- Jó napot! Kettőt kérnék!- Mondom, ahogy sorra kerülök a Fővám téri gyógyszertártárban.
- Igazán abbahagyhatná már…- kezd bele a szokásos mondókájába a gyógyszerész, miközben benyúl a háta mögött lévő fiókba és kivesz két 1ml-s, egyszer használatos, eredetileg inzulin beadásához gyártott fecskendőt. Bűnbánó arccal helyeselek, szívem szerint azonban visszakérdeznék, hogy mégis milyen jogon oktat ki az életről és az egészségről, ránézésre legalább 130 kilósan, minden bizonnyal cukorbetegen és a falfehér arcát nézve komoly szív-és érrendszeri problémákkal úgy, hogy az elmúlt legalább 3 évben, amióta bejárok hozzájuk tűért, egy dekát nem láttam, hogy leadott volna.
A szemébe mondani viszont nincs merszem, nem éri meg a kockázatot, hogy magamra haragítsam. A kolléganője már így sem szolgál ki, valószínűleg "morális okokból", kivéve ügyeleti időben, nyilvánvalóan "anyagi okokból", és sajnos van az a pillanat, amikor megéri kifizetni a majd 500Ft-os ügyeleti díjat 1db 100Ft-os fecskendőért, ugyanis 2018-ban Budapesten nagyon nehéz tűhöz jutni, pontosabban a megfelelőhöz.
Az intravénás szerhasználók körében az 1ml-s, holttér nélküli, valamikor inzulin beadásához forgalmazott fecskendő a legnépszerűbb, mert hosszú és vékony tűjével a legkisebb vénákat is el lehet találni és nem mellesleg ez a fajta tű roncsolja legkevésbé a szöveteket és a vénákat. Ahogy azonban a cukorbetegek átálltak az újabb epipen-ekre és a gyógyszertárak rájöttek, hogy ezeket a tűket előszeretettel vásárolják droghasználók, egyre kevesebb helyen árulják.
A biztosabb pontok az ügyeletes, illetve az SZTK-k és kórházak közelében lévő gyógyszertárak, amik amúgy is széles választékkel és nagyobb készletekkel rendelkeznek, de sokszor ez sem jelent garanciát. Ismerek olyan délpesti droghasználót, aki az Örs Vezér térre jár tűért, jómagam pedig volt, hogy az 5. belvárosi gyógyszertárból is üres kézzel távoztam. Ahol pedig kapható ez a típusú tű, ott két dolog jellemző. Van, ahol azokat, akikről már ránézésre is lerí, hogy droghasználók, nem szolgálják ki, pl. készlethiányra hivatkozva, vagy, ha hajlandóak is kiadni, igyekeznek az irreális árakkal távol tartani a függőket.
A 8. kerületi gyógyszertárakban nem ritka, hogy 200Ft-ot is elkérnek egy darab fecskendőért, ami nem tűnik soknak, de egy függőnél, aki valószínűleg napi többször is belövi magát, ha minden alkalommal új fecskendőt használ, napi plusz 400-1000Ft-ot jelent. Így, ha épp, hogy sikerül összekaparnia a pénzt a napi adagjára, ez legtöbbször azt jelenti, hogy megkeresi a legkevésbé tompa/régi/koszos tűjét, rosszabb esetben valaki másét, és azt használja.
Egy ideális városban, ahol az ártalomcsökkentést nem üldözendő, hanem támogatandó dolognak tartják, a gyógyszertárból csalódottan, megalázottan, és üres kézzel távozó csóró intravénás droghasználó ezen a ponton keresne fel egy tűcserét, azonban Budapesten ez sem olyan egyszerű.
Az elmúlt években több budapesti tűcserének kellett bezárnia az önkormányzatok és az azokkal szimpatizáló sajtó lejárató kampánya és a tűcserék módszeres ellehetetlenítése miatt, köztük a legtöbb klienssel rendelkező józsefvárosi Kék pontnak. Így három szervet maradt, akik állandó helyszínen és nyitva tartással, tűcserével is foglalkoznak, illetve a Baptista Szeretetszolgálat működtet egy naponta más-más parkolóban, pár órára felbukkanó buszt, ahol igénybe lehet venni ezt a szolgáltatást.
A nyitvatartási idő és a távolságok azonban sok droghasználó számára komoly visszatartó erőt jelentenek, főleg, hogy a hosszú út sokszor nem éri meg a fáradtságot, ugyanis a tűcserék gyakran kényszerülnek arra, hogy korlátozzák a cserélhető-kiadható tűk számát, mert a pályázati pénzek és támogatások csökkenésével nem tudnak megfelelő készletet vásárolni. Ezek az okok pedig együttesen a tűcseréket igénybe vevő droghasználók számának csökkenéséhez vezettek, így emberek tucatjai tűntek el a rendszerből.
