.jpeg)
“Az már nem kérdés, hogy a marihuánát legalizálják-e az Egyesült Államokban, csupán az a kérdés, hogy mikor és hogyan,” - ezzel a mondattal kezdődik John Walker “A legalizáció után: a marihuána-politika jövőjének értelmezése” című idén megjelent könyve. És valóban, Washington és Colorado állam sikeres népszavazási kezdeményezéseivel egy olyan dominó indult el, amely minden bizonnyal megállíthatatlan. De míg tiltani csak egyféleképpen lehet, addig a piacot legálisan szabályozni nagyon sokféle módon lehetséges. Jó példa erre az alkoholpolitika, amely államonként, sőt, megyénként és településenként is rengeteg formát ölthet. A legalizáció ráadásul valószínűleg nem egy csapásra fog megtörténni, hanem hosszú folyamat eredményeként. Miután a szövetségi alkohol-tilalmat 1933-ban megbuktatták, nem vált mindenhol egy csapásra legálissá az alkohol forgalmazása. Az utolsó állami szintű tilalmat 1966-ban oldották fel Mississippi államban, de megyei szinten sok helyen még mindig alkoholtilalom van érvényben.
A marihuána-szabályozás három formája
Walker politikai elemzőként az alkohol-politikát és egy egyéb közpolitikai paradigma-váltásokat alapul véve megpróbálja megjövendölni a legvalószínűbb irányokat. Szerinte 2020 körül az USA visszavonja a szövetségi drogtörvényt, és szabad kezet nyújt az államok számára a kannabisz szabályozásával kapcsolatban. 2030-ra az államok valószínűleg három csoportra lesznek oszthatók:
1) A tiltó államok, ahol a kannabisz forgalmazása továbbra is tilos, ugyanakkor valószínűleg dekriminalizálják a fogyasztást, és egyes államok engedélyezhetik az otthoni termesztést, akár kollektív formában is;
2) A kontroll-államok, ahol az állam monopóliumot élvez a kannabisz nagybani termesztése és forgalmazása fölött, kizárólag állami üzletekben lehet megvásárolni a kannabiszt (jelenleg 18 olyan állam van, ahol az alkohol árusítása állami monopólium), az állami boltok hálózatát egy felettes hatóság fogja ellenőrizni, a boltokat a spártai egyszerűség, sterilitás, funkcionalitás jellemzi majd, a nyitvatartási órákat és az üzletek számát szigorúan korlátozzák, a cél túlfogyasztás megakadályozása;
3) A licensz-államok, ahol a kannabiszt az államtól engedéllyel rendelkező magánvállalkozók termeszthetik és forgalmazhatják, az engedélyt egy állami hatóság (gyakran ugyanaz, ami a szeszforgalmat is ellenőrzi) adja ki, ezekben az államokban a boltok sokkal magasabb színvonalon és változatosságban elégítik ki a piaci keresletet, valószínű, hogy egyes településeken egyfajta vigalmi negyedekre koncentrálódnak az üzletek (pl. Oaksterdam), a turizmus kiszolgálása jelentős szerepet kap, viszont itt is szigorúan felnőttek léphetnek be az üzletekbe.
Kommercializálódó kannabisz: jön a McFű?
Maga a termék, a kannabisz is jelentős változáson megy keresztül, hiszen a feketepiacon a fogyasztónak a legtöbbször azzal az egy fajtával kell megelégednie, amit a dílere árul – a legális piac azonban lehetőséget ad a különféle hatóanyagokat különféle arányban kombináló kender-fajták közötti válogatásra. Míg a licensz-államok nagyvárosainak boltjaiban a vásárló akár több száz kannabisz törzs között válogathat, akárcsak egy ínyenc borkedvelő, addig a kisebb boltokban csupán néhány fajta lesz elérhető. Minden terméken pontosan fel lesz tüntetve a származási hely, a termesztés módja, a hatóanyagok koncentrációja, és egy a cigisdobozhoz hasonló figyelmeztető üzenet a lehetséges egészségügyi károkról. Egyes államok maximálják az engedélyezett THC tartalmat is (mint ahogy az alkohol-tartalmat is a szeszes italokban).
