2020. december 31-én lejár a nemzeti drogellenes stratégia. Az országot nem sikerült drogmentessé tenni, de a nemzeti drogpolitikát sikerült felszámolni. Olvasd el a Drogriporter évértékelőjét!
A mai napon lejár a 2013-ban elfogadott nemzeti drogellenes stratégia, amely többek között azt a célt tűzte ki (a pletykák szerint miniszterelnöki utasításra), hogy kábítószer-mentessé teszi az országot. Gúnyolódhatnék most azon, hogy lám, az ország nem lett drogmentes – de ennek az írásnak nem ez a célja. Hanem az, hogy számba vegye, hol tart jelenleg a magyarországi drogpolitika 2020 végén.
Sajnos a 2008-as gazdasági válság óta (de aztán főleg 2010 után) a magyar drogpolitika lejtőn halad. 2010-ben kirúgták a hozzáértő szakpolitikusokat, és kidobták a 2009-ben szakmai támogatással elfogadott nemzeti drogstratégiát. Leépítették majd megszüntették, bedarálták a szakmai háttérintézményeket, így a Nemzeti Drogmegelőzési Intézetet, megszűnt az Országos Epidemiológiai Központ.
Kirúgták a civileket a drogpolitikát összehangoló Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságból. Drasztikusan lecsökkentették a terület pénzügyi támogatását. A Nemzeti Drog Fókuszpontot beolvasztották a minisztériumba, alig néhány munkatársuk maradt. Ismételt ellenzéki próbálkozások ellenére is megakadályozták a parlamenti eseti bizottság létrehozását. Magukra maradtak a helyi drogpolitikai motorjai, a KEF-ek, amelyek az NDI támogatása nélkül egyre tanácstalanabbá és eszköztelenebbé váltak.
A minisztériumi drogkoordináció pedig végül már alig néhány emberből álló, szűk
döntési körrel rendelkező csoportra zsugorodott.A döntéseket valaki más, valahol máshol hozta meg: politikai szinten, a miniszterelnök személyéhez közel. A szakmai szempontok közben elsikkadtak. A gyenge minisztériumi koordináció, egyes munkatársainak jó szándéka és a civilek tiltakozása ellenére, tehetetlenül nézte azt is, ahogy a pártállam helyi erős emberei gőzhengerként lerombolták az ártalomcsökkentést a fővárosban.
Nem egyszerűen az volt ugyanis a probléma, hogy irreális célkitűzéseket tartalmazott a stratégia, hanem az, hogy még a reális célkitűzések megvalósítását sem vették komolyan politikai szinten.Nem volt rá pénz, nem volt rá akarat. A pályázatok
menedzselése, a folyamatosan minisztériumi átalakításoknak köszönhetően,
nem volt zökkenőmentes, és rendszeresek voltak a több havi csúszások a
kifizetésben, kihirdetésben. Ma már az sincs, aki egyáltalán számon tartsa, hogy hol tart a stratégia megvalósulása, és semmit nem tudni arról, lesz-e egyáltalán új stratégia.
Prevenció: mire megy a támogatás?
Üdítő kivételnek számított az, hogy az elmúlt években legalább EU-s fejlesztési pénzeket is a drogterületre fordítottak. Az EFOP 1.8.7.16-os pályázaton például tekintélyes összeget: 2,9 milliárd forintot osztottak szét az elmúlt két évben. Ez több, mint amennyi a költségvetési törvényben a drogterületre ki volt jelölve! Többnyire civil szervezetek, egyházi szervezetek és önkormányzatok konzorciumai pályázhattak célzott prevenciós programokra. A célzott prevenció azokra a csoportokra irányul, akik valamilyen szempontból a szerhasználattal kapcsolatos problémák nagyobb kockázatának vannak kitéve.
Ha a 33 nyertes pályázatot átpörgetjük (átlagosan 87 millió forint értékben támogatták őket), láthatjuk, hogy számos jó szemléletű, színvonalas kezdeményezés is támogatást kapott.Csak hogy példát említsek: a Miskolc környéki szegregátumok lakói számára nyújtott egészségfejlesztő programok.
A probléma az, hogy a minőség nem garantált. Annak ellenére sem, hogy elvileg az EMMI szakmai ajánlásával lehet csak iskolai egészségfejlesztést végezni.