A tűcsere ugyanis csak egy volt az alacsony küszöbű ellátó helyek szolgáltatásai közül. A kliensek közül legtöbben a droghasználatuk mellett is marginalizált, kisebbségi, alacsony végzettségű, a nők esetében gyakran szexmunkából élő, tehát szociális szempontból halmozottan hátrányos helyzetű csoportok tagjai, akiknek ez volt az egyetlen kapcsolatuk az ellátórendszerrel. Droghasználatuk miatt ugyan gyakran kerülnek összetűzésbe a törvénnyel, kapnak el fertőzéseket, gyakoriak a szúrásokból kialakuló tályogok, stb., mégis inkább elkerülik az orvosokat, önkormányzatokat és egyéb hasonló intézményeket, mert egyrészt ezeken a helyeken nem ritka, hogy előítéletesen, lekezelően és megalázóan bánnak velük, másrészt sokszor örülhetnek, hogy nem kerülnek nagyobb bajba, mint amivel odamentek.
Az alacsony küszöbű ellátó helyek azonban a tűcsere mellett többek között egyéni konzultációt, ingyenes terhességi-, HIV- és hepatitis C-teszteket, jogi tanácsadást is biztosítottak az anonimitás diszkréciója mellett úgy, hogy az ott dolgozók előítélet mentesen és elfogadóan álltak mindenkihez, ami talán nem tűnik nagy dolognak, de sok droghasználónak ez jelentette az egyetlen olyan helyet, ahol őszinte lehetett, meghallgatták a problémáját és emberként beszéltek vele.
Olyan embereknél, akikre mindenhol undorral és elutasítással tekintenek és maguk sem értékelik sokra a saját életüket, pár jó szó a világot jelentetheti. A másik oldal, azaz a tűcserék, az utóbbi évek dizájner robbanása után pedig, sokszor az ilyen beszélgetésekből tudták meg, hogy melyik drognak milyen hatása van, vagy azt, ha újabb szer jelent meg valahol. Ezt, a folyamatosan változó piac miatt másképp gyakorlatilag lehetetlen lett volna követni és az így megszerzett információt utána fel tudták használni az ártalomcsökkentő munkájukban. Kezdetben előfordult például, hogy a droghasználók ezeknek az új szereknek az adagolásával sem voltak tisztában, mert a korábbi klasszikus drogoknál megszokott tized grammokkal ellentétben ezekből a szerekből mikro grammok is elegendőek voltak, amit ha nem a tűcserékben, valószínűleg csak sokkal később, valaki mástól hallottak volna, remélhetőleg még egy végzetes túladagolás előtt.
Nekem, aki nem használok dizájner drogokat és nem osztom meg soha senkivel a felszerelésem a fertőzések elkerülése miatt, szerencsés helyzetem van, hogy ezt megtehetem és legfőképpen, mert tudok ezekről a dolgokról. De egy lecsúszottabb droghasználónál, akit nem szolgálnak ki a készlethiány, vagy bármilyen más ok miatt egy gyógyszertárban, egy fél várossal arrább van a hozzá legközelebbi tűcsere, miközben alacsony iskolázottsága miatt nem is feltétlenül tud a droghasználatával járó közvetlen és közvetett veszélyekről, az információ és a steril eszközök hiánya a pillanatnyi rossz döntése miatt később az életébe kerülhet.
Természetesen felmerülhet egyesekben, hogy a tűcsere legitimalizálja, egyszerűbbé teszi a droghasználatot, sőt, támogatja azt, de az elmúlt évek tanulsága azt mutatja, hogy nem lesz kevesebb droghasználó, ha kevesebb az elérhető tű, csak több fertőzés. A tűcserék bezárásának rövidtávú hatásai máris észrevehetőek az intravénás droghasználók körében, többek között a hepatitis C fertőzöttek számának további emelkedésében, a hosszú távú hatások pedig akár katasztrofálisak is lehetnek.
Ahogy elrakom a két tűt a táskámba, szeretném mindezt elmondani a gyógyszertárosnak. Szeretném, ha jobban megértene engem és a hozzám hasonlókat, hogy ha már a döntéshozókat nem sikerül elérni, vagy ha sikerül is, a rövid távú politikai népszerűség oltárán áldozzák fel a nemzetközileg elismert, hosszútávon eredményes módszereket, legalább a mindennapok egy kicsit könnyebbek legyenek.
Léna
FIGYELEM! Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.