Tisztelem a törvényeket - de kedvelem a kannabiszt

Fotó: wiki

Olvasónkat megihlette Nóra múltkori beszámolója, amiben saját magára ismert, és megírta a saját fűhöz fűződő kapcsolatát. Olvassátok Elanor beszámolóját!

Pár hete – április 10-én - olvastam a Drogriporter oldalán egy cikket, amiben egy Nóra nevű nő írta le füvezős megéléseit. Sokszor elolvastam, mert nagyon megérintett a cikk, nemcsak azért, mert az íróval nagyjából azonos korosztályban, társadalmi- , családi-  és élethelyzetben lehetünk, hanem mert mindazt szinte szóról szóra megéltem, amiről beszélt.
Én úgy 10-15 évig szívtam majdnem napi rendszerességgel. Fiatalon is próbáltam párszor, aztán hosszú évekig semmi.Bő tíz éve, épp megzakkant állapotban, válás után futottam össze egy régi ismerőssel, aki megkínált. Mondhatjuk, hogy onnantól függő lettem.

Illetve, addig is az voltam: A szokásaimtól, emberektől, például. Mindig is szorongó voltam, aki túlaggódja a dolgokat, önértékelési zavaraim voltak, emiatt tapadtam emberekre, és hát, ez többször nem is jött ki jól. Amúgy függőséget gyakorlatilag BÁRMI okozhat. Ismerek olyat, akinek a napi 1,5 liter kóla elmaradhatatlan, más a kávéról nem tudna lemondani, és bunkó és agresszív, ha nem kapja meg a reggeli, meg később a többi napi adagját.

Bárminek az elmaradása, aminek a létéhez hozzászoktunk - mert bizony a szokásaink rabjai vagyunk - okozhat az emberekben feszültséget. És persze a megszokásainknak is rabjai vagyunk.

Sokan ezért – is - maradnak benne például egy lelkileg és/vagy testileg bántalmazó kapcsolatban, mert a megszokott, ismert rossz még mindig több biztonságot nyújt, mint kilépni az ismeretlenbe, a bizonytalanságba.

Nekem a fű szemléletváltást, más látásmódot adott. Hozzásegített ahhoz az elhatározáshoz, hogy egy következő kapcsolatban – és más helyzetekben is - önmagam akarok lenni, nem akarok színlelni és színészkedni, megjátszani kedvességet, jófejséget, orgazmust, okosságot, bármit.

Őszinte akartam lenni egy őszinte kapcsolatban, és ez meg is jött, immár évtizedes boldog házasság képében. Munka fronton is nagyot léptem, teljesen új és ismeretlen területen kezdtem dolgozni. Nem mertem volna megtenni, ha nincs a fű.

Elolvastam a Nórás cikk alatti kommenteket is. Írták néhányan, hogy a hosszútávú, rendszeres szívás személyiségváltozást, az arra hajlamosaknál paranoiát okozhat. Ez utóbbit nem tudom, nincsenek füvezős ismerőseim. Én legtöbbször egyedül, néha a haverommal szívtam, aki anno megkínált, és azóta is tőle vettem is a cuccot, de ő tavaly év végén – oly sokakkal együtt - elment.

Az viszont biztos – hiszen megtapasztaltam magamon -, hogy a fű valóban okozhat személyiségváltozást. Nálam ez abszolút pozitív volt. Ami az alaptermészetemben nem olyan jó – mint a szorongás, ingerlékenység, türelmetlenség -, azt tompította, a jó dolgokat felerősítette, segítette kibontani. Imádtam szívni!

És marhára hiányzik az általa okozott lazaság – ami az én szorongó természetemmel egyesítve pont jó mértékű lett -, fellépés, magabiztosság, látásmód, meg a többi érzés, és minden, amiről Nóra írt, azok a szép, és felemelő, és tényleg kiteljesítő dolgok. Nekem – is - a fű segített, kellett!, hogy sikeres és önálló életet tudjak élni.

A munkám elég komplex - fogyatékkal élők egy csoportja érdekében dolgozom-, része például a pályázatírás, esetkezelés, előadások tartása, érdekvédelem. Azt vettem észre, hogy ha elszívok egy spanglit, sokkal szélesebb spektrumban, ugyanakkor részletgazdagabban látok rá dolgokra, jobb pályázatokat, leveleket írok (és ez az írás is mennyivel jobb lehetne, ha szívok előtte! :-D ).

