Drogfogyasztók mozgalma a munkatáborok árnyékában

Hogy indítottak mozgalmat a drogfogyasztók ott, ahol tömegesen gyilkolják őket? A droghasználók aktivizmusának történetét bemutató filmsorozatunk ázsiai részéből kiderül.

Az epizódot az oldal tetején lehet megnézni, a magyar felirat automatikusan elindul majd.

Az ázsiai országokban a droghasználókkal való bánásmódra általában a szigorú büntetés és sok esetben a kegyetlenség jellemző. Kína, Indonézia, Szingapúr, Thaiföld, Malajzia, Vietnám, Sri Lanka rendszeresen kivégzi a drogkereskedőket. Nemrégiben még Kínában élőben lehetett élvezni a televízión közvetített kivégzéseket, és ez az ország az, ahol a legtöbb kivégzést végzik a világon (5-6000 körül évente). 

A kivégzések gördülékenységét az olcsón, kis személyzettel, mobilisan működtethető kivégző buszok segítik.A nemzetközi szervezetek sorozatos tiltakozása ellenére, a mai napig közel félmillió embert tartanak fogva úgynevezett “kényszergyógykezelő központokban” (Compulsory Drug Treatment Detention Centers). Közel ezer ilyen létesítmény van 7 ázsiai országban, amik valójában nem mások kényszermunkatáboroknál. Ezekbe a munkatáborokba az utcáról összeszedve, egy pozitív vizeletteszt alapján, vagy a szomszéd feljelentése révén lehet bekerülni. (Korábbi hosszabb filmünket a témáról itt lehet megnézni.)

Az egymillió koncentrációs táborokban fogvatartott Ujgur mellett pártunk és kormányunk kedvenc államkapitalista diktatúrájában 300 ezer körüli embert tartanak fogva kényszermunka táborokban, droghasználatuk miatt.Ezekben a táborokban nincsen semmilyen tudományos bizonyítékon nyugvó terápia. Helyette fizetés nélkül dolgoznak, magáncégeknek. Mindennaposak a verések és a nemi erőszak. Ahogyan Joseph Amon a Human Rights Watch munkatársa mondta nekünk még 2012-ben:

"Kínában meginterjúvoltuk az egyik volt őrét egy ilyen kényszergyógyító központnak. Megkérdeztük miért van az, hogy a központ rutinszerűen tesztel mindenkit HIV-re, de nem adják oda a foglyoknak az eredményeiket. Az őr nyíltan azt mondta, 

'Nos azért teszteljük őket, hogy megtudjuk melyik nő HIV pozitív, hogy tudjuk kivel kell gumit használnunk. Aztán szexelünk velük, majd heroint adunk nekik, hogy megnyugodjanak utána."Az ilyen típusú munkatáborokban senyvedők száma az utóbbi tíz évben alig csökkent.

Mintha a Magyar külpolitika vezérelve lenne, hogy olyanoknak udvaroljunk a leginkább, akik a legtöbbet gyilkolják a saját népüket. 

Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Davaóban 2017. március 27-én. Balról Enrique Manalo Fülöp-szigeteki külügyminiszter, jobbról Delfin N. Lorenzana védelmi miniszter látható.Fotó: KKM / MTI

Szijjártó Péter például azzal a Rodrigo Dutertével parolázott első EU-s külügyminiszterként, aki maga szólította fel a rendőrséget és a lakosságot a droghasználók legyilkolására. "Hitler lemészárolt három millió (sic!) zsidót. Van itt három millió drogfüggő. Boldogan lemészárolnám őket."A droghasználók elleni gyűlöletkeltésének ("Tedd meg te magad, ha van fegyvered. Támogatlak benne.") és az ehhez szisztematikusan megteremtett jogi környezetnek meg is lett a következménye: 

