Rétvári Bence államtitkár a parlamentben egy interpellációra válaszolva kijelentette: "az elmúlt hat évben szakítottunk a tűcserékkel, és inkább a felépülés-központúság felé indítottuk el a drogmegelőzési politikát. A nemzeti drogellenes stratégia fő cselekvési területe: azok, akik még nem próbálták ki a kábítószereket, bennük erősítsük meg, hogy helyes utat követnek! Másrészről nyilvánvalóan, akik már valamilyen módon rabjaivá váltak, azokat megpróbáljuk leszoktatni, felépülés-központúan kisegíteni a függőségből. Éppen ezért szakítottunk a tűcserékkel, és inkább a felépülés-központúság felé indítottuk el a drogmegelőzési politikát." Az állítás szerint, amit oly buzgalommal próbál Rétvári úr bevésni a hallgatóság elméjébe, hogy kétszer is elismétli, a 2010 előtti átkos liberalizmus tűkkel segítette halálba a drogfüggőket, míg a jelenlegi nemzeti kurzus kiveszi a tűt a drogfüggők kezéből és felépüléshez segíti őket.
A maga primitívségében rendkívül logikusnak és vonzónak tűnik ez a tétel: minek segítenénk a drogost a drogfogyasztásban, ha le is tudjuk szoktatni a drogozásról? És mint a bonyolult társadalmi problémákra adott egyszerű válaszok többsége, ez is teljesen rossz.
Először is, a tűcsere programokat nem a szocialista kormányzat legitimiálta először Magyarországon, hanem az első Fidesz kormány, ami egyébként teljes pártközi konszenzusban megalkotta az első nemzeti drogstratégiánkat (2000-2009). A miniszterelnököt akkoriban Orbán Viktornak, az ifjúsági minisztert Deutsch Tamásnak hívták, a kábítószer-ügyekért felelős helyettes államtitkár pedig nem holmi drogliberalizátor, hanem egy konzervatív református lelkész volt. Ez a stratégia kimondta, hogy a tűcsere az injekciós drogfogyasztók körében a fertőzések (pl. HIV, hepatitis C) megelőzésének "egyetlen hatásos és költséghatékony eszköze". Az első Fidesz kormány építette ki, nagyon helyesen, az ún. ártalomcsökkentő programok pályázati támogatásának rendszerét, amelyeket nagyrészt civil szervezetek végeztek, hiszen a civilek hatékonyabban tudják elérni és bevonni a drogfogyasztókat, mint a merev hivatali folyamatokhoz kötött állami intézmények.
Másodszor, a jelenlegi kormányzat nemzetközi szinten többször is kötelezettséget vállalt a tűcsere programok támogatására, így például az Európai Unió drogstratégiájának és akciótervének elfogadásakor, de akkor is, amikor idén áprilisban az ENSZ közgyűlésén megszavazta azt a záródokumentumot, amely előírja a tagállamok számára a steril injektáló felszereléshez való hozzáférést. A nemzetközi fórumokon mást mutatunk kifelé, mint amilyen drogpolitikát idehaza valójában folytatunk.
Harmadszor, a felépülés nem a tűcsere ellentéte. Sőt, többet mondok: tűcsere nélkül nincs valódi felépülés sem. Rétvári úr teljesen az eredeti értelméből kiforgatva használja a felépülés fogalmát, amelynek a hazai drogpolitikai diskurzusba való átültetéséért egyébként irónikus módon éppen a bezárt tűcserét üzemeltető Kék Pont Alapítvány igazgatója, Dr. Rácz József professzor tette a legtöbbet.
A felépülés fogalma a 20. század közepén a deinstitucionalizációs (a mentális betegségekkel élők totális intézményekből való kitagolását célzó) mozgalom sikere kapcsán terjedt el, mint a betegség-központú megközelítés alternatívája. Célja, hogy a mentális betegséggel élő személy (vagy esetünkben a drogfüggő) képessé váljon meghaladni a betegként való létezést, legyőzve a belső stigmát, amelyet a társadalomból kirekesztett helyzete teremtett. A felépülés egy folyamat, az egyén és a közösség fejlődésének folyamata, ami nem kizárólag a függőségből való felépülést jelenti, de a társadalom felépülését is a kirekesztő, büntető drogpolitikából (Észak-Amerikában például a feketék a rabszolgaságból épültek fel, az őslakosok a népirtások traumájából).
