Ma
10 éve, 2014. június 2-án indult el utolsó tripjére a pszichedelikus
kultúra egyik nagy öregje, Alexander "Sasha" Shulgin, az MDMA (ecstasy) hatásainak felfedezője.
Shulgin nem csak
egyszerűen vegyész volt, aki új szereket fedezett fel - de ezeket a
szereket saját magán tesztelte is, hogy feltárja pszichoaktív
hatásaikat. Ezáltal pedig gazdagítsa az emberi elme jobb megismerését. A
klasszikus értelemben vett pszichonauta - a módosult tudatállapotok
tapasztalatai megértésére és megélésére törekvő kutató - valóságos
archetípusa. Akinek a TIKHAL és a PIKHAL című könyvei valóságos
bibliának számítanak a pszichedelikus kultúrában. Amikor a Daath.hu
online pszichedelikus közösség zászlót bontott a 2000-es évek elején, ő
volt az egyik olyan (ellen)kulturális ikon, aki a leginkább inspirálóan
hatott ránk - a közösségre.
Shulginról
kevesen tudják, hogy már azelőtt sztárvegyész volt, mielőtt
pszichedelikus szerekkel kezdett el kísérletezni. A Dow vegyipari cég
kutatójaként egy rendkívül profitábilis rovarirtót fejlesztett ki,
amiért a cég azzal jutalmazta, hogy támogatta a kutatói szabadsága
kibontakoztatásában. 1960-ban egy meghatározó élménye volt a
meszkalinnal, a peyotl kaktusz hatóanyagával. "Teljesen lenyűgözött a
gondolat, hogy annak a napnak a teljes gazdagsága mindvégig ott volt az
elmémben, és a drog csupán egy katalizátor volt ahhoz, hogy felfedezzem
magamban," írta erről később. Innen eredt a csodálata a pszichoaktív
szerek iránt: vajon hogyan képes egy annyira egyszerű szerkezetű
molekula, mint a meszkalin, ennyire gazdag, spirituálisan mély élményt
előidézni? Életét arra tette fel, hogy feltárja a hasonló szerek elmére
gyakorolt hatásait.
Shulgin még a
drogellenes háború beindulása után is szabadon folytathatta a
kísérleteit, amiket később saját jól felszerelt laboratóriumában
folytatott a házában. A drogellenes hatóság, a DEA szemet hunyt a
kísérletek fölött, mivel kihasználták Shulgin szakértelmét
büntetőeljárásokban. Ez majd csak a 90-es években változott meg, miután a
PIKHAL című könyve megjelent, és a DEA visszavonta az engedélyét, hogy
kábítószerekkel kísérletezzen. De addigra a munkájának a hatása már
globálissá vált.
Shulgin messze
legjelentősebb felfedezése az MDMA (3,4-metiléndioxi-N-metilamfetamin)
volt, amit az éjszakában Ecstasy néven ismernek. Bár a szert már
1912-ben előállította a Merck gyógyszercég németországi laboratóriuma,
pszichoaktív hatásait Shulgin fedezte fel az 1970-es évek közepén. És
olyannyira meggyőzőnek találta azokat, hogy megosztotta pszichoterapeuta
barátaival, akik a 70-es évek végén és a 80-as évek elején valóságos
underground pszichoterápiás hálózatot építettek ki az MDMA használata
köré. Bár miután a szer kikerült az illegális piacra, a DEA betiltotta
azt, az MDMA-asszisztált pszichoterápia ma ismét részévé vált a
hivatalos gyógyászatnak, mint a poszt-traumatikus stressz szindróma
ígéretes gyógyszere. Shulgin nélkül erre nem kerülhetett volna sor.
És
Shulgin nélkül ma nagyon sokan nem lennénk azok, akik vagyunk. Mert
vajon hány ember életét változtatta meg visszafordíthatatlanul a
találkozás az MDMA-val? Hány ember gondolkodását, érzésvilágát,
szociális hálóját formálta át meghatározó módon? Még azok közül is, akik
ma már jóval kevésbé vagy egyáltalán nem élnek vele: ez a hatás még ma
is jelen van és érvényesül. És itt most persze nem csak a gyógyászati
felhasználásról beszélek.
Hiába
próbálják izzadtságszagúan bebizonyítani bizonyos károgók (akiknek
többnyire gőzük sincs az egész témáról), hogy ez a hatás kizárólag
negatív és káros volt. Ha nem itatna át mindent egy ilyen kötelező hamis
és képmutató drogellenesség, akkor rengeteg történetet megismerhetnénk
arról, miként nyitotta meg a kreativitás, az innováció
energia-csatornáit, és miként katalizált olyan közösségi élményeket,
amelyek inspirációul szolgáltak még a hétköznapok szürkeségében is.
Igen,
voltak, akik megégegették magukat. De ennek jóval több köze volt a
saját lelkükben tátongó, traumák táplálta, telhetetlenül ásítozó fekete
lyukhoz, ami minden örömet kiszipolyozott az életükből. Miközben
kényszeres kielégületlenséggel hajszolta őket az újabb és újabb
élvezetek felé. És nem pedig az MDMA-hoz volt igazán köze, ami csupán
egy eszköz, csupán egy kulcs, ami zárakat nyit meg - az emberen múlik,
miként használja. Felelősen vagy felelőtlenül. A molekula nem jó, nem
gonosz. Legfeljebb az ember teszi azzá.
Szóval
én köszönöm Shulgin bácsinak, hogy új valóságokra nyitotta rá az ajtót -
emlékezzünk meg Róla hálával halálának 10. évfordulóján!
Ha
fontosnak tartod az írásaimat a Drogriporteren, kérlek, támogasd a
munkánk - nélküled nem tudjuk folytatni, a támogatók pedig ingyen
látogathatják a Drogriporter Szabadegyetemeket is.