Mindig gyomorgörccsel hallgatom a preventív jellegű előadásokat. Valahogy sosem az jön ki belőle egy szerhasználónak, amire felfigyelhetne.
De persze itt meg lehet jegyezni, hogy a prevenciónak nem a szerhasználók a célközönsége, hanem épp az ellenkezője. Teljesen jogosan jegyezhetjük meg.
Viszont figyelmen kívül hagyjuk az agy alapvető működését: ami a „ne nyúlj drogokhoz” -ból annyit fog fel, hogy „nyúlj drogokhoz”. A gyerekek is ösztönösen hagyják figyelmen kívül a „ne” szócskát, szinte bármilyen kontextusban. Köztudott tény Éva óta – köszi amúgy-, hogy a tiltott gyümölcs mindig vonzóbb. De miért is vennénk figyelembe bármit is. Reménykedjünk abban, hogy ha még egyszer utoljára belerúgunk a döglött lóba, akkor nem fájdul meg a lábunk.
Szavak nélkül
A következő, amivel nem nagyon tudok azonosulni, az az, hogy képtelenség erről a témáról érdemlegesen beszélgetni.
A szerhasználók el tudnak magukkal beszélgetni, amivel nyilván megteremtik a maguk valóságát. Ebbe sem a segítők, sem a tanárok, sem a szülők, sem az előadók nem látnak bele. Épp azért, mert nem tettük még fel azt a kérdést, hogy őket mi érdekli ezzel kapcsolatban? (Miben várnának segítséget a „van nálad tesóm?” -on kívül?) Azért nem, mert ha kitudódik akár az iskolában, akár otthon, hogy ő szerhasználó, tehát alkohol helyett valami mással kopogtat a Pokol ajtaján, akkor a közkedvelt bélyeg kerül elő. /Értsd ahogy akarod. /
És nem feltétlenül az iskolatársaitól. Hanem éppen azoktól, akikben megértést keres. Akár tudatosan, akár tudattalanul. Személyes tapasztalat, hogy ha van egy olyan akár tanár, akár bármilyen segítő, akivel fesztelenül és hivatalos következmény -létrejövő stigma- nélkül beszélgethet a használatról, akkor lesz egy visszacsatolási pontja. Egy realitás pont. Ehhez visszatérhet, ha túlzásba viszi épp a szerhasználatot. Mert érezni fogja, hogy mi a túlzás. Kialakul egy határvonal, amihez képest elmozdul akár fel, akár le. Nos, ha nincs ilyen lehetőség, akkor marad a közös szerhasználat a külső világ kizárásával. Így kerülnek a peremvidékre mind mentálisan, mind pedig társadalmilag. Bár azért itt érdemes megjegyezni, hogy lassan az lesz a - szociológiai értelemben vett - normális, hogy használják, a deviáns pedig aki nem.
Szembe kéne már nézni azzal a ténnyel, hogy van szerhasználat (a legalális is!) az általános iskolákban, a középiskolákban, a gimnáziumokban, az egyetemen sőt még a felelősségteljes és társadalmilag teljesen elfogadott és megbecsült emberek között is. Igen tudom, váratlanul ért mindenkit. Meglepő, hogy nem csak Én csinálom…
Amíg ezzel az alapvetően maradi és teljes mértékben felesleges, megbukott ténnyel harcolunk, miszerint nincs droghasználat és amíg tagadjuk, csupán a bürokrácia intézménye miatt, holott mindenki tud róla, addig hasadt tudattal kell leélni az elkövetkezendő évtizedeket. Szíve joga mindenkinek, de nem feltétlenül egészséges állapot.
Ha leírjuk egy papírra, hogy „Nincs drogfogyasztás Magyarországon”, akkor az valóssággá válik? Sajnos igen. Ezt úgy hívják, hogy képmutatás. Viszont jól figyeljétek meg mindig azt a képet, amit mutatnak. Mert sokkal többet árul el rólatok, mint azokról, akik mutatják. Ha elhisszük, hogy az a valóság és nincs semmi beleszólás (valami ilyesmi a szabad akarat is), akkor mindig el kell kezdeni kételkedni, mert ott valami zavarossá válik.
A primitív -és itt most az antropológiai értelemben vett fogalomra gondolok- kultúrákban a közvetítő szerepet a szellemi és a fizikai világ között a sámán töltötte be. A sámánok aktív tagjai voltak a közösségeknek/társadalmaknak. Ezeket a közvetítő szerepeket veszik át a hamis próféták. Azokat onnan könnyű felismerni, hogy olyan, mintha mondanának valamit, de ha becsukod a szemed és próbálod elképzelni, hogy miről beszél, akkor önmagadon kívül nem jut eszedbe semmi. Tehát ezek az egoboosterek. Akik elhitetik veled, hogy Te vagy a világ közepe, légy sikeres, tiéd a világ és elnyered a boldogságot. Hát egy kalappal hozzá.