De vajon a fűfajtáknak is kialakulnak majd olyan ismert brand-jei, mint a dohánytermékeknek, a hamburgernek vagy a kávénak? A jelenlegi trend az, hogy a jogalkotók megpróbálják megakadályozni az ilyen brandek kialakulását, például Washington államban korlátozzák az egy cég számára kiadható termesztési és forgalmazási licenszek számát, hogy elejét vegyék a nagy multicégek kialakításának, megőrzik a piac fragmentáltságát. A reklámozás szigorú tilalma ezenkívül szintén megnehezíti a brandépítést. Walker szerint a kezdeti félelmek ellenére valószínűtleg, hogy a fűpiacot egy-két nagy márka fogja dominálni. A sörpiacot hozza fel példaként: az állam döntése, hogy miként szabályozza a sörfőzdéket, és hagyja-e, hogy koncentrálódjon vagy decentralizálódjon a piac
Ami az ehető kannabisz-termékeket illeti, ezek ellentmondásosabbak, mint a szívható/vaporizálható termékek, és ezekre Walker szerint valószínűleg szigorúbb szabályok fognak vonatkozni. A washington-i és colorado-i szabályok iránymutatóak lehetnek, amelyek szerint egyetlen egységnek sem szabad 10 milligrammnál több THC-t tartalmaznia, és egy csomagolás csupán 100 milligrammot tartalmazhat összesen. Az édességeket, nyalókákat, jégkrémeket stb. valószínűleg tiltani fogják, ezeknél különösen nagy a veszélye annak, hogy valaki véletlen elfogyasztja őket anélkül, hogy tudná, mit tartalmaznak. Hasonlóképpen tilalmasak lesznek a kannabiszt az alkohollal, koffeinnel vagy egyéb más droggal kombináló termékek is. A kontroll-államok boltjai valószínűleg nem fognak árusítani a marihuána-fogyasztásához szükséges eszközöket (pipák, bongok, vaporizátorok), a licensz-államok boltjai viszont igen, nagy választékban. Meg lesz határozva, hogy a bolt milyen arányban köteles kannabisz-termékeket árusítani.
Árak, adók és költségek
Ami az árakat illeti, Walker szerint egy uncia (28 gramm) marihuána ára átlagosan 75 dollár + ÁFA (kb. 82 dollár) körül fog mozogni – így jóval olcsóbb lesz, mint a tilalom idején bármikor, de még mindig elég drága ahhoz, hogy jelentős adóbevételhez segítse az államot. Lesznek természetesen ennél jóval drágább, luxuskategóriás termékek is, éppúgy, mint a különleges, minőségi borok esetében. A fű előállítási költségei azonosak maradnak a legalizáció után is, azonban a kockázati felár, amit a lebukással járó veszély miatt tesznek rá a dílerek, elveszti értelmét. A Coloradoban már bevezetett seed to sale (magtól az eladásig) monitorozási rendszernek (minden növény már mag-korában kap egy vonalkódot, ezzel nyomon követhető egészen az eladásig) persze vannak költségei, ezeket az adóbevételekből kell megteremteni. Akárcsak az állam engedély megváltásának költségeit. A boltoktól a kiskorúak védelmében valószínűleg biztonsági és személyazonosság-ellenőrző rendszerek felszerelését fogják megkövetelni, ez szintén többletköltséget jelent. Ezeket mind az árba építik be az eladók. Walker szerint a vásárló által leperkált 82 dolláros bruttó ár több mint fele a kormányt fogja gazdagítani valamilyen formában. Az egyes államok olyan törvényeket fognak hozni, amelyek az adóbevételek egy részét egészségügyi és szociális programokra fordítják. Coloradoban például évi 40 millió dollárt iskolaépítési projektekre fognak költeni.
