Nem költünk eleget ártalomcsökkentésre

Az ártalomcsökkentés lényege, hogy nem moralizáló, pragmatikus segítséget nyújt drogfogyasztóknak ahhoz, hogy biztonságosabb módon és környezetben fogyaszthassák az általuk választott szereket. Ez nem csak az ő érdekük – hanem az egész társadalomé, hiszen ha ma nem költünk a viszonylag olcsó ártalomcsökkentésre, holnap majd fizethetjük a költséges következmények árát. A legismertebb ártalomcsökkentő program a tűcsere, amely steril eszközöket biztosít a drogfogyasztóknak, hogy így elkerülhessék a különféle fertőzéseket, mint a HIV és a hepatitis B és C vírusok. Ezek a fertőzések ma éppen az intravénás szerhasználók körében terjednek a leggyorsabban.

A UNAIDS szerint az ártalomcsökkentés az egyik leghatékonyabb HIV-megelőzési módszer. 2011-es becslésük szerint elégséges pénzügyi forrásokkal az ártalomcsökkentés 2011 és 2020 között 12,2 millió új HIV fertőzést és 7,4 millió AIDS halálesetet előzhetett volna meg. Bár az ártalomcsökkentésnek nem célja a leszoktatás, fontos lépcsőfokot jelenthet a leszokást célzó programokba, ezért ma már a nemzetközi ajánlásokban közhelynek számít, hogy a jó ellátórendszerben a tűcsere, a detox vagy a rehab ugyanannak az ellátási láncnak az egymáshoz kapcsolódó elemei. Sajnos ez a lánc az utóbbi években sok országban, így Magyarországon is megszakadni látszik, ugyanis a gazdasági válság és a politikai rövidlátás miatt az ártalomcsökkentésre fordított források egyre csökkennek.

Ez a helyzet pedig a jövőben valószínűleg romlani fog. Számos olyan ország ugyanis, ahol a járványügyi helyzet a legsúlyosabb, az utóbbi években átkerült az alacsony jövedelmű országok kategóriájából a közepes jövedelmű országok kategóriájába – ezzel pedig elestek a fő nemzetközi pályázati forrásoktól. A donorok logikája az, hogy amennyiben egy államnak jelentős bevételei vannak, akkor magának kell biztosítania a HIV-megelőzés forrásait. A kormányoknak azonban gyakran eszük ágában sincs biztosítani azoknak a megelőző programoknak a folyamatos működését, amelyeket korábban nemzetközi pénzből alapítottak. Az intravénás szerhasználók 75%-a ma már közepes jövedelmű országokban él. A nemzetközi közösség által meghatározott cél, hogy 2015-ig 50%-al csökkentsék a HIV előfordulását az injekciós szerhasználók körében, álom marad.

Vietnám az egyik legjobb példa, hogy milyen pozitív hatást gyakorolhat az időben bevezett ártalomcsökkentés a HIV-járványra: amióta a kormány jelentős nemzetközi pénzügyi támogatással bevezette ezeket a programokat, a HIV-fertőzések száma évről évre csökken. A hivatalos becslések szerint a tűcserék 2003 és 2012 között 31 ezer fertőzést és 872 halálesetet előztek meg Vietnámban!

A jelentést kiadó három nemzetközi szervezet szerint a Globális Alapnak meg kell változtnia a pályázati feltételeit: ne csak az alacsony jövedelműnek minősített országokban támogassanak ártalomcsökkentő programokat, hanem azokban a közepes jövedelmű országokban is, ahol a járványveszély a legsúlyosabb. A nemzetállamoknak jóval nagyobb pénzforrásokat kell biztosítaniuk a Globális Alap számára, és garantálniuk kell, hogy az Alap a források arányos részét fordítja az ártalomcsökkentő programok támogatására.

Fontos az a jelszó is, amit a UNAIDS adott ki az országoknak: Ismerd meg a járványodat! (Know your epidemic!) - magyarul megfelelő kutatásokra is szükség van a helyi járványügyi helyzet felmérésére. A jelentés felhívja a figyelmet, hogy csupán 89 országból van adat az injekciós drogfogyasztók számáról, és 111 országból a HIV előfordulásáról a drogfogyasztók körében. Magyarországon például már évek óta nem készült becslés sem a drogfogyasztás előfordulásáról általában, sem pedig az injekciós drogfogyasztók számáról. Ha bizonyíték alapú politikát akarunk folytatni, az nem lehetséges enélkül.

Sárosi Péter
Melbourne, Ausztrália