Egy tankönyv szerint gyakran kiugrálnak az ablakon az LSD-fogyasztók

South Park

Idejétmúlt, ezerszer cáfolt butaságokat tanítanak a drogokról a 10. osztályos gimnazistáknak biológiaórán.

Egyik olvasónk hívta fel a figyelmem arra, hogy a 10. osztályos testvére tankönyvében milyen sületlenségek szerepelnek "A kábítószerek" címszó alatt. És miután én magam is letöltöttem a tankönyv PDF-verzióját, meggyőződhettem arról, hogy valóban elég bizarr olvasmány.

Hiába adta ki az Oktatási Hivatal a "Biológia 9-10. - a gimnáziumok számára" című tankönyvet 2020-ban, a tartalom színvonalát és szemléletét tekintve sokkal inkább mintha 1965 lenne a kiadás éve. Hiszen azok az ismeretek, amelyek itt szerepelnek, nagyjából a 20. század közepén megjelent elrettentő füzetecskék szintjén vannak.

Ilyen toposz például az, hogy
"az LSD olyan mértékben zavarja meg a valóságérzetet, hogy az LSD-szedők gyakran valóban 'elszállnak', például kiugranak az ablakon."Ez egy tipikus elrettentő történet volt a hippikorszakban, ami a 60-as évek ifjúsági mozgalmaival szembeni konzervatív lejárató kampány részét képezte. Hasonló volt az is, hogy az LSD hatására az emberek a Napba néznek, és megvakulnak.

A városi legenda eredete 1969-ig nyúlik vissza, amikor egy Diane Linkletter nevű lány kiugrott a ház ablakán. A sajtóban elterjedt, hogy az LSD hatása alatt azt hitte, hogy tud repülni. A valóságban a lány, bár valóban többször használt LSD-t a halála előtti hónapokban, súlyos depressziós válsága miatt vetett végett az életének. A toxikológiai jelentés nem mutatott ki a szervezetében semmilyen aktuális szerhasználatra utaló nyomot - mégis, a városi legenda megszületett. És azóta is makacsul tartja magát, eljutva odáig, hogy egy tankönyvben azt írják: az ablakon való kiugrás gyakori az LSD használók körében.

Teljes nonszensz.

Szintén a fantasztikus, elrettentő túlzások körébe kell sorolnunk azt a kijelentést is, hogy
"a kokain és a hasis okozhat delíriumot, amely olyan mértékű zavartsággal jár, hogy az illetőnek feltétlenül orvosi kezelésre van szüksége." A szerző ezzel tudatosan azt a képzetet akarja fokozni, hogy ezen szerek fogyasztása szükségszerűen őrületet okoz. Vannak persze ritkán előforduló pszichotikus tünetek, többnyire olyan fogyasztóknál, akik eleve hajlamosak voltak ezekre. De ezeket kiemelni, ezeken keresztül meghatározni ezen szerek fogyasztását és fogyasztóit - aránytalan és túlzó. 

Olyan ez, mintha egy tankönyvben a kerékpározásról azt tartanánk fontosnak kiemelni, hogy gyakran súlyos közlekedési balesetet okoz. Persze, vannak ritka balesetek - de valóban ezek jellemzik a kerékpározást, mint olyat?

Ha már tankönyv, akkor esetleg azt lenne érdemes elmagyarázni a gyerekeknek, hogy a droghasználati élményt nem csak a drog fajtája és mennyisége - de a droghasználat környezete (setting) és a droghasználó állapota (set) is nagyban meghatározza. És - az egyébként extrém ritka - balesetek akkor következnek be, amikor valamelyik a három tényező közül nem megfelelő.

Lásd például az alábbi tájékoztató videót, amit mi készítettünk:

Aztán ott a kábítószerek tankönyvi definíciója:

"Kábítószereknek azokat a mérgeket nevezzük, amelyek hosszú távon súlyosan károsító hatása átmeneti kellemes közérzet nyújtását követően következik be."Paracelsus óta közhelynek számít, hogy "a mennyiség teszi a mérget" - bizonyos mennyiségben minden mérgező, még a víz is. Így tehát az, hogy mit nevezünk méregnek, nézőpont kérdése. A tankönyv által kínált definíció valójában számos olyan szerre is igaz, amit a tankönyv szerzője bizonyára nem sorolna a kábítószer kategóriába.