Komoly költségmegtakarítások várhatóak a büntető-igazságszolgáltatásban. 1970 és 2010 között 21,5 millió büntetőeljárást folytatott a rendőrség kannabisszal kapcsolatos bűncselekmények miatt. A század fordulójára a börtönnépesség aránya az összlakossághoz képest az USA-ban volt a legnagyobb – a növekedésért a drogellenes háború járult hozzá a leginkább. 2011-ben becslések szerint az USA majdnem 9 milliárd dollárt költött a drogellenes törvények végrehajtására. 2030-ra ezen költségek jelentős részét sikerül megtakarítani, néhány ezer, főleg szabálysértési eljárás fog folyni a szabályozás megsértőivel szemben, nagyrészük a tiltó államokban.
Otthoni termesztés
Ami az otthoni termesztést illeti, Walker rámutat, hogy ennek engedélyezése nem fog automatikusan együtt járni a legalizációval. Az alkoholtilalom eltörlése után még számos államban évtizedekig tiltották az otthoni sörpárlást, az otthoni pálinkafőzés pedig még mindig illegális az egész országban (nem úgy, mint nálunk). Egyes államokban az otthoni termesztés tilos marad, máshol a termesztőnek regisztrálnia kell magát, és ellenőrzik, hogy kizárólag non-profit módon termeszt, a megtermesztett fű után pedig csekély adót kell fizetnie. Gondoskodnia kell ezenkívül arról is, hogy a kiskorúaktól elzárt helyen, a szagokat elvezetve termesszen. A hasis otthoni előállítása tilalmas marad, mivel az eljárás során számos ember felrobbantotta a saját lakását.
A szerző szerint az otthoni termesztés nem fogja jelentősen befolyásolni a fűpiacot, hiszen a legtöbb fogyasztó nem fog azzal bajlódni, hogy otthon termesszen, vagy nincs is rá lehetősége. A nagybani termesztők jóval kisebb költséggel tudnak kannabiszt előállítani – Hollandiában például az otthontermesztők aránya jóval kisebb, mint a szomszédos országokban. A fekete piacot valószínűleg nem lehet majd teljesen felszámolni, különösen nem a tiltó államokban. Az illegális cigaretta-csempészethez hasonló természetű problémaként megmaradhat az illegális marihuána-csempészet is az államok között – bár a seed-to-sale szabályozás sokkal szigorúbb ellenőrzést biztosít, mint a dohánytermékek jelenlegi szabályozása.
A közterületeken való fogyasztás engedélyezése szintén nem jár együtt a legalizációval: akit a rendőrség az utcán, parkban stb. fűszíváson kap rajta, valószínűleg 2030-ban is szabálysértési bírságot lesz köteles fizetni – akárcsak az, aki szeszesitalt fogyaszt vagy szemetel a közterületen. A holland típusú coffee shopok valószínűleg csak kevés helyen lesznek engedélyeze az USA-ban, egyes üzletekhez szabadtéri udvarok, vagy zárt smoking lounge-ok tartozhatnak, ahol lehetséges lesz a fogyasztás is (természetesen dohány nélkül, valószínűleg csak vaporizálással). Kansasben például 1948-ban vetettek véget az alkoholtilalomnak, de még négy évtizedig tartott, amíg kocsmákat lehetett nyitni.
Egekbe szökik a fogyasztás?