Bár terjedelmes nemzetközi szakirodalom áll rendelkezésre arról, mi működik a drogprevencióban, a bizonyítékok és a valóság között szakadék húzódik.Megfelelő képzések, szemléletformálás és szakemberek hiányában a prevenciós beavatkozások nagy része még mindig elavult szemléletű. Ráadásul a programok nagy részét a rendőrség végzi, mindenféle minőségellenőrzés nélkül. Még most is olyan kampányokat folytatnak, amelyek az elrettentésre épülnek és valószínűleg bumeráng-hatással járnak.
Egy az ERASMUS+ által támogatott nemzetközi projekt keretében végzett vizsgálat eredményei szerint (jelentés magyarul) a szakemberek számos problémát azonosítottak a drogprevencióval kapcsolatban. Ilyen a szakemberhiány, a minőségbiztosítás hiánya, a módszertani ajánlások hiánya és az iskolák autonómiájának hiánya. A megkérdezett fiatalok pedig gyakran hiányolják az őszinte, bizalmi légkört, a kompetens drogpreventorokat és az interaktivitást.
A főváros kimaradt
Egy másik probléma, hogy az EFOP támogatottjai között kizárólag vidéki programokat találunk – hiszen az EFOP csakis a fővároson kívül régiók támogatására használható.
A főváros, ahol a drogproblémák jelentős része koncentrálódik, és az ártalomcsökkentés, ami a leginkább hiányzik, nem kapott jelentős EU-s támogatást.Faramuci helyzet, hogy a vidéki programok pályázói között fővárosi
székhelyű szervezeteket is találunk, akik valószínűleg helyi telephelyek
létrehozásával próbálták áthidalni a pénzhiányt. A fővárosi szervezetek
az alacsonyküszöbű programoknak járó normatívákból és egyéb szűkös
pályázati keretekből próbálták kigazdálkodni a költségeiket.
Persze ha megpiszkálnánk kicsit, hogy vajon azon szervezetek, amelyek alacsonyküszöbű normatívát kapnak, vajon mind folytatnak-e a drogfogyasztók elérését szolgáló alacsonyküszöbű programokat, és milyen eléréssel, hát lehet, hogy meglepődnénk. Az egykor szebb napokat is látott fővárosi ártalomcsökkentés tetszhalotti állapotban van, és a járvány miatti vészhelyzet végképp betette neki a kiskaput.
A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) az önkormányzati választások előtt egy budapesti drogpolitikai minimumprogram létrehozásával próbálta érdekelté tenni az önkormányzatokat abban, hogy hozzanak létre egy fővárosi drogstratégiát és drogkoordinációt.
Sajnos azonban a választások után az ellenzéki fővárosi vezetés a civilek ismétlődő kérése ellenére eddig gyakorlatilag semmit nem tett azért, hogy megvalósítsa a minimumprogramot.
Tarolnak a dizájnerek a nyomorban élők körében
Pedig közben egymást érték idén a közvélemény idegeit borzoló hírek a dizájner drogok fogyasztásának pusztító következményeiről: a Bika fantázianévre elkeresztelt (szintetikus kannabinoid receptor agonista, lásd ismertetőnket itt!) drog tucatnyi halálos áldozatot követelt.
És ez az egész jelenség is mutatja a tiltásra berendezkedett,
szemellenzős magyar drogpolitika kudarcát. Hiszen arról van szó, hogy a
szigorítások miatt jönnek be új, ismeretlen szerek a piacra, amelyekkel a
hozzá nem értő dílerek túladagolják az ügyfeleiket. Akik ma már
jellemzően a marginalizált társadalmi csoportokból kerülnek ki.
A dizájner drog probléma jelenleg a nyomor és a kirekesztés problémája. Bár a szakmai szervezetek kidolgoztak javaslatokat arra, hogyan kellene a szegregátumokban élőket megkeresni és bevonni az ellátásba, ennek megvalósítása elsikkadt (lásd a Fehér foltok az ellátórendszerben konferencián készült videóinkat ebben a témában!).
