliens dönt arról, hogy szüksége lenne-e szer asszisztálta ülésre vagy nem. És ha igen, a folyamat mely pontján és milyen szerrel, milyen dozírozásban. De hát a körülmények ritkán optimálisak ebben a témában. Itt Magyarországon most arra volt lehetőség, hogy vittem egy hagyományos terápiás folyamatot valakivel, és a szer asszisztálta alkalmat egy másik szakember kísérte. Az ott tapasztaltakat, az élményt ismét az első terapeutával dolgoztam fel, építettem be a terápiás folyamatba.
Mivel segítő szakemberként magam is olyan kliensekkel dolgozom főleg, akiket a korábban, valahol máshol megszerzett élményeik integrálásában kísérek, és mivel számos szakemberrel és/vagy sámánnal kísért utazásnak a tapasztalata van mögöttem azzal kapcsolatban, hogy melyik szer, milyen dózisban, hogyan hat rám, így volt némi szabadságom abban, hogy mivel és milyen dózisban történjen az utazás. Átbeszéltük, hogy korábban, a másoknál bevált dozírozás nem működött ennek a témának az esetében., Elmondtam, hogy máskor ennél a témánál melyik szernél, milyen dózisnál, mit tapasztaltam, hogyan jelent meg a pánik, és én mit gondolok, mi segíthetne. Elmondta ő is, hogy mit gondol, és ebből a beszélgetésből született a gomba+MDMA kombináció.
Többnyire azt mondják, hogy a terápiás hatás eléréséhez nagyobb dózis kell, de valahogy én most ódzkodtam ettől. Az utazást most is beszélgetés előzte meg. Arról, hogy mi is van bennem, mivel akarok dolgozni, hova akarok eljutni. Majd végül úgy döntöttünk, hogy egy kisebb adag gombával kezdem és aztán a felfutás után, amikor már kezd lecsengeni a hatás, akkor egy terápiás dózis MDMA jön rá.
Kifejeztem azt a szándékomat, hogy szeretném megélni a bizalmat. Meg azt, hogy legyen velem nagyon gyengéd és ne vigyen bele a pánikba - ami persze furcsa, mert akkor, hogy akarhatok szembenézni vele? Az ayahuascánál és a gombánál is azt tapasztaltam, hogy nagyon segíti az utazást, ha közben beszélgetek a növénnyel, akár kérdéseket is felteszek neki. Most erre külön hangsúlyt fektettem az elején, arról nem is beszélve, hogy az intenciós körben annyiszor elmondtam a pánik szót, hogy a többiek meg is jegyezték, hogy most már lassan az ő témájuk is ez lesz.
Spirituális élmény a varázsgombával – születésélmény 1.0
Ahogy megettem a gombát, persze egyből elkezdtem szorongani. De ahogy az élmény kezdte kibontani magát, az egyik legszebb, leggyengédebb születés élménnyel indult, amit valaha átéltem. A gomba olyan gyengéden, olyan lágyan áradt szét bennem, hogy szinte észre se vettem. Lassan oldódtam fel benne és a Mindenségben. Éreztem, ahogy én vagyok a Mindenség, egy vagyok vele. Egész pontosan csak a Mindenség van. Majd szépen lassan elkezdek elkülönülni, elszakadni tőle. Éreztem, ahogy különválok, ahogy szépen lassan, nagyon gyengédenk kirajzolódnak az én határaim, elkezdem érezni a testem, a különállóságom.
Azt, hogy vagyok, hogy Én – vagyok, és Én - létezem. A Mindenségtől elkülönülve, mégis egyben vele. Éreztem, ahogy végtelenül lassan és gyengéden megszületek ebbe a világba. Ez a születés azonban könnyed volt, lágy, szeretet és gyengédség lengett körül, ahogy a Mindenség karjába megszületek és éreztem, ahogy az Élet várta a születésem és ennek a boldogsága átjárta minden porcikám, elért a legkisebb sejtemig. Könnyűnek éreztem magam a Mindenség karján megpihenve, átölelve és szeretve.
