A hódmezővásárhelyi Fidelitas esete a gandzsával

Fotó: wiki

Úgy látszik, a Fidelitas hódmezővásárhelyi alelnöke nem osztja budapesti tagtársainak ügybuzgalmát, amikor a méhek által kedvelt virágzó növények lekaszálásáról van szó.

Legalábbis ha igaz a hír, miszerint a 27 éves fiatalember egy idősebb párral bűnszövetségben kannabisz növényt termesztett egy tanyán. Nagy mennyiségben, eladásra. Márpedig a hírt megerősítette Márky-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is. A helyi Fidelitas pedig nem cáfolta a vádat a sajtó munkatársának - ami önmagában is sokat mond.

A police.hu által közzétett fényképről az elég egyértelműen kiderül, hogy itt nem egy félreértésről van szó: ez bizony nem tűnik ipari kenderültetvénynek. A növények elhelyezése, illetve a vastag bugák arra utalnak, hogy ezt a füvet bizony arra nemesítették, hogy az emberek elszívják és betépjenek tőle.

Így nézett ki a rendőrök által lekapcsolt hódmezővásárhelyi kannabisz-ültetvényFotó: police.hu

Az is bizonyos, hogy F.J., a budapesti fűkaszás barbárokkal ellentétben, valóban ért a növényekhez. Hiszen agrármérnök a végzettsége. Hogy ő maga is fogyasztó-e, azt nem tudjuk.

Amikor arról van szó, hogy valakit drogfogyasztással kell vádolni, a Fidelitas korábban nem törődött sokat a bizonyítással: Rig Lajos jobbikos képviselő ellen például lejárató videókampányt indítottak, mert egy országgyűlési felvételen szerintük úgy nézett ki, mint aki drogozott. (Deutsch Tamás, akiről szintén elég érdekes felvételek jelentek meg, ugyanilyen vádak miatt pert indított.)

Valójában teljesen mindegy is, hogy F. J. maga drogfogyasztó-e. Egyáltalán nem lepne meg az sem, ha nem lenne az. Hiszen anélkül is meg lehet látni az üzleti fantáziát egy ilyen profitábilis tevékenységben. Mint ahogy meglátta a fantáziát abban is, hogy társaival együtt egy olyan ifjúsági szervezetet gründoljanak, ahonnan aztán dőlhet a lé. A lényeg itt a pénz, a siker, a felemelkedés.

Már csak statisztikailag is kizárt, hogy a Fidelitasban ne legyenek fűszívók és fűtermesztők.

Hogy ez az ifjúsági szervezet történetesen nem egyszer kinyilvánította harcos drogellenességét? Hogy annak idején "Stop drog, stop Juhász" címmel terjesztettek lejárató röplapokat a Kendermag Egyesület egykori vezetője, az Együtt párt akkori belvárosi jelöltje, Juhász Péter ellen? Hogy lépten-nyomon a normalitás, a keresztény-konzervatív erkölcsök védelmezőinek tüntetik fel magukat? Hogy az általuk védett kormányzat szigorította a drogjogi szabályokat és drogmentes Magyarországot hirdetett?

Az ideológia és a valóság közötti ellentmondás valószínűleg nem okoz feloldhatatlan erkölcsi dilemmát a fűszívó/termesztő ifjú NER-titánok lelkében. Akik az idősebb generáció olyan feketeöves álszentjeitől tanulhatják a nagyüzemi képmutatást és kettős életet, mint Szájer József, Borkai Zsolt, Deutsch Tamás vagy Habony Árpád.Vajon ilyen szerepmodellek után hogyan is lehetne elvárni a NER-vezetők következő generációjától, hogy ők ne ugyanezt a törtető, cinikus, a csillogást és a felszín nyugalmát mindennél többre tartó megközelítést kövessék a saját életükben? Hiszen azt látják, hogy aki közel van a tűzhöz, az mindent meg tud úszni.

A Fidesz jelenleg lépten-nyomon a gyermekek védelmére hivatkozva korlátozza az emberi jogokat. Könnyen azonosítható, jól körülhatárolható ellenségképeket teremtenek, akiktől lehet rettegni, akiktől lehet félteni a gyerekeket.

„Ne engedjük, hogy gyerekeinket rászoktassák a drogokra” - imígyen szólt a Fidelitas egyik drogellenes röplapja. Úgy tűnik, ezt az üzenetet a saját tagságuknak kellene akkor először átadni. A Fidesz által propagált elavult, kirekesztő nézetek teljes csődjét semmi nem mutatja jobban, mint hogy a saját soraik, a saját fiataljaik között is éppen úgy előfordulnak azok, akik ellen gyűlöletet keltenek. Melegek, drogfogyasztók. 

És amikor néha, vétetlenül - de szükségszerű rendszerességgel - fellebben a függöny, mint korábban a Borkai- és Szájer-ügyben, vagy éppen most a hódmezővásárhelyi botrányban, az csak a jéghegy csúcsa. De arra elég, hogy betekinthetünk a harcosan moralizáló, normalitás-védő inkvizítor-mentalitás mögött meghúzódó üres, ásító erkölcsi nihilbe.