Papíron maradt a Nemzeti Drog Fókuszpont felkérésére készült, egyébként remek tudományos jelentés is (Az új pszichoaktív szerek kockázatértékelésének felülvizsgálata), ami a dizájner drogok kockázatértékelésének átdolgozásával kapcsolatban tett nagyon fontos javaslatokat.
A címkézett kábítószerügyi költségvetés megszűnt Magyarországon
2020-ban a magyar drogpolitika leépülési folyamata szintet lépett. Mármint lefelé. Mert ha az eddigi folyamatokat le lehet írni a vegetálás szóval, akkor idéntől már nyugodtan beszélhetünk a nemzeti drogpolitika végső kimúlásáról.
A koronajárványra tekintettel ugyanis az
államkincstár szépen benyelte azt a kevés pályázati pénzt is, ami még a
költségvetési törvényben nevesítetten kábítószer-megelőzésre
rendelkezésre állt volna. A pályázatokat már ki sem írták. És a jövő évi
költségvetési törvényben már nem is szerepel ez a tétel.
Márpedig tudjuk, hogy hozzárendelt költségvetés nélkül szakpolitika nincsen. A Kábítószerügyi Tanács idén már össze sem ült. A nemzeti drogstratégia értékeléséről, vagy az új drogstratégia kialakításáról semmi hír. Az drogterület adatainak gyűjtésével és elemzésével megbízott, az EMMI-be olvasztott Nemzeti Drog Fókuszpontban mindössze három munkatárs maradt.
A szakmát még arról sem értesítették, hogy a minisztériumból távozott a drogkoordinációt eddig irányító Kimmel Zsófia, és nem tudni, a helyét egyáltalán be fogja-e tölteni más (nem úgy néz ki).Ami legelkeserítőbb, hogy az entrópiát immár nem is kíséri szakmai felháborodás. Rezignáltság van és apátia.
Az egykor oly pezsgő szakmai élet már a múlté. Maroknyi szakemberrel még évekig próbáltuk őrizni a lángot a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testülettel (KCKT), ami a szakmai hálózatok közötti együttműködést hivatott biztosítani. Évről évre olyan színvonalas szakmai eseményeket szerveztünk, amelyen legalább találkozhattak a szakemberek és megvitathatták az égető problémákat. Meghívtuk a kormány képviselőit is, akik hol eljöttek, hol nem. Valódi eredményeket azonban nem sikerült felmutatni, és a támogatás és a párbeszéd hiánya miatt kimerültek az erőforrások.
Drogkutatók a láthatáron
És miközben a drogkoordináció leépült, miközben a szakmai intézményeket megszüntették, miközben a szakmai szervezetekkel nincs párbeszéd, miközben a drogstratégiát senki nem értékeli – egyszer csak bejelentették a Drogkutató Intézet megalakulását.
Ez a vadiúj kutatóintézet mintha a semmiből bukkant volna elő olyan szakemberekkel, akikről korábban szinte senki sem hallott a szakmában.Nagy részük néhány éve diplomázott, és még nem tett le semmit az asztalra. Valószínűleg jószándékú fiatalok, akiknek felajánlottak egy jó állást – és ők kapva-kaptak rajta. És nem értik, hogy milyen játszmának váltak a részeseivé.
Az alapítók is érezhették, hogy ez a felhozatal így gyenge lesz – ezért az intézmény vezetésére felkérték Dr. Haller Józsefet, az MTA doktorát, aki neurobiológusként komoly tudományos háttérrel rendelkezik. Haller azonban nem tartozott a szűkebben vett drogszakmába, drogpolitikai kérdésekkel nem foglalkozott. A Közszolgálati Egyetem Kriminálpszichológiai Tanszék vezetője.
A Drogkutató Intézet látszólag magánintézmény, aminek nincs köze az államhoz – de ez a látszat csalóka. A hónapokkal korábban elküldött kérdésemre, hogy kinek a támogatásával jöttek létre, azóta sem kaptam választ. Nem nehéz azonban kideríteni, hogy nagyon is adófizetői forintokból jöttek létre. Közpénzből – ami azóta elveszítette közpénz jellegét.