Sokáig ebben az érzésben léteztem. Aztán az élmény kicsit változott és különböző belátások, megértések jöttek, azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amik mostanában foglalkoztattak. Ahogy éreztem, hogy túl vagyok a platón és kezd lecsengeni az élmény, csalódottság kezdett úrrá lenni rajtam. Na tessék, hosszú idő után rászántam magam az utazásra és eljátszottam ezt a lehetőséget egy kisebb dózissal. Persze az élmény csodálatos volt és hihetetlenül gyógyító – de hol a pánik? Nem dolgoztam a pánikkal! Tudtam ugyan, hogy most jön az MDMA, de azt is, hogy ez pont, hogy „megkikönnyíti” az élményt. Hogyan fogok így a pánikkal dolgozni?
MDMA, traumatikus élmény megjelenése – születésélmény 2.0
Bevettem az MDMA-t, becsuktam a szemem és vártam. Semmi. Mérges voltam magamra és csalódott. Ez a lehetőség elúszott. Aztán egyszer – egyszer, éppen csak észrevehetően azt éreztem, hogy mint egy árnyék, mintha átsuhanna rajtam valami. Annyira gyenge érzés volt, hogy alig észleltem. Aztán megint, mint egy fekete, sötét árnyék, valami az elmém hátuljában átsuhant….és megint.
Alig-alig éreztem, mégis ideges nyugtalanság kezdett erőt venni rajtam. Valami nincs rendben, valami nem oké. De nem tudtam megfogalmazni mi az, csak éreztem, ahogy ez a baljós érzés egyre erősebb bennem. És egyszer csak hirtelen, mielőtt észbe kaphattam volna, teljesen váratlanul, egész erősen megjelent – maga a PÁNIK.
Éreztem, ahogy egyre nő bennem, kiteljesedik, elárasztja a testem, a lelkem, ahogy átveszi az irányítást felettem és én tehetetlen vagyok. Eláraszt, elborít, beveszi magát a legutolsó kis sejtjeimbe, bekúszik a lelkem legrejtettebb zugaiba, lassan, de megállíthatatlanul eggyé válik velem és már én magam vagyok a Pánik!
Lélegezz, lélegezz, figyeld a légzésed! Kilégzés, belégzés – csengett vissza az agyamban, ahogy próbálom magam megnyugtatni és nem elsodródni az élménnyel, hanem ha lehet csak megfigyelni azt. De úgy éreztem, nem lehet. Figyelj a zenére, támaszkodj arra, gondoltam magamban, mert ez általában segíteni szokott – de most nem segített. Mindjárt elönt, eláraszt, beborít és magával sodor – és akkor a másik oldalán ott vár az őrület…
És akkor hirtelen, elkezdett könnyedebbé válva kibontakozni kikönnyülni az egész élmény. Úgy, mintha egy lassított felvételt néztem volna. Ott voltam, éreztem, ahogy velem történik, éreztem, ahogy átélem a pánikot, de mégis tudtam tőle távolságot tartani.
Mintha megállt volna az idő, és én ebben az időtlenségben minden egyes pillanatát jól meg tudtam volna figyelni a jelenetnek, a bennem megjelenő érzéseket, gondolatokat, a testi érzeteket. Istenem, mennyire hálás voltam az MDMA-nak, hogy végre elkezdte tenni a dolgát, és gátolta a félelem központ (amygdala) működését! Így már ugyanott voltam az érzésben, minden egyes porcikámban, a lelkem minden zugában éreztem azt, de mégsem árasztottak el ezek. Átéltem az addig átélhetetlent.
A kezem hideg volt, a tenyerem izzadt, olyan mély lélegzeteket vettem, amilyeneket csak tudtam – és jelen voltam az érzésben. Minden idegszálammal ott voltam benne, a pánik legközepében, valahogy úgy, mint amikor egy tornádónak a magjába kerül az ember, ahol ugyan körülötte tombolnak az elemek, de ott belül mégis csend van és nyugalom, és belülről tudom megfigyelni, hogy mi is zajlik körülöttem (bennem). Mintha egy lassított felvételt néztem volna belülről. Hihetetlen élmény volt, egyszerre volt ijesztő és csodálatos. Tudtam, hogy ezeket az érzéseket egyszer, valamikor nagyon-nagyon régen már átéltem és bennem ragadtak, a lelkem legmélyén. De most végre tudtam találkozni velük, megfigyelni és érezni őket. Mennyire felszabadító!
Aztán jöttek a képek - születés élmény 2.0.
