A kormánysajtó is kritikátlanul átvette a kormánypárti Drogkutató Intézet megalapozatlan vádaskodásait a Fővárosi Drogstratégiával szemben.
"Fű alatt készítik el a drogliberalizációt" - szól a Magyar Nemzet cikkének hatás- és kattintásvadász címe. A cikket jegyző Molnár János leginkább az ún. copy-paste újságírói módszertant alkalmazta a cikk megírásakor. A cikk tartalma ugyanis egy az egyben át van emelve a kormánypárti Drogkutatói Intézet oldalán megjelent irományból.
Nos, hát ezért nem túlzás, amikor az ilyen lapokat kormánypropagandának nevezzük és nem újságírásnak. Mert az újságírói szakma egyik alapelve az, hogy meg kellene győződni arról, hogy az általuk átvett anyag vajon tényleg megfelel-e a valóságnak. És hogy meg kellene szólaltatni az érintetteket, akiket a cikk vádol, megadni nekik a lehetőséget a reakcióra.
Ez itt még nyomokban sem található meg - engem például, aki a cikk vádaskodásának leginkább a célkeresztjében állok, eszük ágában sem volt megkeresni. Sem a Fővárost. Szóval akkor mondjuk ki, még egyszer és nyomatékosan: ez nem újságcikk, hanem kormánypropaganda.
Kezdjük akkor először a személy elleni (ad hominem) érvekkel. Mi is a bajuk velem? Ha lehántjuk a rosszindulatú megfogalmazásokat, akkor ellenem a cikk azt a három tényt hozza fel érvnek, hogy történészként végeztem, hogy korábban a TASZ-nál dolgoztam, és hogy a 444-re van bekötve a blogunk.
Hm. A helyzet az, hogy ezek közül én egyikben sem látok kivetnivalót. Sőt, mindegyikre büszke vagyok. A drogpolitika egyébként egy multidiszciplináris terület, a TASZ az ország egyik nemzetközileg is legelismertebb jogvédő szervezete, a 444 pedig, a Magyar Nemzettel ellentétben, valódi újság.
Hasonlóan buta érveket hoznak fel a drogstratégia készítésében részt vevő többi szakemberrel szemben, akiket "álcivilnek" neveznek.
Valószínűleg nem csak a teljes tájékozatlanságot, de a tudatos rosszindulatot tükrözi az, hogy a hazai drogszakma legrangosabb szervezetét, a Magyar Addiktológiai Társaságot (MAT) úgy állítják be, mintha valamiféle liberális akciócsoport lenne.
A legviccesebb, hogy a MAT elnökével, dr. Szemelyácz János pszichiáterrel, a pécsi INDIT igazgatójával, Magyarország egyik legelismertebb és legismertebb addiktológusával szemben az egyedüli érvük az, hogy "hosszú évtizedek óta szorosan együttműködik Sárosival".
Hát igen, kedves propagandisták, lehet, hogy ez számotokra meglepő, de így megy ez a független civil társadalomban és szakmai szervezetekben. Mi együtt szoktunk működni, szorosan. Érdeket érvényesítünk, szakmai rendezvényeket szervezünk, kutatunk. Amit ti összeesküvésnek láttok, az a civil társadalom normális működésmódja bármelyik demokratikus országban.
A "szörnyű" igazság az, hogy a hazai addiktológiai szakma színe-virágával nagyon jó és szoros együttműködést sikerült kialakítanunk az elmúlt évtizedekben. Gyakran még azokkal is, akikkel egyébként nem értünk mindenben egyet. Egyfajta ellenhatása ez annak, hogy a kormány az elmúlt húsz évben mindent megtett azért, hogy leépítse és ellehetetlenítse ezt a szakmát.
Hiába próbálja a cikk izzadtságszagúan úgy beállítani, mintha itt valamiféle liberális világnézeti alapon kiválogatott libsi aktivistákat mazsolázott volna össze "fű alatt" a Főváros. Valójában az egész folyamat a bizonyítékra alapozott, átlátható demokratikus szakpolitikai döntéshozás egyik ritka iskolapéldája volt.
Akit részletesebben érdekel, egy korábbi írásomban részletesen is írtam erről
- Először is, a Főváros megbízta a MAT-ot azzal, hogy készítsen helyzetfelmérő tanulmányt, hogy a stratégia a helyzet alapos ismeretében legyen kialakítva.
- Másodszor, a drogstratégiát a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BKEF) munkacsoportjainak vezetői készítették elő - akiket maguk a BKEF-ben részt vevő szakemberek választottak meg maguk közül.
