A módosult tudatállapotok kutatása, terápiás alkalmazása egészen az 1990-es évek végéig különcségnek számított akadémiai berkekben - de manapság bekerült a tudományos érdeklődés fókuszába.
Az elmúlt években drámaian megnőtt a szakmai és közérdeklődés bizonyos, a módosult tudatállapotokkal operáló terápiás módszerek iránt. Ilyenek például a mindfulness meditáción alapuló különféle terápiák. És egyre inkább ide tartoznak a pszichedelikus szerekkel támogatott pszichoterápiás módszerek is.
Amennyire nagy ma az érdeklődés és média-hype a módosult tudatállapotokkal kapcsolatban Nyugaton - éppen olyan nagy volt korábban a közöny és a kételkedés. A szakemberek jobb esetben szemforgatva megmosolygták, rosszabb esetben ellenségesen elutasították a módosult tudatállapotok kutatóit (Kelet-Európában ez még mindig tart). Lett légyen szó akár "gyanús" keleti spirituális filozófiák által táplál meditációs gyakorlatokról, vagy még gyanúsabb, Európán kívül kultúrák által kifejlesztett rituális kémiai tudatmódosításokról.
Jó példa erre Richard Alpert és Timothy Leary esete, akik a Harvard Egyetem elismert kutatói voltak. A hatvanas években először fogtak nagyszabású klinikai vizsgálatokba a pszichedelikus szerek terápiás alkalmazásával kapcsolatban (az egyik leghíresebb kísérletükről itt írtunk bővebben). Emiatt mindkettőjüket botrányos körülmények között kirúgták az egyetemről. Leary ellenkultúrális ikon lett, míg Alpert Indiába utazott, ahonnan Ram Dassként, a hippigeneráció egyik elsőszámú spirituális gurujaként tért vissza. A pszichedelikus szerekkel kapcsolatos kutatást ezután évtizedekre száműzték a hivatalos akadémiai berkekből.
Majdnem ilyen gyanakvás és ellenérzés övezte azokat az akadémiai kutatókat, akik a 60-as évek végén először kezdtek kutatásokat folytatni a meditációs módszerekkel kapcsolatban. A pszichedelikumok használata és a meditáció persze nem feltétlenül jár
együtt - két teljesen eltérő jelenségről van szó. De tény, hogy a kettő
között mindig is volt átjárás. A pszichedelikumok betiltása számos kutatót a nem kémiai tudatmódosítások irányába terelt. Ismert példa Stanislav Grof pszichiáter, a transzperszonális pszichológia alapítóatyjának esete, aki az LSD betiltása utána fordult a légzéstechnikák (holotróp légzés) felé.
A meditáció korai kutató, nem kis részben, éppen a pszichedelikus szerek hatása alatt átélt misztikus élményeik hatása alatt fordultak a Kelet meditációs/jóga gyakorlatai felé. Mint Ram Dass. Aki Indiából hazatérve személyesen is inspirálta a kutatók új generációit, akik jelentősen megváltoztatták a pszichológia fejlődésének irányait. Mint például Richard Davidson idegtudós, aki a neuroplaszticitással kapcsolatos kutatásai révén, és Daniel Goleman pszichológus, aki az érzelmi intelligencia (EQ) elmélevel vált világhírűvé. (Ők közösen nemrég magyarra is lefordított könyvet írtak a meditáció tudományos vizsgálatának eredményeiről.)
És vezettek utak a meditációtól a pszichedelikumok felé is (pl. Roland
Griffith professzor esetében, aki az egyik legismertebb klinikai
vizsgálatot végezte a pszilocibin által kiváltott misztikus élményekkel
kapcsolatban).
A 60-as/70-es években a nyugati pszichológiát a behaviorizmus szemlélete dominálta. Ez eleve gyanúsnak tartott bárkit, aki olyan fogalmakkal operált, mint "tudat", "elme" vagy "kontempláció". Így például mind a mindfulness-alapú stressz csökkentést kidolgozó John Kabat-Zinn, mind a meditáció neuropszichológiai hatásait vizsgáló Richard Davidson arról számolt be, hogy a 70-es évek elején mindenki őrültnek nézte őket, amiért komoly kutatóként ilyen hippis témák kutatására fecsérlik a karrierjüket.
Ez a fagyos akadémiai légkör egészen a 90-es évek végéig kitartott Nyugaton. Amerikában dühöngött a drogellenes háború, ami lehetetlenné tett bármilyen kutatást a pszichedelikumokkal kapcsolatban, ami nem a veszélyekre fókuszált. És a meditáció kutatása is megmaradt az akadémia határvidékein dolgozó "fringe" kutatók témájának.