De vajon mi lesz a fogyasztással? Tényleg az egekbe szökik majd, mint az ellenzők jósolják? Walker szerint nem. Rámutat, hogy már jelenleg is csak kevesen utasítják el a fogyasztást csak azért, mert illegális, vagy mert nem férnek hozzá. 2010-ben például 12 ezer elszívot jointra jutott egy büntetőeljárás, a lebukás veszélye tehát igen csekély. A szociális normák sokkal fontosabbak. A legalizáció nem hozna azonnali és gyors emelkedést a fogyasztásban (az alkoholtilalom feloldása sem hozott, vagy a fogyasztás dekriminalizálása egyes államokban, illetve a coffee shopok bevezetése Hollandiában), hosszú távon azonban Walker lassú növekedést prognosztizál: a 2012-es 12%-ról 2030-ra 15%-ra nőne azok aránya, akik egy évben legalább egyszer marihuánát fogyasztanak. A növekedést nem a legalitás ténye okozná, hanem olyan kulturális és demográfiai folyamatok, amelyek már jelenleg is hatnak. Hogy a fogyasztás csökkentésére a legális piaci környezetben vannak hatékony módszerek, arra jó példa a dohányzás visszaszorítása. 1970-ben a lakosság 37,3%-a dohányzott, 2010-re már csupán 19,3%-a. Ami a tinédzsereket illeti, számukra az új rendszer a marihuánát nehezebben hozzáférhetővé teszi: 2012-ben például több középiskolás próbált ki illegális marihuánát, mint legális dohányt. A dílerekkel ellentétben ugyanis a legális boltok személyit kérnek a vásárláshoz.
A változás dinamikája
A könyv számunkra, magyarok számára egyik legtanulságosabb fejezete az, ami a közvélemény és a politika változásáról szól. Vajon hogyan jutott el Amerika a szigorú tiltástól a legális szabályozásig? Mik a változás mozgatórugói? A legnagyobb tényező a szerző szerint a demográfia: a fiatalabb generációk egyre nagyobb arányban szereznek személyes tapasztalatokat a marihuánával kapcsolatban, és egyre nagyobb arányban támogatják a legalizációt. A fiatal felnőttek körében a legalizáció támogatottsága 64%, az idősebbek körében 53%. 2010-ben az 1950 előtt születettek, akiknek a legkevesebb személyes tapasztalata volt a marihuánával, még 28 millióan voltak – számuk 2020-ra várhatóan felére csökken, ezzel politikai befolyásuk is jelentősen csökken. A politikusok körében az idősebbek aránya jóval magasabb, mint az általános népesség körében. A Kongresszus képviselőinek átlagéletkora 58 év, a Szenátus tagjaié 61 év. A generációváltás azonban itt is kérlelhetetlenül halad előre: az idő a reformereknek dolgozik.
A gyógyászati marihuána használatával kapcsolatos tapasztalatok ezenkívül a 90-es évektől az idősebbek tömegeit is egyre nagyobb arányban fordították a legalizáció pártjára. A korábban bevált elrettentő üzenetek, megbélyegző kampányok egyre kevesebb hatékonysággal működtek.
Walker szerint a marihuána-reform útjában álló legfőbb tényező nem a pénz, nem is büntetőipari lobbi, hanem a törvényhozásra jellemző politikai tehetetlenség: a döntéshozás azon tulajdonsága, hogy ellenáll a radikális paradigmaváltásokkal szemben, és a status quo fenntartásában érdekelt. A közvetlen demokrácia csatornái, mint az állami szintű népszavazási kezdeményezések, sokan tettek azért, hogy ezt a tehetetlenséget áttörjék. Azokban az országokban, ahol a népszavazási kezdeményezések hiányoznak, nehezebb a reform ügyét előmozdítani. Szövetségi szinten is ezért halad jóval lassabban a reform, mint állami szinten: miközben 2013-ban a lakosság 52%-a támogatta a legalizációt, a Kongresszusban csupán a képviselők 3,9%-a állt a szövetségi drogtörvény módosítását célzó törvényjavaslat mellé.
A változás gyakran nem lineáris, inkább a hólabda-modell szerint történik, mutat rá a szerző. Elér egy fordulópontot, és utána exponenciálisan nő. 2000 és 2010 között 31%-ról 41%-ra nőtt a lakosság körében a legalizációt támogatók aránya, majd az utóbbi három évben 51%-ra ugrott. Minél több celeb, tudós, politikus áll ki a nyilvánosság elé támogatóként, annál elfogadottabbá válik az ügy. A melegházasság támogatottsága is jó példa erre. 2008-ban 8 szenátor támogatta, 2011-ben 15, majd miután Obama elnök megváltoztatta az álláspontját, a szenátorok többsége már mellette foglalt állást.
