A droghasználók mozgalmának történetét bemutató sorozatunk mai részében három nagyon szigorúan tiltó drogpolitikájú ország aktivistáit ismerjük meg.
A film az oldal tetején nézhető meg, és magyar felirattal indul el.
Az első ország ahova ma ellátogatunk Oroszország lesz, amely hírhedt kegyetlen drogpolitikájáról és a változásnak való ellenállásáról. Az orosz börtönök tele vannak droghasználókkal. Másfél millió orosz él HIV fertőzéssel, jelentős részük fecskendővel fertőződött meg. Oroszország a mai napig makacsul ellenáll a tudományosan bizonyított hatékonyságú metadon kezelésnek, nem támogatja az ártalomcsökkentést, például tűcserét, legújabban pedig “drog propagandának” számít és büntetendő cselekmény lett, ha valaki az interneten drogról mást kommunikál azon túl, hogy az rossz.
Ezek a szomorú tények köztudottak, mi is sokszor beszéltünk róluk, motanában a Kosztya Proletárszkij drámáját feldolgozó, jelenleg fesztiválokon szereplő rajzfilmünk kapcsán. Az azonban kevésbé ismert, hogy ebben a kilátástalannak és reménytelennek tűnő országban milyen virágzó droghasználó aktivista kultúra létezett.
Oroszország is olyan hely, ahol a droghasználó aktivizmus élet-halál kérdése volt. Egészen a 2000-res évek közepéig ugyanis nem kaphattak HIV gyógyszert a droghasználók, mert "társadalmilag haszontalannak" bélyegezték őket és kizárták őket a kezelésből.
A FrontAIDS aktivistái mindenki számára küzdöttek a HIV gyógyszerek elérhetőségért, de érthető módon sokan voltuk közöttük droghasználók is. Az ANTIFA-tól tanult módszerekkel nagyon látványos utcai tüntetéseket szerveztek: fáklyás felvonulásokon koporsókat vittek az utcán és odaláncolták magukat a polgármesteri hivatalok bejárata elé.
Filmünk egyik megszólalója, Szása Volgina is közéjük tartozott, a 2000-res évek elején fertőződött meg HIV-vel, és nem tudta, hogy valaha hozzá fog e jutni gyógyszerekhez.
"Ami leginkább vezérelt minket, az volt, hogy ne haljunk meg észrevétlenül."Mondja Szása, akinek az volt a feladata a FrontAIDS-en belül, hogy a fax támadásokat koordinálja: amikor egy aktivista társukat letartóztatták, a világ minden részéről fax üzeneteket küldtek szimpatizánsok az adott rendőrörsnek, elárasztva őket a letartóztatott szabadon bocsátását követelő üzenetekkel.
A látványos és a média által is kedvelt akcióikat siker koronázta, megnyílt a lehetőség a HIV kezelésre.
A csoport másik célját, a heroin-függőség kezelésére az egész világon hatékonyan alkalmazott metadon és buprenorfin kezelés bevezetését azóta sem tudták elérni.
Ánya Szarang barátunk (aki a rajzfilmünk egyik főszereplője is), az Andrej Rilkov Alapítvány igazgatója a filmben elmeséli, hogy miként harcolnak orosz droghasználó aktivisták az Emberi Jogok Európai Bíróságán a metadon kezelésért.
Grúzia (vagy Georgia) a világ egyik legszigorúbban tiltó drogpolitikájú országa közé tartozik és itt is nagyon bátor és kreatív droghasználó aktivizmus született meg, a kegyetlenségekre adott önvédelmi válaszul. Az országban 8-20 évet vagy akár életfogytiglant is kaphattál 1 gramm drogért.
A rendőrség évente 100 ezer embert rángatott be az utcáról teljesen random módon vizeletes drogtesztre, aminek következménye, hogy a börtönben fogvatartottak egy harmada drog miatt van ott. Egy ponton a grúz társadalom több szegmense is fellázadt a terror ellen. Amikor 2018-ban Tbilisi diszkóit kalasnyikovos rendőrök rohanták le drograzziák során, a fiatalok másnap az utcára mentek. Több tízezres parti formáját öltő tömegtüntetéseken tiltakoztak a kirminalizáció ellen.
A mozgalmat a White Noise nevű szervezet vezette. Filmünkben a White Noise tagja, David Subiliani és Paata Sabelashvili mesél a lázadás felemelő napjairól és a mozgalom kudarcának körülményeiről.
A kötelező random vizeletteszt gyakorlata ellen a New Vector igazgatója, Koka Labartkava és droghasználó szervezete lázadt fel. Egy alkalommal egyik társuk megtagadta a vizelettesztet a rendőrségen arra hivatkozva, hogy az alkotmány szerint nem köteles magára terhelő vallomást tenni. Az ügyet Koka szervezete megnyerte a bíróságon.
Szintén grúz aktivisták sikere, hogy egy alkotmánybírósági döntés értelmében nem számít ma már bűncselekménynek a kannabisz csekély mennyiségben személyes használatra tartása és termesztése, vagy hogy a Hepatis C kezelés széleskörűen elérhetővé vált a droghasználók részére.
A harmadik ország ebben az epizódunkban Ukrajna. A droghasználó mozgalom itt nagyon kiterjedt és szervezett, 800 tagot számlál és 40 csoportot fog össze az Ukrán Droghasználók Nemzeti Hálózata, valamint külön hálózata van a női droghasználóknak az országban. Olga Bjeljajeva és Anton Basenkó ukrán aktivisták mind a ketten tagjai a Droghasználók Eurázsiai Hálózatának. Anton az első között volt aki metadont kapott az országban. Amikor egy parlamenti meghallgatáson figyelembe vették a vallomását arról, hogy mennyire sokat segített neki ez a terápia,
rádöbbent, hogy a saját történetével másokon is segíteni képes.Olga szintén metadon helyettesítő kezelés klienseként tűcserét szervezett, sorstársaival közösen megalapították az Ukrán Metadon Kliensek Szövetségét. A kezelés könnyebb elérhetőségéért küzdenek, elérték például, hogy a metadont és buprenorfin heti adagját haza lehessen vinni, ne kelljen minden nap bejárni érte a kórházba. Így el tudnak menni dolgozni és sokkal jobb életet tudnak élni, mintha napi bejáráshoz lennének kötve.
Az ukrán példa mutatja, hogy mi lehetett volna, ha Oroszországban is engedik a metadont. Sajnos nem így történt és ennek százezrek szenvedése és rengeteg ember halála lett az eredménye. Szomorú incidens, hogy amikor Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet Ukrajnától, és bevezették az Orosz közigazgatást, a metadon központokat azonnal bezárták és a stabil életű klienseket szélnek eresztették. Azóta jelentős részük meghalt.
Szöveg és film: Takács István Gábor
Érdekességek az epizóddal kapcsolatban:
Ez a rész nagyon sok témát érint és sok képi anyagot és archívumot tartalmaz. Az interjúk egy részét ehhez a filmhez vettük fel, de szerepel benne több korábban felvett és soha fel nem használt interjú is. Az orosz vágóképeket 2019-ben forgattam, amikor 7 városba látogattunk el, hogy egy orosz ártalomcsökkentő programokat bemutató filmet készítsünk. Az epizódban szerepel egy rész, amikor Sárosi Péter kollégám Viktor Ivanovot, az azóta megszűnt orosz drogellenes ügynökség fejét faggatja a metadonról az ENSZ-ben. 2008 óta filmezünk az ENSZ kábítószerügyi éves találkozóján a CND-n, amit bécsben rendeznek meg minden évben. Az egyik ilyen alkalommal még 2010-ben, a folyosón belefutottunk az orosz delegációba, akik behívtak egy kis szobába, ahol épp Ivanov és az akkori ENSZ drogügyi igazgató, Antonio Maria Costa tartottak sajtótájékoztatót. Rajtunk kívül még pár udvarias újságíró volt jelen, akik feltették az elvárt kérdéseiket. Ezután következett a meglepetés, hogy Péter a metadonról érdeklődött, ami vörös posztó az orosz küldöttségnek. Válaszul Ivanov hazudott egy sort a metadonról. A következő években többször megismételtük ezeket a kérdéseket, egy idő után már valószínüleg számított is rájuk Ivanov, mert válogatott hazugságokkal készült évről évre. Operatőrként és vágóként eléggé ritka, hogy én is látszom a felvételeken. Ebben a filmben van egy rövid cameom: Egy ilyen ENSZ találkozón egyszer megkérdeztem a UNAIDS vezetőjét arról, hogy a tűcsere és metadon megtagadása a droghasználóktól vajon az emberi jogok megsértésének tekinthető-e. A válasza egyértelmű igen volt.