Sem a köznyelv, sem a jog nem tekinti például kábítószernek az alkoholt és dohányt. Holott tudjuk, hogy az alkohol és a dohány mértéktelen fogyasztása messze nagyobb társadalmi és közegészségügyi károkkal jár, mint mondjuk a kannabiszé. Mégis, az előbbiek "élvezeti cikkek", az utóbbi meg "kábítószer". A tankönyv nem fejti ki, hogy miért, csupán megerősíti a társadalmi konvenciókat.

Egy korszerű tankönyvnek sokkal inkább javasolható lett volna a "drog" szóval operálni. A pszichoaktív drogok közé egyaránt beletartoznak legális és illegális tudatmódosító szerek. Amelyek mind a neurobiológiai, mind pszichés és társadalmi hatásmechanizmusuk tekintetében nagyon is hasonlóan működnek - nem a tudomány, csupán a kulturális normák és a politikai szándék sorolta őket tiltott és engedélyezett kategóriákba.

Teljesen elavult a tankönyv megkülönböztetése "kemény" és "könnyű" drogok között. Ilyen megkülönböztetés ugyanis legfeljebb a médiában létezik, a tudományos szakirodalomban nem. Az ún. kapudrog elméletről nem is beszélve, ami olyan, mint valami zombi: hiába ölik meg százszor is, mindig feltámad és zabálja az agyakat.

"A tapasztalat szerint azonban a könnyű drogtól egyenes út vezet a kemény drogok fogyasztása felé, ezért megengedhetetlen, hogy valósággá váljon a könnyű drogok legalizálása," írja a tankönyv.

A Drogriporter kapudrog-elmélettel kapcsolatos jelentésében részletesen is bemutattuk, hogy ez az elmélet a post hoc ergo propter hoc (előtte, tehát miatta) logikai hibán alapul. A tudományos szakirodalom (a tapasztalat) szerint éppenhogy nincs ok-okozati kapcsolat a kannabisz és a "keményebb" drogok fogyasztása között. Ellenben nagyon is hasonló pszichológiai és szociális tényezők állnak a szerhasználat problémássá válása és a függőségek kialakulása mögött, bármilyen szerről is legyen szó.

Az pedig sehogyan sem férhet az olvasó fejébe, hogy vajon egy biológia tankönyv milyen alapon fogalmaz meg (nyilatkoztat ki) politikai igazságokat. Egy tankönyv legfeljebb támpontokat, tudást adhat az olyan vitás kérdésekhez, mint a legalizáció. A világ egyre nagyobb részén alkalmazott drogpolitikai reformokat "megengedhetetlennek" lehet nevezni egy Fidesz kampányfüzetben, de nem egy gimnáziumi tankönyvben.

A tankönyv egész drogokkal kapcsolatos szemléletét áthatja az elrettentő didaktika. Mintha a szerző meg lenne győződve arról, hogy amennyiben a tudományos tényeket elferdítve, eltorzítva, eltúlozva adja elő a fiataloknak, azzal jót tesz - azzal elrettenti őket a szerhasználattól. A cél szentesíti az eszközt.

A gond csak az, hogy ez is egy teljességgel elavult megközelítés. Ha az elmúlt évtizedek prevenciós szakirodalmából valami kiderül, akkor éppen az, hogy az elrettentő edukáció nem működik - és bumeráng-hatással járhat. Egy tankönyvtől elvárható, hogy tudományosan megalapozott, hiteles tájékoztatást nyújtson. Persze mi várható el egy olyan országban, ahol a drogprevencióval foglalkozó civil szervezeteket kitiltották az iskolákból, és szinte kizárólag a rendőrség hatáskörébe utalták a drogokkal kapcsolatos tájékoztatást.

Ha valami, akkor éppen ez veszélyezteti a fiatalok egészséges lelki fejlődését.