Szijjártó külügyminiszter a tavaly lejárt drogstratégiával haknizik a világban, miközben a drogliberalizáció szélmalmaival harcol egy pálinkaliberalizáló kormány képviseletében.
Igazán megkapó, hogy Szijjártó Péter újabban nagy érdeklődést mutat a drogkérdés iránt. De ahelyett, hogy önjáró ágyúként nyilatkozik, talán először le kellene ülnie a hazai szakemberekkel beszélgetni arról, hogy mi működik a drogpolitikában, és mi nem.
És hogy vajon mi is a valódi helyzet a saját hazájában. Amiről vagy fogalma sincsen - vagy pedig tudatosan nem mond igazat róla.
Ugyanis mással nem lehet magyarázni, hogy vajon miként képes egy olyan nemzeti drogstratégiával kampányolni külföldön, ami 2020-ban lejárt, és azóta sem újították meg. Ezzel valójában Európa szégyene lettünk: egyetlen másik EU tagállamról sem tudok, ami nem újította meg a lejárt nemzeti drogstratégiáját.Hogy ez a bizonyos drogstratégia ráadásul 2020-ra drogmentes Magyarországot álmodott, az már csak a hab a tortán: irreális célkitűzések eredménye mindig látványos bukás. De a drogstratégiának voltak fontos, reális célkitűzései is. És sajnos ezekben sem sikerült előre lépni. Vagy ha igen, hát értékelés híján nem tudhatjuk meg.
Ami bizonyos, hogy európai összehasonlításban elavult, rosszul finanszírozott és szakemberhiányos drogprevenciós- és ellátórendszerünk van.Azok az elemei, amelyek korábban elismerést érdemeltek nemzetközileg, mára nagyrészt leépültek (például a megszüntetett Nemzeti Drogmegelőzési Intézet által irányított színvonalas tevékenység).
Az ember ilyesmit nem rak ki az ablakba, nem büszkélkedik vele, ha már nem hajlandó befektetni abba, hogy jobb legyen.
Szijjártó bejelentette, hogy a Seychelle-szigetek kábítószer-ellenes küzdelmét segítjük pénzzel és szakemberekkel. Nagyon szép a nemztközi szolidaritás - és Magyarországon van komoly szakmai tudás (ez nem a jelenlegi kormányzat érdeme), amivel egyébként tudjuk segíteni az ottani szervezetek munkáját. De hogy pénzt áldozzunk a Seychelle-szigetek drogproblémáinak kezelésére, miközben a hazai drogstratégia megújítására nincs akarat? És miközben a címkézett kábítószerügyi költségvetést nemes egyszerűséggel kihúzták a költségvetési törvényből? Ez bizony abszurd.
Ha Magyarország, mint állam, valamiben sikeres, akkor az a drogpromóció. Mégpedig az egyik legveszélyesebb drog, a tömény alkohol promóciója. Nem találunk ugyanis még egy olyan EU tagállamot, ahol ilyen magas az alkohol-fogyasztás, és ami közben ilyen sokat tesz azért, hogy még magasabb legyen.A legutóbb például a parlamentben az Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny díjátadó ünnepségén maga a parlament elnöke, Kövér László magasztalta a pálinkát. Nagy István agrárminiszter pedig arról beszélt, hogy a kormány feladatának tekinti a pálinka népszerűsítését és a fogyasztás ösztönzését.
És eközben az állam gyakorlatilag semmit nem tesz, hogy az alkoholizmus pusztító népbetegségét visszaszorítsa.
Szijjártó nemrég Párizsban a Pompidou Csoport találkozóján kritizálta „néhány liberális európai kormánynak a droghasználat legalizálására, de legalábbis liberalizálására vonatkozó politikáját”. Ez ugyanis szerinte növeli a kábítószerek iránti keresletet és a szervezett bűnözést. Ezt szerinte tovább súlyosbítja, hogy Afganisztán a tálibok alatt ismét a terroristák és drogkereskedők Mekkájává válhat, és eláraszthatja Európát drogcsempész migránsokkal.
Tetszetős érvelés - csak éppen teljesen hamis.
Valójában azok a kormányok, amelyek úgy döntöttek, hogy legálissá teszik a kannabisz forgalmazását (egyenlőre ugyanis Európában más drogok legalizációjáról nincs szó), elsősorban éppen azért döntöttek így, hogy visszaszorítsák a szervezett bűnözést. Ugyanis azt még a drogtilalom legelszántabb védelmezői is elismerik, hogy a szervezett bűnözés a feketepiacon élősködik. Al Capone sem a legális alkoholiparból gazdagodott meg - hanem az alkoholtilalomból.