Kellet nekem elégedetlenkednem korábban. Éreztem, hogy beleszületek a testembe és be vagyok oda zárva. Az előbb még szabad voltam, a Mindenséggel egy voltam, én magam voltam a Mindenség, és aztán hirtelen arra eszmélek, hogy benne vagyok egy pici testbe, mint egy betonszarkofágba. Senki nem tud rólam, nem tudják, hogy itt vagyok bent. Olyan, mint valami börtön, ahonnan nem tudok kijönni. Mintha egy koporsó lenne, ami örökre magába zárt és erre a bezártságra ráeszmélek. Az élmény egyszerre volt megrázó és csodálatos. Átéltem azt a rettenetet, ami olyan szörnyű volt, olyan félelmetes, hogy a lelkem számára akkor, korábban felfoghatatlan és tolerálhatatlan volt.
Nem találok rá jobb szót, amit akkor átéltem az a rettenet volt. Valami olyan történt velem, ami őrült félelemmel, rettegéssel töltött el – és a valóságban, akkor régen, valami megszakadt bennem. Bármi is volt, ami történt, az olyan erős volt, hogy az átélt félelmet nem tudtam elviselni, és mivel fizikailag elmenekülni nem tudtam a helyzetből, ezért lélekben menekültem el.
Ezt az élményt teljesen „elfelejtettem”, a tudattalan mélyére űztem. Ami azonban megmaradt belőle, az a lelkemben élő egyetlen sötét sűrű fekete halmazzá vagy inkább üvöltéssé összesűrűsödött rettenet érzése volt. Ez volt az egyik legmélyebben bennem gyökerező érzés-emlék. Sok-sok be nem azonosított szorongás forrása, a pánik forrása olyan helyzetekben, amik kicsit is emlékeztettek a tehetetlenség, bezártság, a kontrollvesztettség állapotára. Ez az élmény pedig elválasztott mindentől és mindenkitől. Magától az élettől. Megrázó és egyben nagyon mélyen felszabadító élmény volt ezt így újra átélni.
Abban biztos vagyok, hogy valamikor átéltem olyat, ami olyan érzéseket váltott ki belőlem akkor, amik itt megjelentek. Valószínűleg születés élmény volt, de talán most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy olyan biztonságos módon élhettem újra azt az érzelmi lenyomatot, amit hagyott, hogy az nem árasztott el, meg tudtam figyelni és kis távolságtartással újra tudtam élni azokat az érzéseket, amik mindig is bennem voltak. Ott voltam az élményben, mindent éreztem, újraéltem azt, de nem árasztódtam el. Hálás vagyok, hogy így átélhettem, hogy ráláthattam erre, mert lehetőséget kaptam ezáltal, hogy feldolgozzam.
Az élmény hatása, integráció
Elmúlt-e ennek hatására a bennem lévő sötét, sűrű rettenet érzése, megszűntek-e a trigger hatására beinduló pánikok? Azóta eltelt már egy kis idő, és amit érzek, hogy az eredeti, a gyökér élmény sűrűsége, elérhetetlensége, félelmetessége, a benne lakó rettenet érzése fellazult. Elérhetővé vált olyan módon, amivel már lehet dolgozni.
Olyan, mintha a lelkem azon darabja, ami az élményt magába zárta, visszatért volna hozzám. A megszakadt pillanat egybeforrt. A puzzle hiányzó darabja a helyére került. Leírhatatlan. Most már értem, hogyan vált ez az életem, a világhoz, az emberekhez való viszonyulásom alapélményévé - ez a valószínűleg nagyon korai élmény. Ezen keresztül szűrtem át minden későbbi történést. E köré az élmény köré rendeződött minden további élményem, tapasztalásom, az életem.
Valamiféle nagyon mély megnyugvás töltött el. Dolgoztam már ezzel az érzéssel máskor is, megjelent sokszor különböző utazásokban, de most az MDMA hatására hozzáférhetővé vált ez az „érzés-emlék”, aminek következményei mind lelki, mind testi szinten megjelentek (szorongás, pánik, klausztrofóbia).
Ami számomra itt tapasztalati szinten is érthetővé vált, és ami csak nagyon lassan kezd bekerülni a köztudatba, hogy a traumatikus emlékek– még ha azok nagyon koraiak is – nem „felejtődnek” el sem a lélek, sem a test, sem az idegrendszer számára. Ha a történtek a lélek számára tolerálhatatlanok, akkor az élmény leválasztódik és a tudattalan mélyére kerül – de annak hatásai később folyamatosan jelentkeznek, mint ahogy történt ez nálam is. Most azonban ez az élmény az MDMA-nak köszönhetően hozzáférhetővé vált, az emlék érzelemi töltete megjelent és átélhetővé vált, oly módon, hogy mégsem árasztott el – így már integrálható.