Egy a Mandiner által sűrűn szemlézett újságíró hozta létre (céginfó), akit leginkább sporttudósításokról ismerhettünk korábban, a drogterülethez semmilyen szakmai köze nem volt. Pongrácz Bálint Lászlót a Mindset Pszichológia Kft. pénzügyi igazgatójaként mutatták be a médiában, aminek ügyvezetője
Partos Bence, tagja Arany Bence, aki a BL Nonprofit Kft. ügyvezetője,
ami a Batthyány Lajos Alapítvány cége. A BLA pedig 3,5 milliárdot kapott Rogán minisztériumától.
Önmagában sokat elmond a hazai drogpolitika állapotáról, hogy egy sportújságíró közpénzt kiszivattyúzó NER-közeli magánalapítványok támogatásával létrehoz egy olyan fantomintézetet, amely több munkatárssal rendelkezik, mint az egész nemzeti drogkoordináció.
Ellátás járvány idején
A járvány idején a drogfogyasztás trendjeiben nem láttunk számottevő változást. Viszont sorra zártak be olyan fontos szolgáltatások, amelyek kulcsszerepet játszottak a drogfogyasztók elérésében és ellátórendszerbe irányításában. Számos program csak online formában elérhető – ez pedig eleve szűkíti azt, hogy milyen társadalmi csoportok férhetnek hozzájuk. Bajban vannak azok a fogyasztók, akik most akarnak leállni: kevesebb a kórházi férőhely, bezárt például a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztálya is.
A Drogriporter önszorgalomból létrehozott egy oldalt, ahol egy frissülő adatbázisban kereshetik meg a fogyasztók a hozzájuk legközelebb lévő segítőhelyeket.
Az ártalomcsökkentő programok hozzáférhetősége már korábban is gyalázatosan alacsony volt – ez most sajnos tovább csökkent.
Jellemző, hogy a fővárosban a járvány idején a legmarginalizáltabb hajléktalan drogfogyasztókat megkereső program egyikét, a HepaGo-t mindenféle állami támogatás nélkül, magánadományokból kellett finanszírozni.
Drogellenes nyomulás külföldön
És miközben idehaza a politika magára hagyta a szakmai szervezeteket, a nemzetközi fórumokon agresszív narkodiplomáciai nyomulásnak lehetünk szemtanúi. Az új EU drogstratégia vitáján egyetlen tagállam volt, amely ellenezte az ártalomcsökkentő programok kiterjesztését, vagy a „gender” kifejezés szerepeltetését: Magyarország. Mint ahogy Magyarország volt az egyetlen EU-tagállam, ami megtörte az egységes EU-álláspontot az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) ülésén és harcias kirohanást intézett a kannabisz gyógyászati (!) felhasználása ellen.
Hogyan tovább? Vajon lesznek még EU-s források (egyáltalán maradunk az EU-ban)? Vajon felébred a fővárosi önkormányzat Csipkerózsika-álmából, és hajlandó végre komolyan venni a drogpolitikát? Vajon a Drogkutató Intézet hozzájárul-e érdemi kutatásokkal a szakterület fejlesztéséhez? Vajon lesz új nemzeti drogstratégia, és marad még ember, aki végrehajtsa? És lesz miből?
A jövő zenéje. Ami biztos, hogy a Drogriporter továbbra is itt lesz - figyeljük a fejleményeket, felszólalunk a józan, emberséges drogpolitikáért, és hangot adunk azoknak az érintetteknek és szakembereknek, akiknek fontos mondanivalója van erről. 2021-ben szeretnénk folytatni az online videós adásunkat, a Drogriporter Café-t, és terveink szerint online formában folytatjuk a Drogriporter Szabadegyetemet is, amit a járvány miatt függesztettünk fel.
Kérlek, támogasd a munkánkat!
Sárosi Péter
Helyreigazítás: A cikk megjelenése után Bálint Pongrácz László helyreigazítási kérelemmel élt a következők tekintetében (idézem):
"- Soha nem voltam mandineres újságíró, a Mandineren csak szemlézték
régebben az írásaimat. (Ez az ön által hivatkozott cikkekben is
látszik.)
- Nem vagyok a Mindset Pszichológia Kft. pénzügyi igazgatója.
- Nem vagyok debreceni, (hanem váci.)"
Kérésének megfelelően a helyreigazítást közöltem, és a cikkben a vonatkozó szövegrészt is módosítottam (az érdemi mondanivalón nem változtatott).