Rendkívül nagy az Internethez való hozzáférés növekedésének szerepe is, hiszen az információáramlás sokkal interaktívabbá és sokoldalúbbá vált a felülről lefelé irányuló tévénézéssel szemben, és az aktivizmus számára is új lehetőségek nyíltak meg. Az Internet lehetővé tette, hogy az aktivisták a politikusokat folyamatosan tűz alatt tartsák a legalizációra irányuló kérdésekkel. Amikor 2012-ben Obama a Google Pluson fogadott kérdéseket, 20-ból 18 kérdés a fűlegalizációra irányult. Az elnök egyre kevésbé tudta elviccelni a témát.
A jövő forgatókönyve
A szerző azt jósolja, hogy 2014-ben a következő államban, Alaszkában is legalizálják a kannabiszt, mivel itt egy jól előkészített kampányt folytatnak, és ebben az államban jóval nagyobb a fiatalok aránya, mint az országos átlag. Oregonban is népszavazásra készülnek, itt a legutóbb már majdnem átment a kezdeményezés. A 2016-os elnökválasztás margóján valószínűleg még több állam követi a példát, Arizona, Maine, Kalifornia, Massachusetts és Nevada államban jó eséllyel indulhat a népszavazás. Ha Massachusets-ben sikerre viszik a legalizációt, az a környező, közeli kis államokra is nagy hatással lesz a földrajzi közelség miatt. Az elnökjelöltek valószínűleg nem fognak nyílt sisakkal a legalizáció mellett kiállni, ugyanakkor az egyes államokra fogják hagyni, hogy döntsenek a kérdésről. 2017-ben az államok törvényhozásáé lesz a főszerep, Walker szerint Vermont, Hawaii és Rhode Island államok a legesélyesebbek a reformra. A szerző szerint 2020-as elnökválasztás hozza majd el a nagy áttörést. Ekkorra már az ország államainak negyedében legális lesz a kannabisz forgalmazása, a lakosság körében a legalizáció támogatottsága 65% körül lesz. Ebben az évben valószínű, hogy a republikánusok és demokraták közötti hintaállamnak számító Ohio-ban is népszavazást tartanak a fűlegalizációról – ez pedig arra késztetheti az elnökjelölteket, hogy szilárdan állást foglaljanak a kérdésben. Ha pedig Washington D.C. is a legalizáció mellett szavaz, és a Fehér Háztól nem messze fűboltok nyílnak, a Kongresszus valószínűleg módosítani fogja a szövetségi drogtörvényt – és a szövetségi marihuána-tilalom történelemmé válik.
A könyv szerzőjével egyetértek abban, hogy ez egy igen valószínű forgatókönyv – azonban a történelem már sokszor megtréfálta azokat, akik megpróbálták előre kifürkészni az útjait. Ki tudott volna például előre megjósolni egy olyan eseményt, mint például szeptember 11, ami mélyreható változásokat hozott az amerikai politikai életben? Annyi bizonyos, hogy a reform hosszú távon visszafordíthatatlannak tűnik még akkor is, ha egyébként lesznek még az úton kisebb-nagyobb bukkanók. Minél gyorsabban bontakozik ki a reform az Egyesült Államokban, annál valószínűbb, hogy Európában is lebomlik a fűtilalom. A közvetlen demokrácia megnyilvánulásainak itt is szerepe lehet, például a jelenleg folyó Európai Polgári Kezdeményezésnek, amit itt lehet aláírni. A közös piac miatt az egyes államok döntései igen nagy hatással lesznek a környező országok, illetve az EU egészének döntéseire.
Sárosi Péter