A felépülés-központú ellátásnak éppúgy részét képezik az ún. alacsony küszöbű programok, így a tűcsere is, mint ahogy a teljes józanságot célzó terápiás programok. Ezek valójában ugyanannak a lépcsőnek a különféle fokait képezik: ahhoz, hogy egy utcai injekciós drogfogyasztó egyáltalán eljusson annak a gondolatáig, hogy felépüljön, a tűcsere programokon keresztül vezet az út, hiszen a drogfogyasztó ott találkozik először az ellátórendszerrel. Nem csak azt írja a felépüléssel kapcsolatos szakirodalom, hogy a tűcsere az első lépcsője egy integrált ellátórendszernek, de egyes szerzők (így Stephen Bamberg) szerint a tűcsere egyenesen a felépülés előre tolt bázisa (recovery outpost)!
Magyarországon az elmúlt években divatossá vált az a szemlélet, amely szerint a felépülés egy az ártalomcsökkentést meghaladó paradigma. Pedig valójában egymást kiegészítő, egymást erősítő elemei egy integrált ellátórendszernek, és egyik nélkül sem adhatunk hatékony választ arra a kihívásra, amit a dizájner drogok és a hepatitis C vírus terjedése jelent.
Forrás: Nemzeti Drog Fókuszpont
A kormány a nemzeti drogstratégia végrehajtását szolgáló szakpolitikai programból teljesen ki akarja hagyni a tűcserét, amit a tervezet még csak nem is nevesít. Ennek a döntésnek valódi tragikumát akkor mérhetjük fel, ha áttekintjük a Nemzeti Drog Fókuszpont frissen megjelent éves jelentésében szereplő járványügyi adatokat. A 2008-as 23%-ról 2015-re közel 50%-ra nőtt a hepatitis C vírus előfordulása az injekciós drogfogyasztók körében, miközben 2011 és 2015 között 650 ezerről kevesebb, mint 190 ezerre csökkent a kiosztott steril fecskendők száma. A Világegészségügyi Szervezet (WHO) évi 200 steril fecskendő kiosztását tartja minimálisan megkövetelendőnek ahhoz, hogy a tűcserék hatékonyan tudják megelőzni a járványokat: nálunk ez a szám most 30 körül van, ezzel a sereghajtók között vagyunk az egész Európai Unióban.
"Segíteni, nem kriminalizálni," mondja Észtország volt belügyminisztere egy budapesti konferencián
A múlt héten a budapesti Európai Ifjúsági Központban a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Egyesület (Harm Reduction International) konferenciát tartott, többek között a tűcserék finanszírozásának témájában. Ezen részt vett Jindrich Voboril, a cseh nemzeti drogkoordinátor, aki elmondta, hogy hazája a drogfogyasztók büntetése helyett az ártalomcsökkentésre helyezte át a hangsúlyt, és évente több, mint 6 millió steril fecskendőt osztanak ki! Szintén részt vett az eseményen a volt észt belügyminiszter, Ken-Marti Vaher, aki elmondta, hogyan reagált kormánya a drogfogyasztók körében rohamosan terjedő fertőzésekre. Dekriminalizálták a drogfogyasztást, fejlesztették az ártalomcsökkentő programokat. Ma már jóval 200 fölött van az egy drogfogyasztóra jutó kiosztott steril fecskendők száma Észtországban, és ennek megfelően sikerült visszaszorítaniuk a hepatitis és HIV fertőzéseket. Jellemző, hogy eközben a magyar kormány még a konferenciára sem jött el, hogy kifejtse álláspontját. Nagyon jól tudják, hogy a Rétvári Bence és Kocsis Máté által favorizált demagóg drogpolitika legfeljebb egy kocsmai vitában (vagy egy mai magyar parlamenti vitában, ami nem mindig sokkal magasabb színvonalú) vállalható, szakmailag viszont vállalhatatlan és védhetetlen.
Sárosi Péter