Kérdés, hogy keveredtünk ide a prevenciótól?
Szerintem arra van szükség egy preventív előadáshoz, hogy először is felejtsük el ezt a semmitmondó nevet. Szimplán hívjuk Drogkultúrának. Pont úgy ahogy itthon a pálinka a nemzet itala és az alkohol a kultúra része, annyira, hogy vannak borkóstoló előadások egyetemeken. Ezt nem a szokásos drog-alkohol körvonalra szeretném húzni. Azt is el kell fogadni, hogy nem akar mindenki alkoholt inni, mert másban találja meg a Sátánhoz vezető rögös utat. Mellesleg jegyezném meg, hogy a párhuzamos szerhasználat eléggé jellemző népünkre. Elég csak a szocialista időszakig visszamenni. Az alkohol mindig megbújt a háttérbe. Szinte nem is volt kérdés, hogy valaki iszik-e, ahogy a mai napig sem. Olyan, mintha ez lenne a 0, aztán ezen felül vannak A DROGOK. Talán a kapudrogelméletet meglehetne vizsgálni újra, ha a marihuánát kicserélnénk alkoholra. A gyermekkori kondicionálás hangjai: „megihatod a habját”.
Drogkultúra
Hogy mit képzelek el ezen belül?
Mindenképp ismeretátadást, tapasztalatot. Mind a tudományos és mind a felhasználói szintről. Egymást kiegészítve és semmiképp sem egymással harcolva feleslegesen, mert azzal nem vagyunk előrébb.
Sokszor találkozunk azzal, hogy az adott tanulmány épp nem fedi a mi tapasztalatunkat és vica versa. Ezeken túl kell lépni. Egyik sem „oltja ki” a másikat. Egyik sem lesz értéktelenebb, csupán különböző arcai a jelenségnek.
A kábítószer történelmi helyzetéről is órákat lehetne beszélni és szerintem ez a legtöbb embert foglalkoztatja. Nem, nem propagálás. Körül néztünk már az interneten? Mi az, ami nem „népszerűsíti” a szerhasználatot? A Super Bowl sörreklámjai? A Big Pharma reklámjai? Esetleg a New Line trap-rap valami vonal? Vagy az egész hiphop? A rock és az alkohol? A beatkorszak? Az irodalom?
Jó persze értem. Azért egy iskolai előadás túl van már egy egészséges határon. Minden más meg létezik párhuzamosan tovább.
Be lehetne mutatni nekik az egyes drogokat. Amik jelenleg is részei az emberek életének. Az ismeretlentől való félelem miatt vagyunk meggondolatlanok és felelőtlenek. Bár a felelősségről ebben a korban nehéz beszélni, tekintve, hogy 25 éves korunkra érünk be biológiai tekintetben és bármennyire is csábító az a képzet, hogy ez „csak” biológia és mentálisan mindez felülírható, hát…nem. (Azonban ez csak az egyik fele az éremnek.) És itt el lehet kezdeni ismét baszogatni a fiatalabb generációkat. „Bezzeg az én időmben nem volt ilyen szar a herbál, azt sem tudom, hogy képesek elszívni már ezt ezek a mocskos kölkök.” Ne kapaszkodjunk fel minden nosztalgiavonatra.
A bemutatást persze nem fizikai formában értettem, azt megoldják majd ők hétvégén. Csak legalább tudják, hogy mit használnak és mi a várható hatása. Ezért is propagálom a www.daath.hu-t amikor csak tudom.
Itt már rég nem arról van szó, hogy használják vagy nem, hanem arról, hogy hogyan. Ezt az utat kell nekik megmutatni -és ehhez kapcsolatos szakirodalmakat nem nagyon találok. Maximum szépirodalmi keretek között. Ha még mindig az igen-nem kérdéskörben vizsgálódunk, akkor nem jutunk előrébb. Ezt a hozzáállást nem feltétlenül csak a kábszeresekre értem. Minden „deviáns” és kirekesztett egyénre. Ez nem függ semmilyen politikai párttól. Még csak a csillagok együttállásától sem. Ez csak azon múlik, hogy Te, hogy állsz azokhoz, akik segítséget KÉRNEK.
Zárásképp pedig kitartást szeretnék kívánni a TépőZárra. Figyeljetek a „még csak” és a „már csak” szóhasználatra. Adhat + 1-2 napot.
László Sándor
FIGYELEM! Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a rightsreporter@rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.