Vajon megoldást jelenthet-e egy oltás az Amerikát sújtó túladagolás-járvány megállításában?
Tegnap este a Klubrádióban megkérdeztek arról, hogy mit gondolok az új "heroin elleni vakcináról", amit éppen most kísérleteznek ki az USA-ban. Egy olyan oltásról van szó, ami aktiválja az immunrendszert, és megakadályozza, hogy a vérből a heroin (és az annál százszor potensebb fentanil) az agyba jusson, ergo meggátolja a túladagolást is. Vajon megoldást jelenthet ez a vakcina a heroin és fentanil elleni harcban?
Először is, a probléma valós. Az Egyesült Államokban a túladagolásos halálesetek száma olyan hihetetlenül magasra kúszott az elmúlt években, ami sokkolja a társadalmat. Gondoljunk bele: az egész vietnámi háborúban 58 ezer ember halt meg összesen, most pedig egyetlen évben meghal 100 ezer ember drogtúladagolásban, ebből mintegy 70 ezren a fentanil nevű szupererős opoiod túladagolásába.
Egy ilyen vakcina akár segíthet azoknak, akik már felépülésben vannak, és önként adatják be maguknak, a visszaesést megelőzendő. A helyettesítő gyógyszerek, például a metadon hatását a vakcina nem gátolja meg. Ugyanakkor számos etikai kérdést is felvet a használata. Vajon nem fogják-e például rákényszeríteni az embereket a használatára? Egy hasonló elven működő kokain-vakcina kísérletben előfordult, hogy a sóvárgás hatására a függők extrém mennyiségű drog használatával próbálták ellensúlyozni annak hatásait.
Amióta ezzel a témával foglalkozom, újra és újra felbukkan valamiféle "csodafegyver" ígérete, amitől az emberek azt remélik, hogy ezzel majd meg lehet nyerni a drogellenes háborút. Ezek a remények rendre illúziónak bizonyultak. Mert ez a "járvány" - nem olyan, mint egy influenza-járvány. Egy vírussal szemben lehet immunissá tenni az embereket, de a függőség olyan értelemben nem betegség, mint egy vírusfertőzés.
A függőség egy bio-pszicho-szociális zavar: nem csupán fiziológiai oka van, és nem lehet pusztán a test szintjén megelőzni vagy kezelni. Nem tudod az embereket immunissá tenni egy vakcinával a sóvárgás ellen, ami a szenvedésből ered. Mert a függőség mindig sikertelen válasz a szenvedés csillapítására. És ez a szenvedés, aminek a gyökerei többnyire mélyen visszanyúlnak a gyermekkorunkba, megtalálja magának az utat, módot arra, hogy rövid távon enyhülést ígérő, de hosszú távon kényszeres és önpusztító tevékenységekbe hajszoljon minket.
A történelemből tudjuk, hogy amikor a drogfüggők nem fértek hozzá egy bizonyos szerhez, hát akkor kerestek helyette mást. Amikor 2001-ben hiány volt heroinból, a heroinfüggők jelentős része átnyergelt a kokain injektálására. Amikor 2010-ben Magyarországon megdrágult a heroin és speed, a fogyasztók egy jelentős része átnyergelt a dizájner drogok használatára. Az illegális drogpiac rendkívül rugalmas: mert nem a kínálat, hanem a kereslet az, ami fenntartja és hizlalja.
A nagy helyzet az, hogy a csodavárás és az pofonegyszerű megoldások keresése helyett szembe kellene nézni azzal az ezernyi kínzó problémával, ami a függőségek elharapózása mögött áll. Nem véletlen, hogy a függőség éppen azok körében a terjed a leggyorsabban, akik a legjobban szenvednek. Szenvednek azért, mert szegénységük, származásuk vagy valami más okból a társadalom margójára szorultak. Mert gyermekkorukból olyan sebeket cipelnek a lelkükben, amelyek megbénítják őket. Vagy mert egyszerűen nem találnak értelmes célt és jelentést egy látszólag teljesen kaotikus és könyörtelen világban.
Tudjuk, mit kellene tenni, és mégsem tesszük. Támogató közösségeket és szakszerű ellátást biztosítani azoknak, akik le akarnak állni. Életben tartani ártalomcsökkentő programokkal, akik nem képesek vagy akarnak leállni. Otthont, egzisztenciát teremteni azoknak, akik céltalanul és kilátástalanul tengetik az életüket egyik napról a másikra. Ezernyi kutatás bizonyítja, hogy ez működik. Nem kellene csodára várni.