A kannabisz esetében olyan vad állami népszerűsítésre, mint amit a magyar kormány a pálinkával tesz, sehol a világon nincs példa. Éppen a drogtörvényeket megreformáló államok azok, amelyek jellemzően a legtöbbet fektetnek be a drogfogyasztás egészségügyi és szociális ártalmainak csökkentésébe.Ha például a külügyminiszter figyelmet fordítana arra, hogy éppen a Pompidou Csoport az említett párizsi konferencián milyen üzenetet fogalmazott meg a drogpolitikával kapcsolatban, hát az szöges ellentétben áll a sajátjával. Nyilatkozatuk szerint ugyanis az emberi jogoknak kell a drogpolitika középpontjában állnia, és többek között felhívtak az olyan ártalomcsökkentő programok támogatására, mint a felügyelt drogfogyasztói szobák.
Ráadásul ahhoz nem kell elvakult legalizáció-pártinak lenni, hogy belássuk: a legális kannabisz-piac az illegális afganisztáni ópium iránti keresletet aligha növelheti. Két teljesen különböző drogról van szó, a fogyasztói táboruk között viszonylag kevés átjárással. Szinte mondhatni, a kannabisz és a ópium/heroin fogyasztóit egy világ választja el egymástól.
Az sem felel meg a valóságnak, hogy az ópiumkereskedelem a tálibok alatt fog elszabadulni. Ha megnézzük, hogy az elmúlt 30 évben mikor sikerült eredményesen visszaszorítani az ópium-termelést Afganisztánban, akkor egy ilyen esetet találunk. 2001-ben, közvetlenül az amerikai megszállás előtt a tálibok drasztikus eszközökkel letörték az ópium-termesztést, ami általános heroin-hiányhoz vezetett Európában, így Magyarországon is.
Az afganisztáni ópium-termelés és kereskedelem éppen akkor indult ismét ugrásszerű növekedésnek, amikor az USA és szövetségesei megszállták az országot.Hiába költött el az USA 9 milliárd dollárt 20 év alatt arra, hogy kiirtsa az ópium-mák termesztését a régióban: az ópiumtermesztő területek 60-70 ezer hektárról stabilan 200 ezer hektár fölé növekedtek. A világon forgalomba kerülő heroin 85%-át afgán ópiumból állítják elő.
A tálibok, akik egyébként nem egységesek ebben a kérdésben, természetesen szintén profitáltak az ópium-kereskedelemből, és továbbra is profitálnak belőle. De egyáltalán nem ők voltak a felelősek az elharapózásáért. Jelenleg pedig drákói szigorral lépnek fel az egyre növekvő heroin-fogyasztó népességgel szemben, koncentrációs táborba zárva őket. A ráció azt diktálja, hogy inkább tovább profitáljanak az ország GDP-jének 7%-át kitevő ópiumkereskedelemből - de a vallási fundamentalisták nem mindig az üzleti rációt követik (mint a 2001-es példa mutatja).
Ami pedig a migrációt illeti: jelenleg Európának, és Szijjártónak, a leginkább a magyar kormánnyal baráti viszonyt tápláló Vlagyimir Putyin bábjának, Lukasenkának az aljas hibrid háborúja miatt kellene a leginkább aggódnia.A külügyminiszter újkeletű (?) érdeklődése lehetne akár jó hír is egy olyan szakterületen, amit az elmúlt években a kormányzat, és minisztertársa, Kásler Miklós, teljesen elhanyagolt. Például latba vehetné a befolyását azért, hogy a szakma bevonásával értékeljék a lejárt nemzeti drogstratégiát és hozzanak létre újat. Vagy hogy újra legyenek kimondottan a drogmegelőzés és ellátás területén dolgozó szervezeteknek kiírt éves pályázatok a központi költségvetésben.
Ameddig azonban a kormányzat számára a drogkérdés szinte kizárólag rendészeti- és kampány-kérdésként létezik, addig nehéz lesz elmozdulni a holtpontról.
Ha fontosnak tartod a hiteles tájékoztatást a drogokkal és drogpolitikával kapcsolatban, támogasd a Drogriportert!