2013. július 10.
Múlt hétfőn, azaz július elsején különös tüntetésre került sor Bukarestben. A drogfogyasztóknak segítséget nyújtó szociális munkások, pszichológusok és aktivisták gyűltek össze az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt, hogy felhívják a politikusok figyelmét az intravénás szerhasználók körében egyre aggasztóbb méreteket öltő HIV-járványra. Bár Romániában egészen 2010-ig alacsony volt a vírussal élő drogfogyasztók száma, ez a helyzet rémisztően gyorsan megváltozott: 2007 és 2010 között összesen 30 HIV fertőzést regisztráltak, míg 2010 és 2012 között 360-at!
2013. március 7.
“Szeretem szívni a ragasztót, másom nincs is,” jelenti ki a zavaros tekintetű fiatal srác, és jól beleszippant a zacskóba. “Hét éve élek itt az utcán, és minden nap meg kell küzdenem az élettel.” Bukarest Északi Pályaudvarától nem messze járunk, éjjel 11 körül jár az idő. Egy AIDS-ellen küzdő romániai civil szervezet, az ARAS utcai megkereső buszával érkeztünk ide, hogy a drogfogyasztó és szexmunkás utcagyerekekről filmezzünk. Ezrével élnek a városban. Sokan közülük a csatornahálózatba vették be magukat, ahol nem zavarják őket a rendőrök, és ahol még télen is elfogadható a hőmérséklet. Ahogy a mikrobuszunk (ami eredetileg mentőautó volt) megáll a pályaudvarral szemben, egyre több alak bontakozik ki a homályból – egyesek szó szerint a föld repedéseiből kúsznak elő. A rendőrök ugyanis folyamatosan bebetonozzák a csatornanyílásokat, a hajléktalanok azonban új lukakat vájnak a földbe, amelyeken, bár csupán hason csúszva-másza, de be lehet hatolni a csatornák mélyére. Bele sem nagyon merek gondolni, hogy milyen lehet az élet odalent.