- Harmadszor, a drogstratégia széleskörű társadalmi egyeztetésen ment át, mindenkinek volt lehetősége kifejezni a véleményét. A BKEF-ben és a fővárosi drogstratégia kialakításában részt vett egyébként a Budapesti Rendőrkapitányság (BRFK) vezetője is, aki a BKEF alelnöke, és akinek a drogstratégiával kapcsolatos ellenvetéseit teljesen nyíltan és őszintén megtárgyalta a BKEF.
Hogy a BKEF mennyire nyíltan és befogadóan működik, arra egyébként jó példa, hogy még magának a Drogkutató Intézetnek a munkatársai is jelentkeztek tagnak a munkacsoportokba - sikerrel.
Van ezzel kapcsolatban két kérdésem. Ad 1: ha vajon ennyire átkos sorosista ármánynak tartják, akkor vajon miért jelentkeztek? Ad 2: ha valóban szakmai és nem pártpolitikai érdekek mentén dolgoznak, akkor vajon miért nem vettek aktívan részt a drogstratégia előkészítésében? Mert nem tették. És nem tették a kormánypártok képviselői sem, akiktől egyetlen épkézláb érv, hozzászólás sem érkezett, pedig lett volna rá lehetőségük.
Hasonlóan sziklaszilárd azon érv, hogy a fővárosi drogstratégia ellentmond "az állami vagy uniós szintű szabályozásnak."
Mondjuk kezdjük mindjárt az uniós szabályozással. Az uniós drogstratégia előkészítésében is részt vettem civil
szakemberként, mint az Európai Bizottság drogügyi tanácsadó szervének (CSFD)
tagja. Első kézből elmondhatom, hogy a fővárosi drogstratégia számos
elemét egyenesen az uniós stratégiából vettük át. Többek között éppen
azokat az elemeket, amiket a DKI a leginkább problémásnak talál - így
például azt, hogy meg kell vizsgálni a felügyelt drogfogyasztói
helyiségek és a drogbevizsgáló programok bevezetésének lehetőségét.
Egyébként csak úgy halkan hozzáteszem: az uniós drogstratégiát, amiben szerepelnek ugyanezek, a magyar kormány is jóváhagyta Brüsszelben.
És ami a hazai drogpolitikát illeti, annak elég nehéz ellentmondani. Ugyanis az ország jelenleg nem rendelkezik ilyennel.
Nemzeti drogstratégiája már 2020 óta - négy éve! - nincsen az országnak. Ez igazi hungaricum az Európai Unióban: minden más tagállamnak van nemzeti drogstratégiája. Nálunk viszont még drogköltségvetés sincsen, 2021-ben nemes egyszerűséggel kihúzták a költségvetési törvény tételei közül. Azóta nincsenek pályázatok sem.
Ennek tükrében különösen irónikus az a másik érv a fővárosi drogstratégiával szemben, miszerint valódi hatáskörök és források nélkül próbál változtatni a helyzeten. Könyörgöm, kinek is a felelőssége, hogy megfosztotta az önkormányzatokat a hatásköreiktől és a forrásaiktól? Kinek a felelőssége, hogy nincsenek források ezen a területen?
Ahhoz már tényleg igazán vastag bőr kell, hogy miközben a kormány leépítette a hazai drogpolitikát, azokat teszik felelőssé a források és felhatalmazások hiányáért, akik ennek ellenére is próbálnak valamit tenni, a maguk szűkös keretei között!
Civil oldalon is megjelent a kétely: vajon van-e értelme ilyen mostoha körülmények között a fővárosi drogstratégiának?
És a legtöbb szakember határozott igennel válaszolta meg ezt a kérdést. Mert lehet mit tenni, még így is: a központi koncepciótlanság és forrástalanság miatt olyan nagy jelenleg Magyarországon a tanácstalanság és káosz, hogy már az is nagy segítség, ha egyáltalán leültetjük ugyanahhoz az asztalhoz a különféle drogproblémákban érintett hatóságokat, szervezeteket, intézményeket. Irányt mutatunk, módszertani támogatást nyújtunk, képzünk. Olyan teljesen hiányzó feladatokat végzünk el, ami jobb helyeken a kormányzati háttérintézmények dolga lenne. Mint amilyen nálunk a kormány által 2016-ban szintén megszüntetett Nemzeti Drogmegelőzési Intézet volt.
Magyarországon, ahol se központi (nemzeti) drogkoordináció, se költségvetés, se drogstratégia, se háttérintézmény nincsen, a Fővárosi Drogstratégia hiánypótló szerepet tölt be. Természetesen nem tudja betölteni az űrt, amit a kormányzati semmittevés hagyott maga után, de jelenleg az egyedüli dokumentum, ami legalább foglalkozik az egyre súlyosbodó problémákkal. Minden egyes a drogstratégia kialakításában és végrehajtásában részt vevő szakember és önkormányzat hálát, és nem gyalázkodást érdemel ezért.