A helyzet azonban a 2000-es évek elején gyorsan és gyökeresen megváltozott. Egyrészt elindult az a folyamat, amit sokan "pszichedelikus reneszánsznak" neveznek. Ekkortól kezdve ugyanis a drogellenes háború enyhült, a pszichedelikus kutatás feltételei szélesedtek. Először Európában, majd Amerikában is újraindulhattak a pszichedelikumokkal kapcsolatos klinikai vizsgálatok.
Másrészt igen termékenynek bizonyult a Dalai Láma által kezdeményezett párbeszéd a buddhista tanítók és a nyugati akadémiai kutatók között, mint például Francisco Varela idegtudós, akik a legmodernebb agyi képalkotó eljárásokkal
igazolták a buddhista meditációs gyakorlatok hosszú távú pozitív
mentális hatásait. Ennek eredményeként létrejött többek között a Mind & Life Institute, a különféle meditációs gyakorlatok komoly tudományos vizsgálatának céljából. A meditáció iránt érdeklődő kutatók új generációja képződött itt, és kialakult az ún. kontemplatív idegtudomány irányzata.
Ha megnézzük a mindfulness-el és a pszichedelikumokkal kapcsolatos kutatások alakulását mutató diagramokat, akkor azok hasonló trendet mutatnak. A 70-es évektől a 90-es évek végéig alig maroknyi kutató évente alig pár cikket publikált szaklapokban. A 2000-es évek elejétől azonban a publikált cikkek száma exponenciálisan nőtt - és a növekedés azóta is tart, sőt, gyorsul. Ma már évente több ezer cikket publikálnak mindfulness témában, míg a pszichedelikus témában ezernél is többet.
Természetesen létezik az ún. publication bias jelensége: a kutatók és a szakfolyóiratok hajlamosabbak azokat a kutatási eredményeket publikálni, amelyek pozitív hatást mutatnak ki az új terápiás módszerekkel kapcsolatban. Míg amelyeknek ez nem sikerül, gyakrabban végzik a fiókban. A kezdeti klinikai vizsgálatok eredményeit ezenkívül a későbbi, nagyobb mintán végzett vizsgálatok mindig módosítják némileg: ami csökkenti a jelenleg tapasztalható média hype-ot is. Lehetnek vakvágányok is. Jelenleg például úgy tűnik, hogy a pszichedelikus szerek mikrodózisban (tehát tudatváltozáshoz nem elegendő alacsony dózisban) történő használatának terápiás hatása az eddigi kutatások szerint pusztán placebo-hatásnak bizonyult.
Azonban még ezen jelenségnek a figyelembe vételével is elmondható ma már, hogy mind a kontemplatív (meditációs) módszerek, mind a pszichedelikumokkal asszisztált terápiás módszerek a pszichológiai kutatások legígéretesebb területei közé tartoznak. Az MDMA, vagy a pszilocibin hamarosan mind az amerikai, mind az európai gyógyszerügyi hatóságok engedélyével forgalomba kerülhet mint a poszt-traumatikus stressz szindróma és a depresszió gyógyszereivé válnak.
Ebből azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy ami ma marginálisnak vagy gyanúsnak számít, az attól még lehet a jövő ígéretes terápiás módszere.Vannak olyan, a hagyományos őslakos kultúrákból, különféle spirituális hagyományokból, esetleg nagyvárosi innovációból származó módszerek, amelyeket egyelőre nem támasztanak alá tudományos bizonyítékok. De mégis, emberek életét mentik meg és bizonyulnak sorsfordító életeseménnyé - ezekre érdemes odafigyelni. Érdemes őket megkutatni.
Ha szétnézünk a világban, akkor rengeteg áltudományos sarlatánságból meggazdagodó kóklert és szélhámost láthatunk. Indokolt tehát egy nagy adag egészséges szkepszis, körültekintés. Azonban az sem jó, ha ez egyfajta zsigeri elutasítássá válik mindennel szemben, ami jelenleg nem illik bele a hagyományos, sztenderd gyógyászatba. Amit jelenleg még nem támasztanak alá empirikus bizonyítékok.
Szükség van egyfajta nyitottságra. Szükség van arra, hogy érzékenyek legyünk az érintett közösségek által megélt tapasztalati valóságra. Esetleg őshonos kultúrák évezredes bölcsességére, ami a modern gyógyászattól teljesen eltérő fogalmakkal és keretekkel operál. A mindfulness és a pszichedelikus gyógyászat jelenlegi áttörő sikere bizonyítja, hogy az ősi bölcsesség és a modern gyógyászat, tudomány közötti nyitott, kölcsönös tiszteleten és körültekintésen alapuló párbeszéd gyakran rendkívül termékenyen hat mindkét oldalra.