A német zöldek legalizálnák a füvet


Ezért törvénytervezetet készítettek, ami a felnőttek számára legálissá tenné a kannabisz fogyasztását, és 2 milliárdos adóbevételt hozna az államkasszának. Vajon az LMP és a PM mikor követik őket?

 A német zöldpárt (Bundesverband der Bündnis 90/Die Grünen) Kannabisz Kontroll Törvény címmel 69 oldalas, rendkívül részletes törvénytervezetet dolgozott ki. Ennek az a célja, hogy megvédje a fiatalkorúakat a feketepiac ártalmaitól azáltal, hogy szigorúan szabályozott legális kannabisz-piacot teremt, tehát kifehéríti a fű feketepiacát. A tervezet szerint 30 gramm alatt bárki legálisan tarthat magánál kannabiszt, és fejenként három növényt termeszthet személyes használat céljából. Persze nem is a zöldek lennének, ha a törvény nem tiltaná a genetikailag módosított (GMO) vagy veszélyes vegyszerekkel kezelt kannabisz termesztését. Részletesen szabályoznák, hogy a kannabisz termékek csomagolásának milyen információkat kell tartalmaznia, a termékeket állami minőségellenőrzésnek vetnék alá, a nemdohányzók védelméről szóló jogszabályok pedig éppúgy érvényesek lennének a fűszívásra is.

 A fű adásvételét azonban engedélyhez kötnék, az utcai dílerkedés, és a kannabisz-termékek bármilyen reklámozása továbbra is tilos maradna. A kannabiszt állami engedéllyel rendelkező boltokban lehetne forgalmazni, ahol elkérnék a személyi igazolványt a vásárlóktól, és amelyek nem lehetnének iskolák közelében. A kannabisz boltok alkalmazottainak speciális képzésen kellene részt venniük, ami a felelősségteljes fogyasztásról szól, és amelynek segítségével ártalomcsökkentő tájékoztatást nyújthatnak a vásárlóknak.

 Az új szabályozás az államot is többletbevételhez juttatná. Grammonként 4-6 eurós adót vetnének ki a kannabiszra, még éppen annyit, hogy így is olcsóbb legyen, mint jelenleg a feketepiaci ár. A zöldek szerint a legális zöld 1-2 milliárd eurós többletbevételt hozna az államkasszába.    


A német zöldek elnöke egy kannabisz-növénnyel az erkélyen

“A feketepiacon nem kérik el a személyi igazolványt,” jelentette ki a párt elnöke, Cem Özdemir. “A törvényünk hatékony védelmet nyújtana az ifjúságnak, ugyanis kiszárítaná a feketepiacot és csak engedélyezett boltokban tenné lehetővé a forgalmazást 18 éven felüliek számára.” Özdemir szerint a szomszédos Hollandiában a legális forgalmazás nem jelentette a fogyasztás elszabadulását és növekedését, sőt, kevesebben fogyasztanak ott füvet, mint a szigorú drogpolitikát folytató Franciaországban.

A törvényjavaslat elfogadására jelenleg Németországban is csekély az esély, hiszen a kormányzó kereszténydemokraták és szocdemek ellenzik a legalizációt, és a támogatók aránya még a lakosságon belül is csupán 30% (az USA-ban már 60% körül). Ezzel valószínűleg a zöldek is tisztában vannak, azonban azt is tudják, hogy egy ilyen törvényjavaslat napirenden tarthatja a kérdést, és sok embert éppen az a vita győzhet meg, ami a médiában folyik a javaslat kapcsán. A németek többsége (80%) viszont már támogatja a kannabisz gyógyászati felhasználását, jelenleg 382 páciens legálisan fogyaszthatja a növényt mint fájdalomcsillapítót a szövetségi gyógyszerhatóság (BfArM) engedélyével. Amerika a legjobb példa arra, hogy a nyilvános vita, az ismétlődő reformtörekvések sokat használnak a közvélemény átfordításának. 

A magyarországi zöldek, a Lehet Más a Politika és a Párbeszéd Magyarországért eddig nem szólaltak fel a kannabisz legális szabályozása mellett. A magyar állam a kannabisz gyógyászati felhasználását egyáltalán nem ismeri el, holott információnk szerint igen sok beteg használja azt fű alatt fájdalom- és hányinger-csillapító és görcsoldó hatásai miatt. Nekik szembe kell nézniük a büntetőjogi következményekkel, ha lebuknak.  

Sárosi Péter