30 ezer embert gyilkoltak meg az országban, 5000 körüli emberrel a Fülöp-szigeteki rendőrség maga végzett, 25 ezer embert pedig a Duterte által feltüzelt csőcselék ölt meg. Az egyik gyilkos így nyilatkozott arról, miért lövi agyon a droghasználókat:

"Meg akarom ölni. Ő egy rossz ember. Rossz ember megölésében nincs bűntudat. Ha függőket gyilkolsz, az segíti a nemzetet. Ez az elnök kampánya."A dokumentumfilm sorozatunk mai részében bemutatjuk azoknak a droghasználóknak a bátorságát akik az ilyen és ehhez hasonló politikájú országokban felvállalták a droghasználói identitásukat és kiálltak a jogaikért.

Edo Agustian, miután az indonéz rendőrség megkínozta és meglőtte, droghasználó szervezetet alapított. Az Indonéz Droghasználók Testvérisége (PKNI - Persaudaraan Korban Napza Indonesia) nevű szervezetnél küzdött a kényszergyógykezelések ellen, vagy az ellen, hogy a mai napig a hozzátartozóknak fel kell jelenteniük szeretteiket, ha megtudják róluk, hogy droghasználók. A PKNI munkatársaiként minisztériumokkal tárgyaltak, tanfolyamokat szerveztek, vagy megszervezték a könnyebb hepatitisz tesztelést és kezelést.

Simon W. Beddoe több indiai droghasználó szervezetnek a tagja, aktív használóként számos ártalomcsökkentő programot vezetett és képviseli a közösségét a HIV, tuberkulózis és malária elleni küzdelmet finanszírozó Globális Alap koordinációs testületében. Simon a filmben elmeséli, hogy India 1985-ig nem kriminalizálta a kábítószereket. Ekkor járt le ugyanis a nyugati nagyhatalmak által a világra erőltetett 1961-es Egységes Kábítószer Egyezmény türelmi időszaka. Ekkor egycsapásra 60 millió indiai droghasználó vált bűnözővé. Simon és munkatársainak célja, hogy visszatérjenek egy szabályozott modellhez, ami korábban az opium, kannabisz és hasis esetében bevett gyakrolat volt Indiában (és elszórtan a mai napig jelen van bizonyos helyeken).

Anand Chabungbam és Bikas Gurung az Ázsiai Droghasználók Hálózatának (ANPUD) bangkoki irodájában dolgoznak. Anand még a kilencvenes években lépett kapcsolatba az indiai droghasználó mozgalommal. Indiában a kezdetekben a HIV/AIDS a az intravénás droghasználók között terjedt el a leginkább, de ekkor még nem volt hozzáférés gyógyszerekhez. Amit a sorstárs segítők tenni tudtak, az az volt hogy lelki támaszt nyújtottak az AIDS-ben haldoklóknak. Később forrásokat teremtettek az AIDS betegeket megtámadó opportunista fertőzések elleni gyógyszerekre, majd a támogatók megjelenésével ártalomcsökkentő szolgáltatásokat tudtak elindítani. A közösségük védelméért is ki kellett állniuk sok helyen Indiában, ahol az önjelölt igazságosztók és a helyi csőcselék lincselni kezdte a droghasználókat, vagy ahol leközölték az összes droghasználó képét az újságokban.

Bikas nepálból származik. A filmben elmondja, hogy a hivatalos kényszer-gyógykezelések (munkatáborok) mellett létezik egy még talán annál is kegyetlenebb és sötétebb jelenség: amikor civilek, vagy akár volt droghasználók nyitnak "kezelő központokat" vagy "rehabokat", ahol válogatott kínzásoknak és megalázásoknak teszik ki az oda elrabolt és fogvatartott droghasználókat. Ez a jelenség egyébként Oroszországban is elterjedt. Az olyan országokban, ahol nincs bizonyíték alapú, humánus ellátórendszer, a lakosság kiszolgáltatottságát kihasználva a bűnözők könnyen megtalálják ezt a megélhetési lehetőséget. Tudatlanságában a lakosság pedig sok helyen még támogatja is ezt.

