A 2000-es évek elején azt gondoltuk, hogy véget értek azok az idők, amikor a tűcsere programoknak a puszta létezésükért kell küzdeniük. Tévedtünk. Újra eljöttek a 90-es évek. Nézd meg az alábbi videónkat a 13. kerületi tűcsere program bezárásáról!
A 90-es évek elején Budapesten tömegessé vált az intravénás drogfogyasztás. Felmerült az igény, hogy nálunk is bevezessék a tűcsere programokat a HIV és hepatitis fertőzések megelőzésére. Az első budapesti tűcsere programot a Drogprevenciós Alapítvány a svájci állam támogatásának köszönhetően hozta létre 1995-ben a Lovag utca egy pincehelyiségében. A rendőrség kezdetben gyakran megfigyelte a programok látogatóit, sőt, egyeseket elő is állítottak kábítószer-fogyasztás gyanújával. A TASZ ügyvédjének a közbenjárására aztán sikerült megállapodást kötni a rendőrséggel, a program zaklatása megszűnt (a magyarországi ártalomcsökkentés kezdeteiről olvasd el a TASZ drogpolitikai füzetét!). Az állam felismerte, hogy nagyobb érdeke fűződik a fertőzések megelőzéséhez, mint a fogyasztók vegzálásához, és a tűcserék fontos belépőpontot jelentenek a más szolgáltatásokba. A 2000-es években sok más tűcsere program alakult az országban, ezek a programok viszonylag konfliktusmentesen tudtak működni a helyi közösségekkel. Akkoriban azt gondoltuk, hogy a sötét évek véget értek.
Sajnos nem így történt. 2010 után ugyanis az ártalomcsökkentő programok ismét a politika mostohagyermekeivé váltak. Amikor 2014 májusában a Kék Pont bejelentette, hogy a politikai támadások miatt bezárják az ország legnagyobb tűcsere központját a Józsefvárosban, mi figyelmeztettünk, hogy ez a többi budapesti tűcsere program bedőlését is eredményezheti. Igazunk lett: a józsefvárosi kliensek egy jelentős része más kerületekbe, más tűcserékbe vándorolt át. A Hollán Ernő utcai tűcsere forgalma napi 40-ről napi 60-ra, majd napi 80-ra növekedett. Az apró szuterén helyiség már nem tudott befogadni ennyi fogyasztót, az utcán várakozó, többnyire mélyszegénységben élő kliensek pedig óhatatlanul zavarták a környéken élőket. A panaszok miatt az önkormányzat novemberben felszólította a programot, hogy szüntessék be a tűcsere tevékenységet. Szerintük a tűcserére az Alapítványnak egyébként sem volt engedélye, hiszen a helyiséget irodaként bérelték. Felajánlottak nekik egy új helyiséget a Csángó utcában, ott azonban tűcsere végzését nem engedélyezték. Az önkormányzat azt állítja, hogy más, tűcserére alkalmas helyiségeket is felajánlottak az Alapítványnak, az Alapítvány szerint azonban az önkormányzat teljesen megtiltotta a tűcserét, helyiségtől függetlenül. Az önkormányzat és a civil szervezet jelenleg is tárgyalásokat folytat, reméljük, hogy valamilyen formában végül mégis folytatódhat majd a munka.
Budapesti tűcsere programok
Ami jelenleg a fővárosban folyik, az nem más, mint csiki-csuki: az önkormányzatok nem vállalják fel a problémát, inkább ide-oda tologatják azt. A probléma ettől egyre súlyosabbá válik. A tiltástól nem lesz kevesebb drogfogyasztó, hiába lehet ideig-óráig elodázni a problémát azzal, hogy relokalizáljuk, az előbb-utóbb ismét felüti a fejét máshol. Szembe kellene végre nézni azzal, hogy a tűcsere nem a probléma forrása, hanem megoldása. Azonban csak akkor működhet jól, ha a főváros minden stratégiailag fontos pontján működik egy olyan program, amely megfelelő politikai és pénzügyi támogatásban részesül, és amely megfelelő módon össze van kötve az ellátórendszer egyéb részeivel. Ami a nyílt utcai drogfogyasztást illeti, annak visszaszorítására is vannak módszerek, ilyen például a drogfogyasztói szoba – erről szólt a Szoba a Nyolcban kampányunk. A fogyasztói szoba gyakorlatilag annyiban különbözik a tűcserétől, hogy abban a fogyasztók a helyszínen fogyaszthatják el a magukkal hozott szert, és így nem a játszótereken vagy utcán fogják a fecskendőket eldobálni.
Kampányunk követelése volt az is, hogy álljon fel egy Fővárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, és ez hozzon létre egy fővárosi drogstratégiát, amely négy pilléren nyugszik: megelőzés, kezelés, ártalomcsökkentés és rendészet. ennek persze akkor van értelme, ha költségvetés is jár hozzá. A probléma tologatása és a válasz halogatása helyett a felelősség megosztásán alapuló közös megoldásra van szükség. A civilek az állam feladatát végzik el, amikor megelőzik a fertőzéseket, az államnak nem akadályoznia, hanem segítenie kell a tevékenységüket.
Sárosi Péter
Film: Kálmán Mátyás