Mit adott előtte a gomba utazásban megtapasztalt spirituális élmény?
Egy csodálatos korrekciós élményt. Egy olyan gyógyító tapasztalást, ami ugyanoda égett be a lelkembe, idegrendszerembe, ahova a traumatikus emlék is beégett. Az élmény azt az üzenetet hordozta számomra, hogy jó, hogy élek, hogy várták a születésem, hogy szeretve vagyok és a világ egy biztonságos hely. Mindezeken túl pedig, egy csodálatos egység élményt is. Hogy nem vagyok egyedül, elkülönülve itt ebben a földi létben, hanem nagyon mélyen átéltem az Egységet, az Összetartozást. Ez az utazás - így a varázsgomba-MDMA egymást kiegészítő hatásával, nagyon kerek és gyógyító volt a számomra.
A pszichedelikus élményben kaptam egy korrekciós élményt a traumára és egy spirituális tapasztalást, amivel „felvértezve” sokkal könnyebb volt elviselni a traumatikus élmény rettenetét. Az MDMA segítségével pedig befogadható módon fértem hozzá a traumatikus emlékhez.
Hogyan segített engem ez az élmény?
Először is kaptam egy tapasztalati tudást, hogy a pánik is egy érzés. Elsöprő, erőteljes ugyan – mint valami fekete tornádó – de mégiscsak egy érzés, aminek van egy folyamata, ahogy felépül és így lehetőségem is van a beavatkozásra. Már „csak” annyi dolgom volt, hogy ezt a tapasztalást és tudást beépítsem a mindennapokba, amikor megjelenni készül a pánik. Nekem nem nagyon volt olyan utazásom, amikor annak hatására megszűnt volna egy csapásra maga a probléma, amivel dolgoztam. Sokkal inkább belülről megélt, nagyon mélyről jövő belátásokat kaptam, mintákat arra, hogy hogyan dolgozzam át a problémát. Megtapasztaltam, ahogy az addig merev, megváltoztathatatlannak hitt gondolkodási mintáim fellazulnak és már módosíthatóak, átírhatóak.
Ugyanakkor bármilyen fájdalmas megértéshez, belátáshoz is jutottam önmagammal kapcsolatban a pszichedelikus szerek hatása alatt, az mindig egy nagyon mély önegyüttérzésben történt, amit a szeretet és hála érzése kísért.
Számomra minden esetben nagyon fontos volt a megfelelő set (lelki állapot, mentális felkészülés, elköteleződés, intenció) és setting (külső környezet, zene, ikaró, kísérő, terapeuta) és az integráció (az élmény feldolgozása, beillesztése a mindennapi életbe, gondolkodás- és viselkedésbeli változás).
Sokszor éreztem azt, hogy olyan, mintha az élmény hatására született volna egy új csapás az idegrendszeremben, hogy még akkor is, ha bizonyos triggerek hatására be is indul a korábbi minta, reakció, már akkor is lehet másféle kimenetele, már van eszközöm arra, hogy változtassak. Saját tapasztalatom és mások folyamatait látva, azt gondolom, hogy megfelelő kezekben és megfelelő módon használva, sokoldalú terápiás potenciál, személyiségfejlődést eredményező tapasztalási lehetőség rejlik ezeknek a szereknek az alkalmazásában.
Réka
FIGYELEM! Az Olvasóink írták sorozat célja a tájékoztatás, nem buzdítunk senkit szerhasználatra. Bemutatjuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Különféle emberek különféle szakaszán vannak a drogfogyasztói spektrumnak – vannak, akik gyógyászati vagy rekreációs fogyasztók, vannak függők, és a kettő között a szürke száz árnyalata. Meggyőződésünk, hogy mindenkinek segít, ha leírhatja az élményeit. Az írásnak terápiás haszna is van. És akinek problémái vannak, annak is támogatás kell, nem pedig ítélkezés (abban is segítséget ajánlunk az olvasóinknak, hogy hol kaphatják ezt meg).
Ha érdekel a drogtéma – akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a rightsreporter(kukac)rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk!