Nincs még egyetlen másik drog sem, amelyet ilyen sokan, ilyen
nagy mennyiségben fogyasztanának, és mégis, ilyen kevéssé
lenne kiszámítható a hatása. Miért? Ennek járunk utána az alábbi cikkben!
Azt gondolnánk, hogy ha van drog, aminek a hatásmechanizmusát jól ismerjük, hát akkor az alkohol az. Hiszen az alkoholfogyasztás ezer szálon beépült a történelmünkbe, kultúránkba, mindennapjainkba.
Az őseink még azelőtt megtanulták, hogy az erjedt gyümölcsöknek tudatmódosító hatása van, mielőtt emberré váltunk volna. Egy kutatás szerint 10 millió évvel ezelőttre datálható az a genetikai mutáció, amelynek eredményeként őseink jóval könnyebben kezdték lebontani az alkoholt az emésztés során.
Az etanol molekulát ugyanis egy speciális enzim (ADH) bontja le a gyomorban acetaldehiddé - amit aztán ecetsavvá bont tovább a szervezet. Az emberek egy részéből mind a mai napig hiányzik ez az enzim, így még csekély mennyiségű szeszes italtól is rosszul lesznek.
Részeg majom elmélet
De vajon mi az evolúciós magyarázata annak, hogy szeretünk berúgni? Nos, erre több elmélet is van.
Robert Dudley biológus “részeg majom” elmélete szerint például az alkohol jellegzetes szaga játszott szerepet abban, hogy az ember ősei megkedvelték a szeszt. Hiszen az erjedő gyümölcs tápláló étek - és az alkohol messze is érezhető szaga vezette ehhez a tápláló étekhez az őseinket.
Az alkohol-fogyasztás első művészi ábrázolása egy mintegy húszezer éves (!) véset egy dél-franciaországi barlangból, ami egy ivókürtöt tartó nőalakot (valószínűleg termékenység-istennőt) ábrázol.
Edward Singerland nemrég megjelent könyve - Drunk: How We Sipped, Danced, and Stumbled Our Way to Civilization - egyenesen amellett érvel, hogy
az ivás mint szociális és mint kreativitást serkentő tevékenység alapvető szerepet töltött be a civilizáció-építésben. Az alkohol azóta is áldás - és átok az emberiség számára. Az Alkotmánybíróság hírhedt 2004-es drogdöntése is kimondta: az alkohollal “már megtanultunk együtt élni” (a halálozási statisztikák alapján persze mondhatnánk azt is, együtt halni). Ez utóbbi érvet hozta fel annak idején a taláros testület annak alátámasztására, hogy miért van szükség a kannabisz tiltására, és miért indokolt mégis legálisan szabályozni az alkohol forgalmazását.
De vajon tényleg olyan jól ismerjük az alkoholt, és annak hatásmechanizmusát? Tényleg olyan jól tudunk alkalmazkodni a hatásaihoz? Nos, amennyiben elmélyedünk a tudományos szakirodalomban, rá fogunk jönni, hogy ez nagyon távol áll a valóságtól.
A lerészegedés neurobiológiája
Pedig ha összehasonlítod az etanol molekula szerkezeti képletét és pálcikamodelljét az olyan drogok hatóanyagaival, mint a fű (THC), a kokain vagy az ecstasy (MDMA), akkor láthatod, hogy azokhoz képes meglepően kicsi és egyszerű.
Az előbb felsorolt szerek hatásmechanizmusa rendkívül különleges, specifikus: speciális receptorokra fejtik ki a hatásukat. A kokain például a dopamin-rendszerre, a kannabisz a kannabinoid-rendszerre hat. Az alkohol viszont nem csak egy vagy két receptorra fejti ki a hatását, hanem sokra. Pont azért, mert ilyen egyszerű - jóval kevésbé specifikusan, inkább általánosabban hat az idegrendszerünkre. És éppen ez okozza a problémát.
Olyan ez, mintha az egyik egy repülőgép lenne, ami csak egy különleges leszállópályán tud leszállni. A másik - az alkohol - pedig egy helikopter, ami jóval kisebb leszállóhelyet igényel, és sokkal több helyen tud landolni.Az alkohol egyrészt elősegíti a GABA nevű ingerületátvivő anyag kiválasztását. Minél több GABA kerül az idegvégződések közötti térbe, annál inkább lelassul az idegrendszerünk működése. Mértékletes ivás esetén ez a szorongás csökkentését idézi elő. Magyarul becsípünk tőle. Magas koncentrációban azonban a nyugtató hatások is felerősödnek és akár eszméletvesztéssel járnak - magyarul a sárga földig isszuk magunkat.
De ez csak az egyik hatása az alkoholnak. Hat még a dopamin nevű ingerületátvivő anyag kiválasztására, ami alapvető szerepet tölt be a motivációnkban: arra, hogyan reagálunk a környezetünk ingereire.
A dopamin már akkor is kiválasztódik az agyunkban, amikor egy forró napon kiszáradva egy pohár jéghideg sörre vagy gyöngyöző fröccsre gondolunk.Az alkoholistánál pedig a szeszes ital iránti sóvárgás szinte minden más jelenség iránti motivációt elhalványít: nem vált ki megfelelő dopamin-kiválasztást a munka, a család és egyéb hétköznapi örömök.
Az alkohol hatással van a szerotonin (5-HT) nevű neurotranszmitterre is. Ez az anyag is befolyásolja azt a módot, ahogyan az idegsejtek kommunikálnak egymással kémiai és elektromos jelek küldése által. Ezáltal befolyásolja a hangulatunkat, a figyelmünket, a motivációnkat.
Az etanol ezenkívül csökkenti a glutamát nevű ingerületátvivő anyag kiválasztását, és ez szinten nyugtató, lassító hatással jár az idegrendszerre. A glutamát befolyásolja azt is, ahogy emlékezünk, gondolkodunk és érzünk. Ez magyarázza azt is, hogy miért működik olyan furán, akadozva a memóriánk ittas állapotban.
És ezzel még nem értünk a lista végére: az alkohol egy sor más mechanizmust is megváltoztat a szervezetünk működésében. Fehérjék, kálcium, zsírok: mindegyikre hat valamilyen módon az alkohol.
Az alkohol, a legtöbb droghoz képest, megbízhatatlan, szeszélyes kémiai szerető. Egyszerre sok idegi mechanizmussal tart fent kapcsolatot, és vegyi csókjainak hatását nagyon nehéz kiszámítani.
Gyümölcslegyek, szex és pia
És ami tovább bonyolítja a képletet: mi, emberek sem vagyunk egyformák. Másként reagálnak az alkoholra a nők és a férfiak. Másként bontják le az alkoholt a különféle életkorú és különféle genetikai adottságú egyének. Így vannak emberek, akikből hiányzik az alkoholt lebontó enzim, és ők allergiás tüneteket produkálnak, ha megisznak egy sört. Az észak-kelet ázsiaiak körében ez a genetikai mutáció a lakosság harmadára terjed ki.
És amennyiben rendszeresen használjuk, az alkohol ugyanannak az egyénnek a reakcióit is alapvetően megváltoztatja. Mint minden drog, az alkohol rendszeres fogyasztása is toleranciát, függőséget okoz.
Hogy mitől lesz az egyik ember alkoholista, a másik pedig marad szociális ivó - az ugyanúgy függ az alkohol esetében is sokféle tényezőtől. A családban jelenlévő alkoholizmus, mint genetikai örökség, fontos, de nem kizárólagos. Akárcsak a gyermekkori traumák.
A környezet, a társadalom szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Már a gyümölcslegyekkel végzett kísérletek is bebizonyították, hogy azok az egyedek, amelyeket megfosztottak bizonyos fontos szociális ingerektől - például a szextől - jóval könnyebben váltak az alkohol rabjává, mint szociálisan sikeres társaik. Az alkohol a szociális és genetikai siker - esetünkben a párzás és utódnemzés - illúzióját adja meg a gyümölcslegyeknek, hiszen ugyanazt a jutalmazó mechanizmust indítja be. Persze a megfelelő eredmény nélkül.
Az alkoholfüggőség elvonási tünetei jóval súlyosabbak lehetnek, mint a heroinelvonás tünetei. Az utóbbi jóval ritkábban okoz életveszélyes tüneteket, az alkoholelvonásba könnyebben lehet belehalni.És ami az élettani hatásait illeti, az alkohol a legtöbb droghoz képest jóval súlyosabb károkat okoz: szív- és érrendszeri problémák, magas vérnyomás, májkárosodás, rák. A terhesség idején történő alkoholfogyasztás súlyos károkat okoz a magzatban. A közlekedési balesetek, sőt, az erőszakos bűncselekmények jelentős részét ittas állapotban követik el. A kutatások szerint egy olyan szer van, amely következetesen, jelentősen összefüggésbe hozható az erőszakos viselkedéssel: az alkohol. A dohányzáson kívül egyetlen más szernek sincsenek az alkoholéhoz fogható kárai.
Azok az emberek, akik azokra a kutatási eredményekre mutogatnak, amelyek szerint a mértékletes alkohol-fogyasztás csökkenti a szívinfarktus kockázatát - nagyon gyakran olyan egészségtelen, mozgásszegény életmódot folyatnak, ami ezeket a pozitív hatásokat erősen zárójelbe helyezi.
Az egészséges életmód az, ami igazán csökkenti a szívbetegségek kockázatát, nem az ivás. Ráadásul a mértékletes ebben az esetben max. másfél deci bort jelenthetne egy nap - de vajon hányan vannak, akik megállnak ennyinél?
Az alkoholipar megregulázása
Ezzel persze nem akarok a mindenki számára kötelező teljes absztinencia mellett kardoskodni, hiszen én magam is szociális ivó vagyok. És különösen nem az alkohol-tilalom mellett, ami a történelem során már annyi országban kudarcot vallott.
Egyrészt szeretnék ugyanakkor rámutatni annak az álláspontnak a tarthatatlanságára, ami a tudományra, a kultúrára vagy az egészségre mutogatva próbálja alátámasztani az engedékeny hozzáállást az alkoholhoz - és a szigorú hozzáállást az illegális szerekhez.
Másrészt pedig arra, hogy szükséges lenne megregulázni magát az évente mintegy 150 milliárd dollár bevételt termelő alkoholipart is. A korábban a junkfood-iparral kapcsolatos cikkemben foglalt kritika éppúgy áll az alkoholt forgalmazó cégekre is. Ők is ugyanarra a jutalmazó mechanizmusra építik a termékeik promócióját: inger - viselkedés - visszacsatolás - emlékraktározás. És ugyanúgy kiépítették azokat a termékeket, amelyek fogyasztása jóval nagyobb függőségi potenciállal jár.
A különféle cukrozott, ízesített szeszes italok éppúgy addikció-generáló dopamin-bombák, mint a chips vagy a csoki. Ahogy a fentebb idézett könyvet író Singerland fogalmaz: lehet, hogy "az ember ivásra alkotott főemlős, de semmiképpen sem abszolút vodka fogyasztására van kitalálva." A tömény szeszek fogyasztása viszonylag kései, modern fejlemény. Az "ősi magyar pálinkakultúra" sosem létezett fikció. És az alkoholipar tudatosan terjeszti ezeket a fikciókat.
Az alkohol-reklámok nem egyszerűen a szeszes italokat reklámozzák - hanem asszociációkat, összefüggéseket teremtenek bizonyos alkalmak, környezeti ingerek és az alkohol között. Egy focimeccs. Egy barátokkal töltött este. Egy családi ebéd. Egy koncert. Az üzenet, hogy ezeket az alkalmakat az alkohollal, mint szociális kenőanyaggal, lehet igazán élvezhetővé tenni. Ha hiányzik a kenőanyag - akkor hiányérzetünk lesz, mintha víz nélkül akarnánk úszni a medencében.
És az alkoholcégek bevételeinek nagy részét nem a rekreációs ivók termelik, hanem a fogyasztóknak azon 10-15%-a, akik képtelenek mértéket tartani. Akik függővé válnak - és akiket tudatosan tesznek függővé a célzott alkoholhirdetésekkel.Az ember az esetek túlnyomó többségében nem racionális mérlegléssel hoz döntéseket - hanem szociális környezetéhez alkalmazkodik, és ezeket a döntéseit később racionalizálja. Ezért különösen fontos, hogy olyan társadalmi környeztet építsünk, amely az embereket az egészséges döntések meghozatalára ösztönzi. Úgy kell kialakítani az üzleteket, éttermeket, szórakozóhelyeket, az éjszakai életet stb., ami nem bombázza folyamatosan olyan ingerekkel az embereket, amelyek túlzott ivásra késztetik őket. A WHO szerint ezért a kereskedelem szabályozása, korlátozása a problémás ivás visszaszorításának egyik legfontosabb eszköze.
Szociális kenőanyag
Ahogy Robert Dunbar antropológus rámutat, az alkoholnak valóban vannak közvetett előnyei - hiszen a mértékletes ivók számos hosszú távú, longitudinális vizsgálatban jobb eredményeket produkálnak az egészséget és jóllétet mérő skálákon, mint akár az absztinensek, akár az alkoholisták. De ennek a titka nem az etanol molekulában és annak fiziológiai hatásaiban rejlik.
Sokkal inkább abban, hogy a mértékletes ivók nagy átlagban jóval gyakrabban ápolják szociális kapcsolataikat: járnak el kocsmába, bárba, koncentre. És az aktív, tartalmas szociális kapcsolatok jó hatással vannak a testi-lelki egészségükre. Az alkoholisták viszont gyakran egyedül isznak - és ez egyre mélyebbre repíti őket a szégyen-spirálba és önpusztításba.
Az alkohol titka: mértékletesen fogyasztva, szociális kenőanyagként segít barátságokat építeni és fenntartani. Aki alkohol nélkül képes erre - az éppúgy fogja élvezni ennek előnyeit, mint aki mértékkel iszik: tehát nem veszít semmit!Viszont aki leszokik az alkoholról, de cserébe egy magányos, elszigetelt életet él józanul, az cseberből vederbe esik. Nem elég tehát a fogcsikorgatva fenntartott szárazság - az életbe öröm kell, tartalom, jelentés, kapcsolat.
Ugyanis kevés dolog van, ami rosszabb hatással van a homo sapiens nevű szociális állat egészségére, mint a magány. És kevés tényező befolyásolja azt kedvezőbben, mint a megfelelő minőségű baráti kapcsolat.
Ezt érdemes észben tartani.