A filmsorozat korábbi epizódjaiból láthattuk, hogy Nyugat-Európában a HIV elleni küzdelem jegyében, állami támogatással jöttek létre és léteznek a mai napig droghasználó szervezetek. Az Ázsiai epizód megmutatja, hogy még a totális terror árnyékában is felbukkanak és fennmaradnak ilyen tömörülések, hiszen élet halál kérdése, hogy közösen fellépve megvédjék a közösségüket: hogy hozzá jussanak az életmentő gyógyszerekhez, pl. a HIV vagy Hepatitis vírusok ellen. Hogy a kényszermunkatáborok helyett humánus és bizonyítékon alapuló, önkéntesen vállalt kezeléshez juthassanak. Hogy ne végezzék ki őket a droghasználatért vagy kereskedelemért. Hogy ne ölesse meg őket a rendőrséggel egy pszichopata népirtó tömeggyilkos.

Szöveg és film: Takács István Gábor
A felirat magyar fordítását Bábics László készítette

Az epizód elkészítésének hátteréről:

Simonnal egy Sunil Lukas nevű droghasználó aktivista és filmes forgatott interjút. Edoval Fazrie Permana készített videót. Bikassal és Anannddal én magam forgattam. Ez utóbbi két interjú volt az első kettő amit ehhez a projekthez forgattunk. 2019-ben Bangkokban tartottam egy nemzetközi konzorcium felkérésre ázsiai droghasználó aktivistáknak videó aktivizmus képzést. Akkor még ennek a filmsorozatnak az előkészületei zajlottak, de a kérdőív első változata már készen volt, ezért a tréninget követő délelőtt ellátogattam az ANPUD irodájába és leforgattam velük a két interjút. Még 2010-ben publikáltunk egy rövid dokumentumfilmet az ázsiai kényszer-gyógyító táborokról, amihez az interjúkat az AIDS konferencián vettük fel Sárosi Péter kollégámmal. Ezekből az interjúkból sokat használtam ebben az epizódban. Az indonéziai PKNI interjúkat és a vágóképeket 2015-ben forgattam a PKNI-ről szóló filmhez, amikor indonéz droghasználóknak tartottam szintén videó érdekérvényesítő képzést. A képzésen kis kamerákat is tudtunk nekik adni, amikkel azóta sok kis videót készítettek, többek között a túlzsúfolt börtönökben fogvatartottakkal.

Kik azok a kábítószer-használók akikről a filmsorozat szól?

Az, hogy kábítószer-használó, leginkább egy jogi kategória. Azokat az embereket jelöli, akik az ENSZ egyezményekben és az országok büntető törvénykönyvében listázott tiltott szereket használják. A világon rengeteg ember van, aki tiltott szereket használt már életében, vagy használ jelenleg is. Ezeknek az embereknek a jelentős része különösebb probléma nélkül használja ezeket a szereket, nem válik tőlük függővé, alkalomszerűen, bizonyos eseményekhez kötve használ. Azt is mondhatjuk, hogy gazdagítja a droghasználat az életüket. Van egy kisebbségük a tiltott szerek használóinak, akiknek az életében a tiltott szerek használata sokkal nagyobb teret nyer, vagy akik függővé válnak ezektől a szerektől és a droghasználat rájuk és környezetükre nézve "problémássá válik". Vannak köztük olyanok, akik injekciósan használnak tiltott szereket, például heroint vagy kokaint. A drogtilalom mindenkire érvényes, de kevésbé hat a különböző drogokat használó és különböző szocio-ökonómiai, vagy társadalmi státuszú emberek életére.  A leginkább pont azokat érinti negatívan a büntető drogpolitika, akiknek egyébként is nagyobb problémájuk van, akik marginazáltabbak, akik kockázatosabban és veszélyesebb szereket használnak. A filmsorozatunk elsősorban ezeknek az embereknek a polgárjogi harcáról szól.