Ha így tartok előadást, karizmatikusabban tudok fellépni, több a pozitív visszajelzés, jobban átmegy az üzenet.

Egy évvel ezelőtt eljutottam oda is – hosszú belső út után, amihez szintén kellett a fű-, hogy szakemberhez fordultam, és elkezdtünk feldolgozni régi traumákat.Volt sokszor, hogy hosszabb-rövedebb időre elutaztam, ilyenkor soha nem vittem magammal spanglit. Ez soha nem okozott gondot, de mindig jó volt hazaérkezés után rágyújtani.

Azt hiszem, mindennél a mérték a lényeg. A napi 1,5 liter kóla, a 6. kávé, vagy akár a túlzásba vitt edzés is egészségkárosító és romboló lehet. Az alkoholra meg nem is szeretnék szót vesztegetni, annyira egyértelműen károsabb, mint a fű; csak hát társadalmilag elfogadott. Én amúgy egyáltalán nem iszom alkoholt, nem szeretem, és előbb leszek rosszul tőle, minthogy éreznék bármi kellemeset.

Nálam a füvezős pozitívumok mellett egyetlen negatívum volt: az erős frusztráció, hogy tiltott dolgot cselekszem, illetve ezzel szembeállítva a kép, ami él magamban magamról – hogy „jó” ember vagyok-, és a környezetemben rólam.
Alapvetően törvénytisztelő – na jó, egyre kevésbé tisztelő, de betartó -, és szabálykövető vagyok, és a háttérben mindig zavart, hogy „bűnözök”, lebukhatok, meghurcolhatnak, és ez kihathat a családomra, ismerőseimre is.Basszus!

Én, mint bűnöző!... Hiszen, azt sem tudtam és tudom, merre induljak, hogy újra tudjak venni! Egyszerűen nem forgok ilyen körökben – úgy látszik. Célozgattam pár ismerősnek, akikből kinéztem, hogy van remény, de nem jártam sikerrel. Már én is azt hittem – és itt is visszautalok Nóra egyik kommentjére-, hogy csak mi voltunk az országban, akik füveztek, de azért a többiek hozzászólásából úgy látom, sokak élete része. Ezek szerint csak nekem nincs megfelelő ismeretségem, a fene egye meg.

Az energiaszintem, életkedvem csökkent, viszont nőtt a kortizon szintem. Nyilvánvaló, hogy függésre hajlamos, alapban nem egy iszonyat céltudatos és magabiztos ember vagyok – és kellett a fű, hogy azt a részt hozhassam ki magamból, életem legszerencsésebb, legtöbb pozitív hatást mutató „függése” volt – illetve most is az lenne, ha lenne.

Most olvastam egy interjút Haller Józseffel, a Drogkutató Intézet vezetőjével, aki szerint a marihuána kapudrog.

Tuti így van!!!
Bő 10 év aktív füvezés után én is átálltam a kemény drogokra:  momentán háromszor annyi csokit eszem, és kétszer annyit dohányzom, mint fél évvel ezelőtt, de ezektől csak szarabbul érzem magam a bőrömben, mégsem tudom megállni.Emlékszem, fiatalon jártam olyan otthonban –füvezős srác szobája- ami ki volt tapétázva misztikus poszterekkel, hangulatfények, stb. Már akkor is arra gondoltam: ha nem tiltanák, ha minden sarki fűszeresnél meg lehetne venni a füvet, tizedannyi fiatal szívna, mint így, a tiltott gyümölcs édességét hozzácsapva az –ilyen szempontból nem annyira nagy durranás- hatáshoz.

Nem tudom, ez az ország mikor jut el a rekreációs célú használat legalizációjáig, de remélem, megérem még.Elanor

FIGYELEM! A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Különféle emberek különféle szakaszán vannak a drogfogyasztói spektrumnak - vannak, akik rekreációs fogyasztók, vannak függők, és a kettő között a szürke száz árnyalata. Meggyőződésünk, hogy mindenkinek segít, ha leírhatja az élményeit. Az írásnak terápiás haszna is van. És akinek problémái vannak, annak is támogatás kell, nem pedig ítélkezés (abban is segítséget ajánlunk az olvasóinknak, hogy hol kaphatják ezt meg).

Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a rightsreporter(kukac)rightsreporter.net címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.